Kováts László (politikus, 1913–2000)

Kováts László
Született1913. december 13.
Budapest
Elhunyt2000. augusztus 19. (86 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztsége
  • magyarországi parlamenti képviselő (1946. január 20. – 1948. november)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1990. május 2. – 1992. február 23.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1992. február 24. – 1994. június 27.)
IskoláiMagyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (–1935, mezőgazdaság-tudomány)

SablonWikidataSegítség

Kováts László (Budapest, 1913. december 13. - Budapest, 2000. augusztus 19.) a Független Kisgazdapárt és a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

Élete

Ifjúkora és közszereplővé válása

A gazdálkodó Kováts István és Szabó Terézia legidősebb gyermeke, később három öccse született. Római katolikus vallásban nevelkedett. Elemi iskoláját a Komárom vármegyei Szákon végezte, majd a tatai piarista gimnáziumban érettségizett le 1931-ben. A Magyar Királyi József Műegyetem Mezőgazdasági Karán tanult, ahol 1935-ben mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. 1938-ban pedig elvégezte a kereskedelmi akadémia erdészeti tanfolyamát. Dolgozott a Hatvani cukorgyárban, a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatalnál, majd 1945-ig ismét visszatért a cukoriparba és a Magyar Cukoripari Rt.-nél helyezkedett el.

Már az egyetemista évei alatt szerepet vállalt közéleti, nagyobb közösségi szervezetekben. Belépett a Foederatio Emericanába. 1937-től 1945-ös megszűnéséig tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek. 1938-ban pedig belépett a Független Kisgazdapártba, és a Nógrád vármegyei szervezet főtitkára lett. 1942. március 15-én részt vett a Petőfi szobornál szervezett antifasiszta tüntetésen. Ugyanebben az évben behívták katonai szolgálatra a keleti frontra, ahol súlyosan megsérült. (Felgyógyulása után leszerelték.) 1945 és 1950 között a szügyi egyházközségi képviselő-testület világi elnöke.

Politikai pályája a koalíciós időszakban

A második világháború után gazdálkodni kezdett, valamint hozzákezdett az FKGP nógrádi újjászervezéséhez. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választáson Heves és Nógrád-Hont vármegyei választókerületből bejutott az Országgyűlésbe. 1946 tavaszán azonban a Baloldali Blokk nyomására több társával együtt kizárták a kisgazdapártból. A Sulyok-féle Magyar Szabadság Párthoz csatlakozott, de a frakcióba nem lépett be. 1946 novemberében elhagyta az MSZP-t, mert meglátása szerint a párt nem foglalkozott eléggé a paraszti tömegek helyzetével. Rövid időre visszalépett az FKGP-be, de pár hónap múlva, amikor Kovács Bélát koholt vádak alapján letartóztatták, végleg elhagyta a közösséget. 1947 nyarán a Demokrata Néppárt megyei szervezője lett és az augusztusi országgyűlési választásokon a párt megyei listájáról képviselőnek választották.

A diktatúra idején

Mandátumának megszűnése után visszatért a gazdálkodáshoz. 1950 januárjában azonban "közellátást veszélyeztető bűntett" vádjával 6 hónapos szabadságvesztésre ítélte a Balassagyarmati Járási Bíróság. Börtönbüntetése idején családját kitelepítették, földjét pedig elkobozták. Szabadulása után családjával 1951-ben Visegrádra költözött. Fizikai munka vállalására kényszerült, később azonban már mérnöki munkához is jutott.

Az 1956-os forradalom idején a Független Kisgazdapárt újjászervezésében vett részt, és a párt képviseletében már október 23-án tagja lett a Visegrádi Nemzeti Bizottságnak, majd a Szentendrei Járási Nemzeti Bizottság elnökévé választották. A forradalom leverése után a megtorlások idején a Szentendrei Járási Bíróság húszhavi börtönbüntetésre ítélte és pénzbírsággal is sújtotta. Végül nyolc hónapot töltött le Baracskán és Mátyáspusztán. Szabadulása után régi munkahelyére, a Pilisi Állami Erdőgazdaságba visszavették, 1975-ben onnan ment nyugdíjba. 1950-től tagja lett az Országos Erdészeti Egyesületnek, 1980-ban pedig megválasztották a Mozgáskorlátozottak Egyesülete időskorúak szaktitkárának. 1970-től a visegrádi egyházközségi képviselő-testület világi elnöke.

A rendszerváltás idején és azt követően

A rendszerváltás hajnalán alapító tagja lett a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságnak. 1988-ban pedig részt vett az FKGP újjászervezésében, '88-89-ben a párt egyik alelnöke volt. Az első, szabad választáson a párt országos listájáról újra bekerült az Országgyűlésbe. Végig a kormánykoalíciót támogató frakció tagja maradt. Az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi valamint az Európai Közösségi Ügyek bizottságának tagja lett. 1992-ben megkapta az 1956-os Emlékérmet.

Források

Read other articles:

La Cofradía Internacional de los Capitanes del Cabo de Hornos (Amicale Internationale des Capitaines au Long Cours Cap horniers) es una asociación creada en 1937 en Saint Malo (Francia) cuando 35 capitanes de alta mar de veleros sin motor eligieron su primer comité y designaron como presidente a Luis Allaire. Antecedentes históricos A comienzos del siglo XVII el tráfico mercante desde Europa a las Indias Orientales estaba restringido al empleo de la ruta del Estrecho de Magallanes b...

 

انبدور تقسيم إداري البلد المغرب  الجهة مراكش آسفي الإقليم شيشاوة الدائرة مجاط الجماعة القروية أسيف المال المشيخة سيدي بو عثمان السكان التعداد السكاني 861 نسمة (إحصاء 2004)   • عدد الأسر 158 معلومات أخرى التوقيت ت ع م±00:00 (توقيت قياسي)[1]،  وت ع م+01:00 (توقيت صيفي)[1] 

 

Variant of a Catholic liturgical rite A Catholic order liturgical rite is a variant of a Catholic liturgical rite distinct from the typical ones, such as the Roman Rite, but instead specific to a certain Catholic religious order. Catholic order liturgical rites exist as variants of both Latin liturgical rites and Eastern liturgical rites, that is of both the Latin Church and the Eastern Catholic Churches, respectively. Rites in the strict sense The Benedictine Rite is a rite used by the Bened...

Güllerin Savaşı Serie de televisión También conocido como War of the roses (Distribución)[1]​Títulos en español Guerra de rosas (Costa Rica, Chile, Paraguay, Nicaragua, Argentina, Perú, Uruguay)Guerra de pasiones (Colombia, Honduras)La guerra de las rosas (Panamá)Rosa Sangre (Estados Unidos, México) Género DramaGuion por Melis CivelekSırma YanıkMeryem GürDirigido por Emre KabakuşakProtagonistas Damla SönmezCanan ErgüderBarış KılıçCompositor(es) Cem TuncerNail Yurt...

 

Die ersten vier Automatenmarken Deutschlands Automatenmarke (Post Tower in Bonn) mit Sonderstempel zum Erstverwendungstag 24. Oktober 2008: Motivwechsel bei Automatenmarken Die Automatenmarke (Abkürzung ATM) wurde 1981 in Deutschland von der Deutschen Bundespost eingeführt. Das Postwertzeichen – amtliche Bezeichnung Automaten-Postwertzeichen (APWz)[1][2] – wird über einen Briefmarkenautomaten verkauft. Der Werteindruck erfolgt auf einem Briefmarken-Blankovordruck erst b...

 

Trường Thủy Xã Xã Trường Thủy Lăng mộ Lễ Thành hầu Nguyễn Hữu CảnhHành chínhQuốc gia Việt NamVùngBắc Trung BộTỉnhQuảng BìnhHuyệnLệ ThủyTrụ sở UBNDThôn Văn ThủyĐịa lýTọa độ: 17°10′43″B 106°46′53″Đ / 17,17853°B 106,7815°Đ / 17.17853; 106.7815 Trường Thủy Vị trí xã Trường Thủy trên bản đồ Việt Nam Diện tích35,60 km²Dân số (2019)Tổng cộng4.480 ngườiMật độ...

Zuo zhuan左傳 Halaman judul Zuo zhuan, cetakan Dinasti Ming (abad ke-16)Pengarang(trad.) Zuo QiumingNegaraDinasti Zhou (Tiongkok)BahasaBahasa Tionghoa KlasikSubjekSejarah Zaman Musim Semi dan GugurDiterbitkanakhir abad ke-4 SM Zuo zhuan Zuo zhuan dalam aksara Tionghoa jenis aksara segel (atas), Tradisional (tengah), dan Sederhana (bawah) Hanzi tradisional: 左傳 Hanzi sederhana: 左传 Makna harfiah: Tradisi Zuo Alih aksara Mandarin - Hanyu Pinyin: Zuǒ zhuàn - Wade-Giles: Tso3 chuan4 - G...

 

Place in Lower Austria, AustriaStraß im StraßertaleRemote view Coat of armsStraß im StraßertaleLocation within AustriaCoordinates: 48°28′N 15°44′E / 48.467°N 15.733°E / 48.467; 15.733CountryAustriaStateLower AustriaDistrictKrems-LandGovernment • MayorMartin Leuthner (ÖVP)Area[1] • Total22.49 km2 (8.68 sq mi)Elevation217 m (712 ft)Population (2018-01-01)[2] • Total1,678 ...

 

Overview of poverty in France A homeless man in Paris. Poverty in France has fallen by 60% over thirty years. Although it affected 15% of the population in 1970, in 2001 only 6.1% (or 3.7 million people) were below the poverty line (which, according to INSEE's criteria, is half of the median income). An OECD study from the early 1970s estimated that 16% of the French population lived in poverty, compared with 13% in the United States, 11% in Canada, 7.5% in the United Kingdom, and 3% in ...

Missa solemnis in C majorin honorem Sanctissimae TrinitatisMass by W. A. MozartSalzburg's Trinity Church, engraving, c. 1735KeyC majorCatalogueK. 167Composed1773 (1773): SalzburgMovements6VocalSATB choirInstrumentalorchestra The Missa in honorem Sanctissimae Trinitatis in C major, K. 167, is a mass composed by Wolfgang Amadeus Mozart in June 1773.[1] It is scored for SATB choir, violin I and II, 2 oboes, 2 clarini (high trumpets), 2 trumpets, timpani and basso continuo. A solemn ...

 

American band Not to be confused with The Surfaris.The Original SurfarisBackground informationAlso known asThe Surfaris, The CustomsOriginFullerton/La Habra, California, United StatesGenresSurf rockYears active1962–1965LabelsImpact; Regand; Northridge; Reprise Records; Del-Fi Records; Felsted; Sundazed RecordsPast membersBob BernardMike Sticks BiondoBobby EscoJim TranAl ValdezChuck VehleLarry WeedDoug WisemanLarry Steudle The (Original) Surfaris were a surf music band from California. They ...

 

Dalam artikel ini, nama keluarganya adalah Choi. Choi Hwa-jeongLahir10 Februari 1961 (umur 62)PekerjaanAktris, pembawa acara radio, pembawa acara televisiNama KoreaHangul최화정 Hanja崔化精 Alih AksaraChoe Hwa-jeongMcCune–ReischauerCh'oe Hwa-chŏng Choi Hwa-jeong (lahir 10 Februari 1961) adalah aktris dan pembawa acara asal Korea Selatan. Acara bincang-bincang radionya Power Time, disiarkan melalui SBS Power FM dan afiliasi provinsinya sejak 1996.[1] Filmografi Film Tahun ...

Species of carnivore Guadalupe fur seal Conservation status Least Concern (IUCN 3.1)[1] CITES Appendix I (CITES)[2] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Carnivora Clade: Pinnipedia Family: Otariidae Genus: Arctocephalus Species: A. townsendi Binomial name Arctocephalus townsendiMerriam, 1897 Dark blue: breeding colonies; light blue: other colonies The Guadalupe fur seal (Arctocephalus townsendi) is...

 

National legislative, executive and judiciary powers of Kenya Government of KenyaSwahili: Serikali ya KenyaCoat of arms of KenyaFormation1963JurisdictionRepublic of KenyaWebsitehttp://www.mygov.go.ke/Legislative branchLegislatureParliament of KenyaMeeting placeParliament BuildingsExecutive branchLeaderPresident of KenyaAppointerDirect popular voteHeadquartersState HouseMain organCabinet(22 Ministries of Kenya)Judicial branchCourtSupreme CourtSeatNairobi The Government of the Republic of Kenya...

 

Romanian journalist and historian (1819–1852) For other uses, see Nicolae Bălcescu (disambiguation). This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (January 2014) (Learn how and when to remove this template message) Nicolae BălcescuBorn29 June 1819Bucharest, Wallachia (now in Romania)Died29 November 1852(1852-11-29) (aged 33)Palermo, Two Sicilies (no...

У Вікіпедії є статті про інших людей із прізвищем Фединський Юрій. Фединський Юрій Народився 1975СШАКраїна  СШАДіяльність композитор, виробник музичних інструментів Юрій Фединський (1975, США) — бандурист, композитор, що займається українською кобзарською традиціє...

 

British passenger and transport aircraft DH.95 Flamingo Lady of Glamis the former King's Flight Flamingo circa 1943 Role AirlinerCommunications aircraftType of aircraft Manufacturer de Havilland Designer Ronald Eric Bishop First flight 22 December 1938 Introduction 15 July 1939 Retired 1950 Primary users Royal Air ForceBOAC Number built 14 The de Havilland DH.95 Flamingo was a British twin-engined high-wing monoplane airliner first flown on 22 December 1938. During the Second World War s...

 

Cove in Hobart, Tasmania, Australia Sullivans Cove, Hobart Sullivans Cove is on the River Derwent adjacent to the Hobart City Centre in Tasmania. It was the site of initial European settlement in the area, and the location of the earlier components of the Port of Hobart. History The cove was the initial landing site of what is now the city of Hobart. It was founded on 21 February 1804 by Lieutenant Governor David Collins, who travelled to the shore via what was then a rocky island named Hunte...

Senecio velleioides Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae (tanpa takson): Angiospermae (tanpa takson): Eudicots Ordo: Asterales Famili: Asteraceae Genus: Senecio Spesies: Senecio velleioides Nama binomial Senecio velleioidesA.Cunn. ex DC. Senecio velleioides adalah spesies tumbuhan yang tergolong ke dalam famili Asteraceae. Spesies ini juga merupakan bagian dari ordo Asterales. Spesies Senecio velleioides sendiri merupakan bagian dari genus Senecio.[1] Nama ilmiah dari spesies ini pert...

 

UK labour group The Sex Workers Union created in 2023 In the United Kingdom, the Sex Workers Union (SWU) is the sex workers' branch of the trade union Bakers, Food and Allied Workers Union (BFAWU). The SWU represents people including full-service sex workers, strippers, webcam models and pornographic actors. History The organisation was established in 2018 and was formerly called the United Sex Workers (USW),[1][2] a branch of United Voices of the World (UVW). In 2023, members...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!