Komáromi István (művésznevén: Komáromi Pisti, Budapest 1955. július 12. –) mérés-automatizálási mérnök, nyugalmazott rendőr dandártábornok, a hadtudományok egyetemi doktora, dalszerző és A-kategóriás előadóművész. A Magyar Kultúra Lovagja.
A miskolci Erősáramú Szakközépiskola villamosenergia-ipari ágazatán érettségizett, majd mérés-automatizálási üzemmérnök lett: a Miskolci Egyetem elődjénél jó minősítéssel diplomázott.
Kétszer volt katona, először fegyver-lövegtechnikusi, majd légvédelmi rakétás végzettséget szerzett.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődjénél, a Rendőrtiszti Főiskolán végzett (kitüntetéses oklevél), majd a BM Műszaki Tanfolyamot is elvégezte (hírszerző iskola, jeles eredmény). Később a hadtudományok egyetemi doktora lett (Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, cum Laude).
Felsővezetői továbbképzést végzett: Fachhochsule für Polizei (Villingen-Schwenningen) és FBI Academy (Quantico, Virginia) továbbá Bryan Tracy menedzsertanfolyam, Brit-Magyar vezetőképző. Osztrák vizsgával az Európai Unióra érvényes drónpilóta vezetői engedélyt kapott.
Közigazgatási szakvizsgája (Magyar Közigazgatási Intézet) és előadóművészi szakvizsgája, működési engedélye (Országos Szórakoztatózenei Központ) is van.
Előbb a Budai Villanyszövetkezetnél villanyszerelőként, majd a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben a Villamos Osztályon önálló tervezőként dolgozott.
1977-ben került a Borsod-Ababúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság hivatásos állományába.
A rendőrségre bekerülve végzettsége okán a hírszerző iskolába irányították, hogy mint műszaki ember a tudományos-műszaki-gazdasági-ipari felderítő területen dolgozzon. Az iskola elvégzése után nem ment a hírszerző központba, hanem visszatért a rendőrségre, ahonnét 1987-ben elkerült a BM Tudományszervezési Osztályra. Itt az össz-belügyi szintű tudományos kutatások, újítások koordinálásában vett részt a rendszerváltást megelőzően.
1989-ben nevezték ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi rendőrkapitányának, s itt dolgozott a rendszerváltás és a taxisblokád alatt. A rendszerváltást követően kísérleti rendőrkapitányságként miniszteri engedélyük volt eltérni az általános szervezeti struktúrától. Számos újítást vezetett be (pl. az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata, ügyfélszolgálat és informatikája, a polgárőrség elődje stb.).
A főkapitányi beosztások megpályáztatása után 1991-ben kinevezték Pest megye rendőrfőkapitányának, ahol közel 10 évig maradt, kormányváltásoktól függetlenül. Tudományos kutatóhelyet is létrehoztak, sokat újítottak, közben pedig eredményesen országos nagy ügyeket oldottak meg. Számos cikke jelent meg a bűnügyi hírszerző munkától az önkormányzatok közbiztonsági koncepcióján át a munkahelyi légkörig. Az akkori Magyar Közigazgatási Kar egyetlen rendőri beosztású elnökségi alapító tagja volt. Újító típusú, alkotó, integráló menedzserként vezette a rábízott szervezeteket. 1997-ben nevezték ki rendőr dandártábornokká.
2000-ben szolgálati célból nyugdíjazták mint hivatásos rendőrt, mert kinevezték a BM PR főnökének, köztisztviselőként. Hozzá tartozott három évig a közigazgatási államtitkár közvetlen alárendeltségében a bűnmegelőzés és a jogszabályok, az új szakmai anyagok megismertetése.
2003 után az ATV és BPTV (Budapest TV) csatornákon élő zenei műsor szerkesztője-vezetője, illetve televíziós producer. Tíz évig vezette a Kárpát-medence Legerősebb települése elnevezésű önkormányzati virtusversenyt.
2007-től tagja és hálózatvezetője a magyar Biocom-Ökonet rendszernek, az egészséges életmód, a természetes anyagok használata és a betegségmegelőzés területén.
Gyermekkora óta folyamatosan zenél: dalokat szerez és előad. Az általános iskolában énekkaros, a középiskolai zenekarban énekes-gitáros volt, munkahelyein a kultúrcsoportokban rendszeresen szerepelt. Énektanárnője Básthy Anna operaénekes, koncert-korrepetitora Zámbó Jimmy volt, stúdió-korrepetitora és hangmérnöke Kaszás Péter sr. (Huszka Jenő-díjas).
Nyilvántartott dalszerző és szakvizsgázott előadóművész. Hangja egyedi, lírikus tenor. Eddig 167 levédett szerzeménye van.
Egyedül, háttértáncosokkal vagy zenekarral lép fel. Előad Valentin-napon, március 15-én, Nők Napján, Anyák Napján, városavatókon, fesztiválokon, Mindenszentek alkalmával, Idősek Napján, templomi karácsonyi műsorokban, művelődési házi előadói esteken, vacsoraesteken, zenés beszélgetéseken. Többször volt önálló estje a Fészek Klubban, a Rátkai Klubban és az Alcatrazban. A Kárpát-Medencén kívül fellépett Irakban a moszuli ostrom kezdete előtti estén, illetve Algériában az új operaházban és Sziciliában is.
Saját szerzeményei mellett készített magyar nyelvű feldolgozásokat is külföldi szerzők műveiből. Ezeken kívül több, az egyes országokra jellemző dalra írt magyar nyelvű változatot. Megzenésített verseket, pl. Ady Endre: Karácsonyi rege, Az én menyasszonyom, Erdélyi József: Reggel, Gyárfás Endre: Csak tréfa volt, Heltai Jenő: A másik, Móra Ferenc: Este. Szerzőként részt vett kabaré-színdarab, közcélú filmklipek zenei munkálataiban. Megírta a Magyar Rendőrség himnuszát Érted élünk címmel.
Huszonnyolc szerzeményét Vasárnap címmel 2002-ben a Solo Music Budapest Zeneműkiadó adta ki. Azóta folyamatosan jelennek meg további kottái a Koncert 1234 Kft. Kotta és Zeneműkiadó válogatásaiban. Az albumai megtalálhatóak a Magyar Rádió Hangtárában is.
Alapi István gitár, Alex Tamás ének, Aradszky László, Bali Csaba billentyűk-koncert, Berkes Gabriella ének, Bibók Edina vokál, Bodrogi Gyula a nemzet színésze ének, Csizmadia Gábor fúvós, Dingó János gitár, szaxofon-koncert, Dr.Rock Béla(dr.Hegedűs Ákos)gitár, Elek István fúvós, Enyedi Sándor gitár, hangszerelés, Erox Martini ének, Felkai Miklós gitár, Gerendás Péter gitár, Hatvani Erzsébet ének, Horváth Erika vokál, Jankai Béla billentyűk, hangszerelés, Janza Kata ének, vokál, Kaszás Péter Sr. dob, gitár, billentyűk, hangszerelés, vokál, Kaszás Péter jr.dob, Kálóczy Egon gitár-koncert, Kegye János, Komjátszeghy Gyula,Komonyi Zsuzsa ének, Koós János, Kósa Dénes, Kovács Ikrek ének, Kovács Kati vokál, Kvassai Tibor(rap, Sir Round)Lajtai Katalin vokál, Lázár Vilmos Zenei Általános Iskola énekkara gyermekkórus, Liska János ének, Lovas Karol-Jordy ének, Lui ének, vokál, Molnár Gábor-Gabriello billentyűk, hangszerelés, Molnár Orsi, Muck Ferenc, szaxofon, klarinét, billentyűk, Mufics Tibor dob-koncert, Némethy Ivett ének, Payer András, Pálmai Zoltán dob, Pintér Tibor ének, Rácz Erik (Mr.Rick), Schwer Michelle, Suha Klára szavalat, Szabó Anna vokál, Szabó Gyula a nemzet színésze szavalat, Szabó Máté vokál, Szirmai Tamás zongora-koncert, Szloszjár Tibor (Dj.Dali), Sztankay István a nemzet színésze próza, Szűcs Norbert gitár, Szulák Andrea, Tanács Ádám vokál, Tihanyi-Tóth Kinga, Tiszai Ferenc dob-koncert, Tiszai Vivien dob-koncert, Ullmann Ottó basszusgitár-koncert, Zoltán Erika vokál, Varga Miklós vokál, Voga Viktória vokál, Zámbó Jimmy ének, vokál, hangszerelés, 100 Folk Celsius Együttes, Xantus Barbara.
Angels, Csillag Show – Tánc Egyesület, DanceNet Táncsport Egyesület, Dani Erika táncoktató, Deák Dianna akrobatikus balett, Flashdance, Fortuna Tánc és Divat Stúdió, Horváth Anna (Napsugár Anna) jeltáncművész, Ida Aerobic Stúdió (Erdély), Nagy Viktória (Felvidék), Spicc & Flex Táncegyüttes, West-Dance Tánciskola, Yasmina Hastánc Stúdió.
Bán Gergely dr., Blaskó Béla dr., Dancsó Béla dr., Elek Sándor dr., Fásy Ádám, Fazekas Anna dr., Farkas Bertalan, Fenyődi Klára dr., Gémesi György dr., Ince József, Janza Frigyes dr., Kretz Vilmos, Krisán Attila, Lúczi József dr., Mátyás Iván, Nagy Tibor, Orosz János, Pfeiffer Ferenc, Remitzky Zoltán, Sárközi Ferenc dr., Székely György dr., Szőke Gábor, Tari Ferenc dr., Vörösmarty Mihály, Xantus Judit dr., Zoltai Mihály.
Budapesten a XII. kerületben született 1955. július 12-én. Anyja gyárból (BVG) szociális osztályvezetőként, apja hivatásos katonatisztként ment nyugdíjba. Nős, felesége: Komáromi-Sipos Erzsébet (1972), lánya Komáromi Judit (2004).