Korach Fülöp királyi adótiszt és Singer Berta fia.[4] Iskoláit Letenyén, Fiuméban és Budapesten végezte el. Húszévesen családjával Fiuméba költözött, ahol bírósági tisztviselőként dolgozott. Két évvel később a fővárosi ügyészségre került. 1914-ben a Tudor Akkumulátorgyárban volt bérelszámoló. Az első világháború alatt (1914–1918) az antimilitarista mozgalom, valamint a forradalmi szocialista csoport egyik vezető tagja volt. Először A Tett és a Ma adott helyet verseinek. 1917-ben megjelent a Kiáltás című első verseskötete. 1918-ban kommunista lett, szembefordult Kassák Lajossal; György Mátyás, Lengyel József és Révai József társaságában megjelentette az 1918. Szabadulás című antológiát. 1919-ben Hevesi Gyulával kiadta az Internacionálé című folyóiratot. Tagja volt az írói direktóriumnak. 1920-tól illegalitás, majd emigráció következett. 1921-ben kitoloncolták az országból. Egy évvel később BécsbenUitz Bélával az Egység című kommunista folyóiratot szerkesztette. 1931-ben Moszkvában megjelent Mindent akarunk, 1937-ben Párizsban, posztumusz, Mozdul a föld című kötete.
Új költők könyve. György Mátyás, Kassák Lajos, Komját Aladár, Lengyel József lírai antológiája; Ma, Budapest, 1917
Kiáltás (versek, 1917)
Új Internationale. Versek; s.n., Budapest, 1919 (Vörös könyvtár)
Mindent akarunk. Versek; Centrizdát, Moszkva, 1931 (Sarló és Kalapács könyvtára. Szépirodalmi sor)
Megindul a föld. Versek; Atelier de Paris, Paris, 1937
Válogatott versek; összeaáll., bev. Keszi Imre; Szikra, Budapest, 1949
Komját Aladár összegyűjtött művei; összegyűjt., sajtó alá rend., bibliográfia, repertórium, jegyz. Hegedüs Éva, bev. Komját Irén, idegen nyelvű szövegford. Gábor György; Szépirodalmi, Budapest, 1957