Bécsben és Pesten folytatott orvosi tanulmányokat, végül 1870-ben orvosi és szülészmesteri oklevelet szerzett a Pesti Tudományegyetemen (1873-tól Budapesti Tudományegyetem). 1871-től az egyetem állattani intézetében, majd 1873-tól Jendrassik Jenő mellett az élettani intézetben volt tanársegéd. 1874-ben magántanárrá habilitált biofizikai tárgykörből („A természettannak a rezgésen alapuló tünetcsoportja”), 1876-ban pedig állami ösztöndíjjal a Lipcsei Egyetem élettani intézetében végzett kutatásokat. 1877-től 1878-ig címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel oktatott a Budapesti Tudományegyetem élettani intézetében.
1878-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre nevezték ki az élet- és szövettan nyilvános rendes tanárává, itt oktatott 1891-ig. Elképzelései szerint és irányítása alatt épült fel az egyetem élettani intézete. 1881–1882-ben, 1883–1884-ben és 1888–1889-ben az orvostudományi kar dékáni, 1889–1890-ben az egyetem rektori feladatkörét is ellátta. 1891-ben visszatért a fővárosba, és a Budapesti Tudományegyetemen az élettan nyilvános rendes tanáraként, az élettani intézet igazgatójaként végzett oktató- és kutatómunkát egészen haláláig. 1898 és 1900 között a bölcsészettudományi kar dékánja volt.
Könyvei közül kiemelkedik kétkötetes humánélettani monográfiája (1888), emellett rendszeresen publikált az Orvosi Hetilap, a Természettudományi Közlöny, a Matematikai és Természettudományi Értesítő, a Kolozsvári Orvos-Természettudományi Értesítő, a Magyar Orvosi Archívum és az Ungarisches Archiv für Medizin szakfolyóiratokban, 1891 után ez utóbbi kettő szerkesztésében is részt vett. Több élettani szócikket írt A Pallas nagy lexikona számára.
_orvos.jpg)
