Kereskedelmi Szövetség

A Kereskedelmi Szövetség egy szervezet a Csillagok háborúja univerzumában. Nagyméretű, komoly erőforrásokkal rendelkező vállalatkonglomerátum volt, amely bányászati, szállítási, kereskedelmi célok hatékonyabb elérésének szándékával egyesült több kisebb szervezetből YE 350 előtt. Pénzzel és fegyverekkel ellenőrzést szerzett a Galaxis legtöbb kereskedelmi hiperűrútja felett. A Régi Köztársaság idejének végére kiterjesztette befolyását a köztársaság gazdasági és politikai életére, több száz bolygórendszert tartva a befolyása alatt.[1][2] Ekkor már hosszú idők óta mohó és immorális szervezetnek tartották szerte a Galaxisban, ami veszélyt jelent a békére és szabadságra. A Szövetség vezetése titokban támogatta a Független Rendszerek Konföderációját és az általa kirobbantott galaktikus polgárháborút (klónháborúk). A Birodalom korának legelején az Uralkodó felszámolta.

Ismert fajok a Szövetségben

Története

Felemelkedése

A Kereskedelmi Szövetség megalakulása békés körülmények között történt. A szervezet erejéhez hozzájárultak az alapító fajok szülővilágainak erőforrásai, és számtalan gazdag lakatlan világot is gyarmatosítottak, melyek nyersanyagait kitermelték és eladták. A Köztársaság végének idejére azonban a lakott világok leigázásától sem riadtak vissza, noha ezt mindig óvatosan és ravaszul csinálták, mert a Szövetség alapító fajai többnyire gyávák és harciatlanok voltak, csak a katonailag gyenge világokat támadták meg.

A szállítóhajók sokszor váltak kalóztámadások célpontjává, ezért a Szövetség vezetése elérte, hogy a Köztársaság fegyveres erői segítsék az ilyen konfliktusokban. Emellett megkezdődött a szövetségi hajók önálló gyártású fegyverekkel és katonasággal való felszerelése. A Szövetség tulajdont vagy befolyást szerzett több katonai gyár felett is, legfontosabb a Baktoid Fegyvergyár, amelynek irányításába a Klónháborúk idején bevonták a nagy fegyvergyártási tapasztalatokkal rendelkező Techno Unió főtisztviselőit is.

A Szövetség önálló haderejének (amely főleg harci droidokból és távirányítású automatákból, valamint hadicélokra alkalmassá tett űrhajókból állt) kiépítése jórészt titokban történt. A nyitott szeműek előtt természetesen nem maradhatott sokáig titokban a létezése, de mikor a naboo-i konfliktus alatt kiderült, hogy ez a haderő valójában mekkora, az mindenkit sokkolt, aki nem tartozott a Szövetség pénzelte politikusok közé.

A Szövetség vezetésében, a Végrehajtó Vezérigazgatóságban Y.E. 33 körül az alapítók közé tartozó neimoidiaiak uralkodó befolyást szereztek, miután egy eriadui konferencián, amelyen Nute Gunray is részt vett, a biztonsági droidok meghibásodtak és Gunray (és Lott Dod) kivételével (akiket elhívtak valahová közvetlenül a lövöldözés előtt) az összes tagot lelőtték. Gunray a megölt vezetőket saját neimoidiai ismerőseivel pótolta. Az eseményt mindenki merényletnek gondolta, de azt senki sem hitte, hogy Gunray áll mögötte, hanem a magát Nebula Frontnak nevező nagyvállalatellenes terrorszervezetnek tulajdonították. Lehetséges, hogy az értelmi szerző valóban nem Gunray volt: a droidok ugyanis Sidioustól származtak.

Neimoidián volta ellenére Gunray meglehetősen agresszív és harcias külpolitikát folytatott egészen bukásáig. A Szövetség – még régebben – képviselői helyet harcolt ki magának a Szenátusban (a Klónháborúk idején Lott Dod volt a képviselőjük), mintha egy önálló űrszektor lenne (a neimoidiai övezet bolygóinak ugyanis voltak saját képviselőik is: Mik Regrap és Norden Berdanges), és számos más szenátor támogatását megvásárolta, akik intenzíven lobbiztak a szervezet érdekeiért (a filmek cselekménye alapján a szóba jöhetnek, mint megvásárolt szenátorok: a malastare-i Aks Moe, illetve Mas Amedda). Kapcsolatokat épített ki továbbá a hasonló és más galaktikus területeket befolyás alatt tartó kereskedelmi szervezetekkel, mint a Kereskedő Céh és a Bankárklán.

Az alaris prime-i hódítási kísérlet

Néhány évvel a Baljós árnyak cselekménye előtt a Szövetség megpróbálta elfoglalni a vuki anyabolygó egyik holdját, az Alaris I-et. A vukik végül kiűzték a betolakodókat. A harcban Qui-Gon Jinn is segítette őket.[3]

A nabooi konfliktus

A nabooi kormány, amelynek sem számottevő szállítóflottája, sem kereskedelmi tapasztalata nem volt, a Szövetség támogatását kérte a bolygó gazdag erőforrásainak kiaknázásához. Gunray azonban becsapta őket, jóval értékük alatti árat fizetett a kitermelt javakért, és hatalmas extraprofitra tett szert. Ezt idővel a nabooi emberek sejteni kezdték, ami megmérgezte az üzleti kapcsolatot.

A Szövetség befolyásának növekedése a Köztársaságban a Galaktikus Szenátus több tagját félelemmel töltötte el. A Naboo szenátora, Palpatine és mások kampányt kezdtek a nagyvállalatok hatalmának letörésére, ennek egyik ötletes megvalósulása volt az a szenátusi határozat (az Essential Chronology-tól eredő sorszámozás szerint a BR-0371 számú Határozat, Y.E. 32), amely megadóztatta a bolygóközi kereskedelmi utakat, ezáltal megnyirbálva a Szövetség által termelt profitot. A Szövetség vezetését ez felháborította, és tiltakozásul blokád alá vonták a Naboo-t. Félreeső volta, békés kultúrája, űrflottájának korlátozott volta és óriási nyersanyagkészletei miatt aligha találhattak volna ennél alkalmasabb célpontot a hódításhoz, azonkívül az sem mellékes, hogy a határozat legbefolyásosabb támogatójának, Palpatine-nak a szülőbolygója volt: a bolygó feletti uralmat megszerezve a Szövetség a törvényesség látszatát fenntartva, kilőhette volna a lovat Palpatine és határozata alól. Nute Gunray és helyettese, Rune Haako Darth Sidious Sith nagyúr parancsára lerohanták és megszállták a bolygót. Azonban a neimoidiánok alábecsülték a nabooiak stratégiai jártasságát: bár a katonai dominancia vitathatatlanul a hódítóké volt, egy kirobbant felkelés során a neimoidiai vezéreket csellel elfogták, és így a megszállás véget ért.

Gunraynak bíróság elé kellett állnia a megszállás miatt, az ügy végül a Legfelsőbb Bíróságra került, ahol 4 tárgyalás sem tudott dönteni. Az invázió értelmi szerzőjének tartott Gunray helytartó a pozícióját is megtarthatta, és a Szövetség a kereskedelmi jogait sem vesztette el, holott a nabooiak ezt várták. Mindössze egy, a várthoz képest meglehetősen erőtlen szenátusi határozat született kötelezte a Szövetségett droidhadseregének feloszlatására, amire nézve színleg történtek lépések, de csak részlegesen valósult meg, és megindult az újraszervezése is. A nabooi inváziót ellenezve a két nem-neimoidiai alapító faj (a caariták, és ösztönzésükre, a filordiak is), valamint a Kuat ipari központ több vállalata elhagyta a Szövetséget.

A Klónháború

Látva, hogy a Szövetség hadereje önmagában nem veheti fel a harcot a Köztársasággal, Gunray, Darth Sidious és még több befolyásos vállalatvezető és államfő megalapították a Független Rendszerek Konföderációját (CIS). Kitört a klónháború. A Köztársaság gyengítése vagy megszüntetése, amely eddig, törvényeivel és hatóságaival a Szövetség kapzsiságának legfontosabb akadálya volt, érdekében állt a vezetőknek. A teljesen szabaddá és adómentessé váló kereskedelem és a gyenge világok leigázásának lehetősége a még nagyobb profit reményét nyújtotta. Valójában az egész háború Sidious nagyúr műve volt. Ő irányította mind a Köztársaságot – Palpatine Főkancellárként, mind a CIS-t – Darth Sidious néven, és célja az abszolút egyszemélyi hatalom megszerzése volt.

A szervezet ugyan deklarálta semlegességét a háborúban, Lott Dod kereskedelmi szövetségi szenátor pedig a pantorai blokáddal kapcsolatos szenátusi viták során a szervezet nevében elhatárolódott a Gunraytől, különutas szélsőségesnek nevezve a helytartót.[4] Titokban viszont a Szövetség pénzügyi és hadi támogatást nyújtott a CIS-nek, a Konföderáció flottájának jelentős részét tették ki Szövetségi hajók (bár Dodd azzal védekezett volna, hogy ezeket a Konföderáció teljesen törvényesen vásárolta a Szövetségtől[5])

A háború, bár a Galaxis legbefolyásosabb nagyvállalatai álltak mögötte, összességében mégis rosszul alakult CIS számára, és az elvesztett coruscanti űrcsata után folyamatos visszavonulással járt. A Szövetség olyan fontos világokat vesztett el, mint a Geonosis, Cato Neimoidia, vagy Neimoidia, a neimoidián anyabolygó. A CIS összes fontos anyavilága (Neimoidia, Felucia, Mygeeto és mások) a klónkatonák ostroma, végül pedig birodalmi megszállás alá került.

Sidious nemcsak saját rendjének, a Sitheknek egykori számos vereségét okozó Köztársaságot és őrzőit, a Jediket gyűlölte, de megvetette és lenézte a neimoidiaiakat is. Mihelyt sikerült kikiáltania az abszolút uralmát jelentő Galaktikus Birodalom megalakulását, amelynek első és egyetlen Uralkodója lett, mind a Köztársaság haderejét vezető Jediket (66-os parancs), mind a Kereskedelmi Szövetség vezetését és a CIS vezérkarának más tagjait is legyilkoltatta. Így halt meg Nute Gunray is a távoli Mustafar bolygó egyik bunkerében, Sidious tanítványának, Darth Vadernek a kezétől, aki fénykardjával leszúrta.

A szervezet megszűnése

A Kereskedelmi Szövetséget az Uralkodó megszüntette (Y.E. 19.), erőforrásait a Birodalom megerősítéséhez használta fel. Utolsó helytartója a Star Wars Insider[6] (a filmsorozat hivatalos rajongói klubja számára készített magazin) szerint egy Sentepeth Findos nevű neimoidián volt, akire a Birodalom rákényszerítette a feloszlatási egyezmény aláírását. A Szövetség székhelyvilágai birodalmi ember-moffok irányítása alá kerültek, mint pl. a Cato Neimoidián uralkodó Merillion Tarko báró (The Force Unleashed). Ezután történtek még próbálkozások a szervezet – illegális – felélesztésére (jelentősebb volt pl. a Vooroo-féle felkelőmozgalom,[7] amelynek központja az Enarc és az Eriadu volt), ezeket azonban a Birodalom fegyverrel törte le. A szervezet maradéka ezután csatlakozott Mon Mothma felkelőmozgalmához.[8]

Haderő

(Az alábbi adatok elsősorban a Klónháborúk időszakára vonatkoznak)

Szárazföldi egységek

A Szövetség szárazföldi haderejének alapját az önmagukban meglehetősen gyenge harcértékű B1-es harci droidok alkották (ezek a fejlettebb, intelligensebb, de drágább harci OOM-droidok alacsonyabbrendű változatai voltak, a gyakran (pl. a naboo-i csatában) önálló aggyal sem ellátott B1-esek fölött általában OOM-ek parancsnokoltak). Ez azonban nem minden. A B1-es droidokat a Baktoid és más fegyvergyárak által készített olyan rendkívül modern és erős járművek támogatták, mint a STAP, az AAT-tank és az MTT csapatszállító, valamint olyan harci droidok, mint a személyi pajzzsal védett nagy tűzerejű rombolódroid (droidika) – igaz, ezek drága voltuk miatt kisebb számban készültek, és elsősorban a neimoidián vezetők testőreiként szolgáltak. Bolygófelszíni csatákban a Szövetség akár összevont köztársasági hadseregekkel is felvehette a harcot szárazon, vízen és levegőben is. A Szövetség képes volt felbérelni továbbá a Galaxis legjobb fejvadászait (Aurra Singh, Jango Fett), akik az ellenfeleik likvidálásának nagymesterei voltak.

Űrflotta

A Szövetség hadihajói – közülük a legnagyobbak és legfontosabbak a megkezdett amerikai fánk (toroid) alakú Lucrehulk típusú csatahajók (az egyik legnagyobb hajótípus a Star Wars filmekben a maga több mint 3 kilométeres átmérőjével) – gyengébbek voltak, ezek többsége tulajdonképpen csupán felfegyverzett civil hajó volt. A helyi konfliktusokban (egy gyengébb bolygó megszállása) és a kalózok ellen jó szolgálatott tettek, de nagy űrháborúkra vagy a vukikéhoz hasonló fejlett és katonailag erős civilizációkkal való harcra nem voltak túlzottan alkalmasak.

Ez már a nabooi űrcsatában is megmutatkozott: néhány századnyi nabooi N-1-es vadászgép hatékonyan felvette velük a harcot, és elpusztította a vezérhajót.

A Szövetség űrvadászai – a keselyűdroidok és a háromszárnyú űrvadászok – viszont a szárazföldi tankokhoz hasonlóan igen modernek és nagy harcértékűek voltak, és elég nagy számban rendelkezésre álltak.

Haderő a klónháborúk alatt

A klónháborúk alatt a Szövetség, illetve a szövetségi vezetők tovább modernizálták a hadseregüket, kiegészítve azt Munificient-, Providence- és más osztályokba tartozó konföderációs cirkálókkal és rombolókkal, valamint a B1-eseknél értékesebb droidokkal (B2-esek, harci- és orgyilkos pókdroidok stb.). A Szövetség azonban kínosan ügyelt arra, hogy hivatalosan megkülönböztesse magát a Konföderációtól, és nyilvánosan általában letagadta, hogy egységei részt vennének a klónháborúban, így ezek a fegyverrendszerek hivatalosan a CIS, és nem a Szövetség kötelékébe számítanak.

Ez nem akadályozta Gunrayt, hogy magánüzenetekben a sajátjaként beszéljen róluk.[9]

Megjelenése

Filmekben

Jegyzetek

  1. SW Adatbank: Trade Federation. Megszűnt link archivált változata.
  2. Trade Federation, Starwars.com Enciklopédia. Link beill.: 2012. 06. 02.
  3. Star Wars: Galactic Battlegrounds adatbank.
  4. Star Wars: A klónok háborúja; 3. évad 4. ep („Sphere of Influence”)
  5. Starwars.com: Lot Dodd. Hiv. beill.: 2012. 06. 02.
  6. 84. sz.
  7. Wookiepedia: Marath Vooroo.
  8. Wookiepedia: Trade Federation resistance.
  9. A klónok háborúja (CGI-sor.); A végzetes rakomány (II. évad 02. rész).
  10. Rune Haako szerepeltetése egy retcon: a filmtervek Gunray geonosisi kísérőjét Libkathként azonosítják, később azonban számos forrásban már Rune Haako neve szerepel, annak ellenére, hogy a két szereplő egyáltalán nem hasonlít.

További információk

Read other articles:

Sint-Clemenskerk De Sint-Clemenskerk is de parochiekerk van de tot de Vlaams-Brabantse gemeente Zemst behorende plaats Eppegem, gelegen aan de Cardijnstraat. Geschiedenis Van oorsprong stond hier een driebeukig romaans kerkgebouw waarvan de toren, ten noorden tegen het koor aangebouwd, bewaard is gebleven. Er bleef ook een gotische sacristie uit de 16e eeuw en een 17e-eeuwse kern in het zuidertransept bewaard. Verder zijn er nog sporen van de romaanse kerk in het gebouw aan te treffen. De ker...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2017) رون بون معلومات شخصية الميلاد 6 سبتمبر 1946 (العمر 77 سنة)أوكلاهوما سيتي الطول 6 قدم 2 بوصة (1.9 م) مركز اللعب مدافع مسدد الهدف  الجنسية  الولايات المت...

 

Szlak sygnałowy[a], ścieżka sygnałowa[b], kaskada sygnałowa[c], przekazywanie sygnału, transdukcja sygnału – szereg procesów biochemicznych zwanych sygnałami, pochodzących z zewnątrz komórki lub z jej wnętrza, prowadzących do zmian procesów życiowych w komórce[1][2]. W przekazie informacji pośredniczą pochodzące z zewnątrz komórki substancje biochemiczne takie jak neurotransmitery, cytokiny, hormony, które wiążą się receptorami zawartymi w błonie komórki lub w j...

Voce principale: Pallacanestro 3x3 ai XVIII Giochi del Mediterraneo. Il torneo di pallacanestro 3x3 maschile ai XVIII Giochi del Mediterraneo si è svolto dal 27 al 29 giugno 2018 all'Auditorio Camp de Mart di Tarragona. La vittoria finale è andata alla Francia che ha sconfitto 16-15 l'Italia ai tempi supplementari, completa il podio la Slovenia che nella finale valevole per il bronzo ha avuto la meglio sulla Grecia vincendo 18-11. Indice 1 Squadre partecipanti 2 Torneo 2.1 Fasi a gironi 2.1...

 

Artikel ini memberikan informasi dasar tentang topik kesehatan. Informasi dalam artikel ini hanya boleh digunakan hanya untuk penjelasan ilmiah, bukan untuk diagnosis diri dan tidak dapat menggantikan diagnosis medis. Perhatian: Informasi dalam artikel ini bukanlah resep atau nasihat medis. Wikipedia tidak memberikan konsultasi medis. Jika Anda perlu bantuan atau hendak berobat, berkonsultasilah dengan tenaga kesehatan profesional. Radang telinga luar pada manusia Radang telinga luar (bahasa ...

 

Cet article ou cette section contient des informations sur une compétition de football en cours. Le texte peut changer à mesure que l'événement progresse, ne pas être à jour ou manquer de recul. N’hésitez pas à participer en citant vos sources.La dernière modification de cette page a été faite le 3 novembre 2023 à 08:00. Coupe de la Ligue portugaise de football 2023-2024 Généralités Sport Football Organisateur(s) LPFP Édition 17e Lieu(x) Portugal Date 22 juillet 2023 - 27 ja...

The Pahlavi hat (Persian: کلاه پهلوی) was an item of headgear for men introduced in the Imperial State of Iran by Reza Shah. Deputies to the Eighth Majlis, many of whom are wearing the Pahlavi hat. The introduction of the hat, in August 1927, was part of Reza Shah's drive to westernize and modernize Iran, which included introducing European-style clothing.[1] The hat (to be worn with a European-style coat and trousers) was cylindrical with a peak, being based on the French mi...

 

Bảo tàng Vận tải Luân ĐônThành lập1980; 43 năm trước (1980)Vị tríCovent GardenLuân Đôn, WC2Tọa độ51°30′43″B 0°07′18″T / 51,51194°B 0,12167°T / 51.51194; -0.12167KiểuBảo tàngLượng khách353,921 (2018)[1]Truy cập giao thông công cộng Covent GardenTrang webwww.ltmuseum.co.uk Bảo tàng Giao thông vận tải Luân Đôn hoặc gọi tắt là (Bảo tàng LT: LT Museum)[2&...

 

Ten artykuł dotyczy słowackiego powiatu. Zobacz też: inne znaczenia. Powiaty Słowacji Powiat (słow. okres) – jednostka podziału administracyjnego II stopnia na Słowacji. Obecnie jest ich 79. Jednostkami nadrzędnymi są kraje, a podrzędnymi gminy (słow. obec). Funkcjonują wyłącznie jako jednostki statystyczne. Na szczeblu powiatowym nie istnieją urzędy. Ponadto dzielnice Bratysławy i Koszyc funkcjonują na prawach miejskich, toteż stolica Słowacji podzielona jest ...

Australian Army general Sir Frank BerrymanMajor General Frank Berryman in 1944Nickname(s)Frank the FloristBerry the BastardBorn(1894-04-11)11 April 1894Geelong, VictoriaDied28 May 1981(1981-05-28) (aged 87)Rose Bay, New South WalesAllegianceAustraliaService/branchAustralian ArmyYears of service1913–1954RankLieutenant GeneralService numberVX20308Commands heldEastern Command (1946–51, 1952–53)I Corps (1944)II Corps (1943–44)Deputy Chief of the General Staff (1942–44)14th Fie...

 

Thrissur Corporation StadiumPalace Stadium TMC StadiumLocationThrissur, Kerala, IndiaOwnerThrissur Municipal CorporationCapacity15,000Surfaceartificial turfConstructionOpened1978[1]ArchitectT. J. AntonyTenantsFC Kerala (2014–present) FC Thrissur (2016–present) Thrissur Corporation Stadium is a football stadium owned by Thrissur Municipal Corporation. Situated in Thrissur city, it is also known as Palace Stadium. It is one of the oldest stadiums in Kerala, India and has capacity to...

 

2003 Swedish drama film EvilRegion 1 DVD coverDirected byMikael HåfströmScreenplay byHans GunnarssonMikael HåfströmBased onEvilby Jan GuillouProduced byIngemar LeijonborgHans LönnerhedenStarringAndreas WilsonHenrik LundströmGustaf SkarsgårdCinematographyPeter MokrosinskiEdited byDarek HodorMusic byFrancis ShawProductioncompanyMoviolaDistributed byColumbia TriStarRelease dates 16 May 2003 (2003-05-16) (Cannes) 26 September 2003 (2003-09-26) (Sweden)...

2010 greatest hits album by GeorgeThe Essential HitsGreatest hits album by GeorgeReleased13 August 2010GenrePop music, Rock music[1]Length44:46LabelWarner Music AustraliaGeorge chronology Unity(2004) The Essential Hits(2010) The Early Years(2016) The Essential Hits is the first greatest hits album from Australian band George. It was released in August 2010.[2] The album contains five top 50 singles and includes tracks from the band's two top 5 albums, including the mul...

 

American historian, author, and educator (1875–1966) Oliver Morton DickersonBorn(1875-09-08)September 8, 1875Jasper County, Illinois, U.S.DiedNovember 26, 1966(1966-11-26) (aged 91)Chula Vista, California, U.S.OccupationHistorianPeriod1903–1960SubjectAmerican History, Colonial History Oliver Morton Dickerson (September 8, 1875 – November 26, 1966) was an American historian, author, and educator. Like his fellow historians Charles McLean Andrews and Lawrence Henry Gipson, Dicker...

 

Post-Roman British and Irish style of art This page (folio 292r) of the Book of Kells contains the lavishly decorated text that opens the Gospel of John. David from the Durham Cassiodorus, early 8th century (?), Jarrow[1] Insular art, also known as Hiberno-Saxon art, was produced in the post-Roman era of Great Britain and Ireland. The term derives from insula, the Latin term for island; in this period Britain and Ireland shared a largely common style different from that of the rest of...

Straight gyrusOrbital surface of left frontal lobe. Straight gyrus is shown in orange.Human brainstem anterior view. Straight gyrus is numbered as #1DetailsIdentifiersLatingyrus rectusNeuroNames94NeuroLex IDbirnlex_1103TA98A14.1.09.218TA25462FMA61893Anatomical terms of neuroanatomy[edit on Wikidata] The portion of the inferior frontal lobe immediately adjacent to the longitudinal fissure (and medial to the medial orbital gyrus and olfactory tract) is named the straight gyrus,(or gyrus rec...

 

County in California, United States County in California, United StatesAmador County, CaliforniaCountyThe Amador County foothills in April 2007 FlagSealNickname: The Heart of the Mother LodeInteractive map of Amador CountyLocation in the state of CaliforniaCountryUnited StatesStateCaliforniaRegionSierra NevadaIncorporatedMay 1, 1854[1]Named forJosé María AmadorCounty seatJacksonLargest cityIone (population and area)Government • TypeCouncil–CAO • Body B...

 

Komponen suspensi depan Ford Model T. Suspensi adalah kumpulan komponen tertentu yang berfungsi meredam kejutan, getaran yang terjadi pada kendaraan akibat permukaan jalan yang tidak rata yang dapat meningkatkan kenyamanan berkendara dan pengendalian kendaraan. Sistem suspensi mempunyai beberapa fungsi: Menyerap getaran oksilasi dan kejutan Menopang beban Memelihara geometris roda Menambah traksi roda Meneruskan gaya gerak pengereman Jenis Sistem suspensi kendaraan terletak di antara bodi (ke...

Human settlement in EnglandGreat WilbrahamCarved wooden village signGreat WilbrahamLocation within CambridgeshirePopulation639 [1] 654 {2011 Census} [2]OS grid referenceTL549577Shire countyCambridgeshireRegionEastCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townCAMBRIDGEPostcode districtCB21Dialling code01223 List of places UK England Cambridgeshire 52°11′46″N 0°16′01″E / 52.196°N 0.267°E / 52.196; 0.267...

 

Painting by Giovanni Bellini TransfigurationArtistGiovanni BelliniYearc. 1454-1460Mediumtempera on panelDimensions116 cm × 154 cm (46 in × 61 in)LocationMuseo Correr, Venice The Transfiguration is a tempera-on-panel painting by Italian painter Giovanni Bellini, created c. 1454–1460. It depicts the Gospel episode the Transfiguration of Jesus. It is held in the Museo Correr in Venice.[1] Andrea Mantegna was staying in the city of Venice at t...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!