A karakál(Caracal caracal), más néven sivatagi hiúz közepes termetű, Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élő macskaféle. Bár nem közeli rokona a hiúzoknak, hegyes, pamacsban végződő füle és viszonylag rövid farka nagyon hasonlóvá teszi hozzájuk. A DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy legközelebbi rokona a szervál(Leptailurus serval) és az afrikai aranymacska(Caracal aurata).
A karakál török eredetű szó, jelentése: fekete fül.
Rendszertani helyzete, alfajai
A karakálnak jelenleg az alábbi 3 alfaját ismerik el:[1]
A karakált Johann Christian Daniel von Schreber írta le Felis caracal néven 1776-ban. 1843-ban John Edward Gray brit zoológus alkotta meg a Caracal nemet, és ide sorolta át a karakált.[2] Hosszú ideig neme egyetlen fajának tartották, újabban azonban az afrikai aranymacskát (amelyet korábban az önálló Profelis nembe soroltak) is a Caracal nembe sorolják.[3][4]
Elterjedése
A karakál elterjedése Afrika nagy részére kiterjed, csak a nedves közép-afrikai erdőterületeken és Közép-Szaharában, az Arab-félszigettőlTörökországon és Iránon át az Aral-tóig és Északnyugat-Indiáig, valamint Délnyugat-Ázsiából hiányzik. Az elterjedés nagy részén csak csekély a populáció létszáma, és egyes régiókban rendkívül ritka fajnak számít, azonban a dél-afrikai Cape tartományban gyakori.[5]
Megjelenése
A karakál karcsú, közepes termetű macskaféle, robusztus testalkattal, rövid pofával, hosszú szemfogakkal és pamacsos fülekkel.[6][7] Teste vörösesbarna-homokszínű, foltok nélkül (a kölykök még foltosak). A füle fekete, álla, torka és hasa fehér. Felső ajkát nagy, fekete folt tarkítja, és orra szélétől a szeméig is fekete sáv húzódik. Rövid szőre szorosan testére simul. Fülén a szőrpamacs dúsabb és hosszabb, mint a hiúzokén.
Igen karcsú, a lába meglehetősen hosszú. Marmagassága 38–50 centiméter, testhossza 60–91,5 centiméter, farka rövid (23–31 centiméter). Testtömege 6–19 kilogramm.[8]
Magyar neve (sivatagi hiúz) némileg félrevezető, ugyanis a kimondottan sivatagos területeket kerüli. A legszívesebben olyan félsivatagokban, szavannákon, bozótosokban, felföldi területeken tartózkodik, ahol a fialáshoz is megfelelő rejtekhelyet (sziklaüreget vagy dús aljnövényzetet) talál. Általában jobban kedveli a nyíltabb terepeket, mint a legtöbb macskaféle, de jobban szereti a fás, bokros vagy sziklás helyeket. Élőhelyén korábban számos gazellafaj előfordult, amelyek populációja azonban erősen lecsökkent; emiatt a karakál manapság inkább nyulakra és juhokra vadászik.[9]
Rendszerint egyedül jár, bár megfigyeltek már kisebb csoportokat is. Territoriális; területének határát vizeletével jelöli ki.
Többnyire éjszaka aktív, de időnként nappal is vadászik. Hosszú hátsó lábainak köszönhetően gyorsan fut; a rövidebb sprintekben gyorsabb, mint más nagyobb macskafélék. Ideje nagy részét a talajszinten tölti, bár kiválóan mászik és ugrik (akár 3 m magasra is). Elsősorban rágcsálókkal, madarakkal és kisebb antilopokkal táplálkozik, de gyakran elkapja az alacsonyan repülő madarakat is. A baromfiudvarba beszabadulva nagy károkat okozhat. Zsákmányát olykor a leopárdokhoz hasonlóan fákon rejti el, hogy később fogyaszthassa el a maradékot. A nappalt árnyékban, gyakran földimalacok elhagyott üregében tölti. Ha megriasztják, általában menedékhelyet keres: nyílt terepen mozdulatlanul lefekszik, szőrzete miatt így alig látható.[10] A nagyobb zsákmányt, például az antilopokat és bóbitásantilopokat egy célzott torokharapással megfojtja, míg a kis prédákat, mint a nyulakat és az egereket, általában nyakharapással öli meg.[11]
Szaporodása
A karakál egész évben párzóképes. A nőstény 69-78 napos vemhesség után 1-6 kölyköt hoz a világra. A kölykök 10 nap után nyitják ki szemüket. 10-25 hétig szopnak, és nagyjából egyéves korukig maradnak anyjukkal.
Az ivarérettséget 12-16 hónaposan éri el.
Természetvédelmi helyzete
Az ázsiai alfajok a CITES I. függelékében szerepelnek (a háziszárnyasokat féltő gazdák irtják őket), míg a faj maga a II.-ban kapott helyet. Az észak-afrikai alfaj állománya számottevően ritkult az utóbbi időben. A csökkenő példányszám ellenére nagy elterjedési területe garantálni látszik a faj jövőjét.
Felhasználása
Könnyen szelídíthető, ezért (főleg régebben) Iránban és Indiában vadászatra idomították.
↑Kitchener, A. C.; Breitenmoser-Würsten, C.; Eizirik, E.; Gentry, A.; Werdelin, L.; Wilting, A.; Yamaguchi, N.; Abramov, A. V.; Christiansen, P.; Driscoll, C.; Duckworth, J. W.; Johnson, W.; Luo, S.-J.; Meijaard, E.; O’Donoghue, P.; Sanderson, J.; Seymour, K.; Bruford, M.; Groves, C.; Hoffmann, M.; Nowell, K.; Timmons, Z. & Tobe, S. (2017) "A revised taxonomy of the Felidae: The final report of the Cat Classification Task Force of the IUCN Cat Specialist Group"Cat News (Special Issue 11): 62−63.
↑Gray, J. E. (1843). "The Caracal". List of the specimens of Mammalia in the collection of the British Museum. London: The Trustees of the British Museum. p. 46.
↑Laila Bahaa-el-din, Philipp Henschel, Thomas M. Butynski, David W. Macdonald, David Mills, Rob Slotow & Luke Hunter: The African golden cat Caracal aurata: Africa's least-known felid. Mammal Review. Band 45, Ausgabe 1, Seiten 63–77, Januar 2015, DOI: 10.1111/mam.12033
↑Nowak, R. M. (1999). "Caracal". Walker's Mammals of the World (Sixth ed.). Baltimore, Maryland, US: Johns Hopkins University Press. pp. 810–811. 978-0-8018-5789-8
↑Estes, R. D. (2004). "Caracal". The Behavior Guide to African Mammals: Including Hoofed Mammals, Carnivores, Primates (Fourth ed.). Berkeley, California, US: University of California Press. pp. 363–365. 978-0520-080-850
Alfred Edmund Brehm. Az állatok világa, A legújabb német kiadás nyomán teljesen átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új magyar kiadás, Budapest: Arcanum (2000). ISBN 963 86118 2 0 „Brehm2000”
