Az KRC Mechelen egy belga labdarúgóklub, melynek székhelye Mechelenben, Antwerpen tartományában található.
Története
1904-ben alapították Racing Club de Malines néven, de csak két évvel később jegyezték be a
szövetségben. A klub neve három alkalommal változott: először a Société Royale szavakkal toldották meg (1929), majd a nevét hollandra fordították le, így lett Racing Club Mechelen Koninklijke Maatschappij (1937). Végül 1957-ben a mai formájára egyszerűsítették le.
A Racing Mechelen az első osztályban az első szezonját az 1910–1911-es idényben játszotta, melyben a tizenkét csapatos bajnokságban a nyolcadik helyen végzett. Ekkoriban a legfőbb riválisa, az FC Malines (ma KV Mechelen) a belga másodosztályban játszott. A következő idényben a Racing a tizenegyedik helyen végzett a bennmaradó Beerschot AC-tól egy pontra lemaradva, így kiesett. Az első világháborút megelőzően a Racing a második helyen végzett a másodosztályban, míg a FC Malines harmadik lett (8 ponttal lemaradva). Ennek okán az RC Malines feljutott, és következő szezonban az élvonalban játszott, amelyet a háború okán tartott kényszerszünet miatt 1919-1920-ban rendeztek meg. Ekkor a hatodik helyen végeztek. Két évvel később az első osztályban játszott az FC Malines is. A másodosztályban töltött egy év (1924) után 1929-ben és 1930-ban a klub az élvonalban a harmadik helyen végzett. A legjobb eredményüket 1952-ben érték el, amikor ezüstérmesek lettek két harmadik helyet követően (1950 és 1951). 1954-ben bejutottak a Belga kupa döntőjébe. Ezután a klub kiesett a második vonalba, és az azóta eltelt évtizedekben csak ritkán játszott ennél magasabb szinten.