Pályafutása első szakaszában a Dunántúlon, főként Somogy és Zala vármegyékbengeomágneses terepi mérésekkel foglalkozott, majd bekapcsolódott az 1930-as évek közepén fellendült magyarországi szénhidrogén-kutatásokba. Közreműködött a francia Schlumberger cég Magyarországon végzett geofizikai mélyfúrási méréseiben, s az 1940-es évek második feléig irányította a geofizikai fúrólyuk-szelvényezési munkálatokat. Terepi munkássága kapcsán számos módszer kidolgozásával fejlesztette a fúrásos nyersanyag-kutatás, az ún. karotázs-geofizika technológiáját. Egyebek mellett a gázszelvényezésnél alkalmazható gázdetektorok, a rétegmegnyitásra használt szúróláng-perforátor, hő- és nyomásálló perforátorok kifejlesztése fűződik a nevéhez.
Az 1950-es években érdeklődése a – kőzetek, ásványok és egyéb földtani közegek elektromos tulajdonságainak mérésén alapuló – geoelektromos kutatási módszerekre, azok alkalmazási lehetőségeinek bővítésére irányult. Vizsgálatai során ismerte fel jelentőségét és vezette be a magyarországi geofizikai vizsgálatokba a tellurikus módszert, amely hatékonyabbá teszi a nyersanyagkutatást nagy mélységű üledékes medencék esetén is. Ennek lényege, hogy az egyes geológiai képződmények (kőzetek stb.) fajlagos elektromos vezetőképessége és nagysága meghatározza a bennük folyó földi áram áramsűrűségét, így kiszámítható a feltételezett nyersanyaglelőhely fölött húzódó üledékek vastagsága is. Akadémiai székfoglalóját is e témakörben tartotta 1956-ban.
1955-ben az ő kezdeményezésére jött létre a kínai–magyar geofizikusokból álló munkaközösség, s 1955–1956-ban maga vezetett egy expedíciót Kínába. Ausztriai emigrációjában jelentősen hozzájárult az országban folyó folyó szénhidrogén-kutatásokhoz.
Társasági tagságai és elismerései
Tudományos eredményei elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1954-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Miután 1956-ban elhagyta az országot, 1958-ban kizárták a tagok sorából, s levelező tagságát csak posztumusz, 2000-ben állították vissza. 1968 és 1978 között az ausztriai magyarok kulturális egyesülete, a Bornemisza Péter Társaság elnöke volt.
Főbb művei
Mágneses anomáliák értelmezése a vertikális-intenzitás görbéje alapján. Budapest, Sárkány ny., 1942, 16 p.
A Dunántúl regionális geofizikája. in: Földtani Közlöny 1950 (Scheffer Viktorral)
Korszerű elektromos mérések az olajfeltárások szolgálatában. in: Bányászati és Kohászati Lapok 1950
A tellurikus módszer jelentősége a földtani anyagkutatásban. in: MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei 1957. 295–312.
Források
Kanizsai enciklopédia. Szerk. Rikli Ferenc. Pécs, B. Z., 1999
