Első szólóalbuma (The Memory Machine) 2010 novemberében, második (By the Horns) pedig 2012 májusában jelent meg. Második albuma az ARIA toplistáján a 11. helyet érte el.
Élete
Julia Natasha Stone 1984. április 13-án született Sydney-ben. Szülei, John és Kim Stone szintén zenészek voltak. Apja, John először építész, később énektanár lett, ezen felül a Backbeat együttes tagja. Anyja, Kim tengerbiológus, gimnáziumi tanár, marketingszakember, befektetéskezelő; később igazgatósági tag. Juliának egy nővére és egy öccse van: Catherine 1982-ben, Angus pedig 1986. április 27-én született. A Newport Primary School és Barrenjoey High School iskolákba járt. Általános iskolásként nővéreivel együtt csatlakozott az apja vezette iskolai társulathoz. Családi összejöveteleiken az egész család zenélt: Angus harsonázott, Catherine szaxofonozott, Julia trombitált, Kim énekelt, John pedig szintetizátoron játszott.[2] 16 éves korában szüleik különköltöztek; Julia bonyolult párkapcsolatának pedig egy év után vége szakadt.
Mikor öccsével, Angusszal Dél-Amerikában vakációztak, Angus gitározni tanította; Julia később elmondta: „[Angus] csodás dalokat írt... [ő] mutatta meg Bolíviában, hogy kell gitáron játszani, ezek a számok pedig lenyűgöztek.”[3] „Ekkor a gitár még újdonság volt számomra. Csak azért vettem egyet, hogy megtanuljak játszani rajta. Szóval ott voltunk a chalalani dzsungel közepén, és Angus saját dalait játszotta. Nem sokat találkoztunk az elmúlt években – az iskola elvégzése után összeköltöztünk barátommal, Angus pedig szörfözött és korcsolyázott – és annyira gyönyörűek voltak a számai, hogy megkértem, tanítson gitározni, és ez volt gitáros karrierem, és feltételezem, barátságunk kezdete, valamint ezen csodás élmény kezdete.”[4]
2005-ben Angus szabad mikrofon esteken kezdte karrierjét, néha nővére is énekelt. Első, Coogee Bay Hotel-beli fellépésükön Angus saját dalát, a Tearst játszották el.[5] 2006-ban úgy döntöttek, közösen fognak zenélni; ekkor alakult meg duójuk. Márciusban vették fel első középlemezüket, a Chocolates & Cigarettest, mely augusztusban jelent meg.
2010-ben, öt év közös zenélés után Julia kiadta első szolólemezét, a The Memory Machinet, ami az ARIA toplistáján bekerült a száz legjobb közé,[6] és a kritikusok is jól fogadták. A The Music Network munkatársa, Poppy Reid rájött, hogy „Julia a brit művész, Caroline Pedler által festett horrorfilm-plakátokat használ. Minden plakát egy-egy jelenetet mutat be a dalokból; mindegyikben Julia a főszereplő.[7]
A duó második, Down the Way című stúdióalbuma 2010 márciusában jelent meg, és első lett az ARIA listáján, 2011-ben pedig háromszoros platinalemezzé nyilvánították.[8][9] 2010-ben ez volt az ausztrál alkotók által valaha legtöbb példányban eladott lemez.[10][11] A 2010-es ARIA Music Awards díjátadón elnyerte az év albuma, a Big Jet Plane pedig az év kislemeze elismerést.[12] Az azonos című számot 2011-ben a Triple J százas toplistáján a hallgatók az első helyre szavazták.[13]
Habár elismerték duójukat, Julia szólókarrierbe kezdett.[14] 2011 júniusában a The Flaming Lips és az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros hollywoodi temetőben tartott koncertjén Do You Realize dal háttérénekese volt.[15] Augusztusban Thomas Bartlett segítője mellett lépett fel Kaliforniában és New Yorkban.[16]
2012. május 25-én megjelent második szólólemeze, a By the Horns,[14] amely az ARIA listáján a 11. helyet érte el.[8] Julia elmondta a Rolling Stone-nak, hogy harmadik albumuk nem fog elkészülni. „Nehéz lett volna eldönteni, melyik hat szám maradjon meg... Mindketten saját stílusunkban szerettünk volna alkotni, szóval úgy döntöttünk, hogy egy év szünetet tartunk.”[17] Ezután Kaliforniában, Franciaországban, Ausztráliában és Indiában dolgozott felvételein.[18]
A 2010-ben megjelent You're the One That I Want feldolgozása szerepelt a brit/ír tévécsatorna, a Sky csatornaazonosító reklámjában. Az Egyesült Királyságban később felkerült az iTunes slágerlistájára is.[19] 2012 szeptemberében közreműködött a 30 dal/30 nap című kampányban a Half the Sky című könyv népszerűsítésére. A könyvet Nicholas Kristof és Sheryl WuDunn azonos című alkotásai ihlették.[20]
2015-ben közreműködött Jarryd James Regardless című lemezén, amely a 48. helyen végzett.[21]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Julia Stone című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
↑Andrew Murfett: Stone hearts renewed (angol nyelven). Fairfax Media, 2010. szeptember 3. (Hozzáférés: 2016. november 27.)
↑Andrew Murfett: Angus & Julia Stone (angol nyelven). Fairfax Media, 2007. október 16. (Hozzáférés: 2016. december 1.)
↑Michael Shindler: Angus & Julia Stone (angol nyelven). Lab Media Group, 2011. március 24. [2013. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 1.)
↑Half the Sky Movement: 30 Songs / 30 Days for Half the Sky (angol nyelven). Half the Sky Movement, 2012. augusztus 30. [2012. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 6.)