Cheptegei a tizedik atléta, aki egyidejűleg az 5000 méteres és a 10 000 méteres síkfutás világrekordját is tartja, és az egyetlen, aki mindkét rekordot azonos évben döntötte meg.[1][2][3] 2020. augusztus 14-én, a monacóiDiamond League versenyen 12:35,36-os új 5000 méteres világcsúcsot állított fel, majd október 7-én Valenciában 10 000 méteren is 26:11,00 perces világcsúcsot futott, mely eredményekkel Kenenisa Bekele másfél évtizedes rekordjait sikerült túlszárnyalnia.[4] Az országúti futásban is több rekordot állított fel: 2018-ban Nijmegenben 15 kilométeren, 2019-ben Valenciában 10 kilométeren, majd 2020-ban Monacóban 5 kilométeren döntötte meg a világcsúcsot.[5]
Magánélete
Cheptegei a Kenyával határos Kapchorwa körzetben született, kilenc testvére közül a második legidősebbként.[6] Gyermekként labdarúgással és távolugrással próbálkozott, de hamarosan kiderült, hogy kortársainál sokkal tehetségesebb a futásban, mellyel 2013-ban kezdett komolyabban foglalkozni.[7] Két évig nyelveket és irodalmat tanult Kampalában, a Bugema Egyetemen, azonban hogy a sportpályafutására tudjon koncentrálni, tanulmányait az alapképzést követően felfüggesztette. Ettől függetlenül megmaradt az irodalom iránti szeretete; szabadidejében rengeteget olvas.[7] A junior-világbajnokságot követően, 2014-ben az Ugandai Rendőrségnél helyezkedett el. 2018-ban a Nemzetközösségi Játékokon szerzett két aranyérme elismeréseként speciális közrendőrből – négy rangot ugorva – rendőrfelügyelővé léptették elő, majd 2022-ben szerzett világbajnoki címét követően főfelügyelő-helyettesi rangot kapott.[7][8]
2016 végén megházasodott; felesége Carol Yeko Cheptegei építőmérnök, akitől két gyermeke született, Jethan és Jemima. A házaspár létrehozta a Cheptegei Fejlesztési Alapítványt a tehetséggondozás és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása, oktatásának finanszírozása céljából. Az alapítvány rendszeresen szót emel a társadalmi igazságosság, a nemek közötti egyenlőség és a leánygyermekek oktatásának érdekében is.[9][10]
Sportpályafutása
Junior évek és az első sikerek (2014–2016)
Cheptegei csak a középiskolás évei végén, 2013-ban kezdett komolyabb szinten foglalkozni a futással. Futókarrierje kezdetén országos versenyeken indult, majd 2014 márciusában megnyerte a hazájában megrendezett egyetemi mezeifutó-világbajnokságot.[11] Ezen a versenyen figyelt fel rá a holland Jurrie van der Velden sportmenedzser, és a Global Sports Communication nevű menedzsercég szerződést ajánlott neki.[12] Két hónappal később az indiai Bengaluruban megrendezett TCS World 10k versenyen mutatkozott be először nemzetközi szinten, ahol 28:24 perces idővel második lett a félmaraton világbajnok Geoffrey Kamworor mögött.[13] Július végén az oregoni Eugene-ben rendezett U20-as atlétikai világbajnokságra már a legjobb nevezési idővel utazott el, ahol aranyérmet szerzett 10 000 méteren, három nappal később pedig negyedik lett 5000 méteren.[14][15]
2015-ben a kenyai Kaptagatba költözött, és Patrick Sang edző irányítása alatt olyan kitűnő atlétákkal edzhetett együtt mint Eliud Kipchoge vagy Kamworor.[12] 2015 március elején aranyérmet nyert 10 000 méteren a junior Afrika-bajnokságon Addisz-Abebában,[16] majd három héttel később a junior korcsoportban a 11. helyen végzett a mezeifutó-világbajnokságon.[17] A 2015-ös pekingi atlétikai világbajnokságon mutatkozott be a felnőtt korcsoprtban, ahol a kilencedik helyen végzett 10 000 méteren.[18] Októberben ugandai országos rekordot állított fel a Grand 10 Berlin országúti 10 km-es versenyen, ahol 27:50-es időeredménnyel győzött, egy hónappal később pedig megnyerte a nijmegeniZevenheuvelenloopot.[19][20] Bár a kenyai időszakban látványos fejlődnek indult, azonban nehezen viselte a családjától való távollétet. Emiatt még abban az évben visszatért Ugandába, ahol menedzsere egy ugandai sportolókból álló csapatot szervezett köré, melynek irányításával a holland Addy Ruiter edzőt bízták meg.[12]
A 2016-os versenyszezont Cheptegei Laredóban kezdte, ahol március 19-én 27:47-es idővel megnyerte a 10 Kms en Ruta Villa de Laredo versenyt, amely egyúttal új országos csúcsot is jelentett számára.[21] Két héttel később Kaliforniában megnyerte a Carlsbad 5000 versenyt.[22] Május 14-én a Diamond League versenysorozat sanghaji nagydíján 5000 méteren második helyen végzett, 13:00,60 egyéni legjobb idővel.[23] A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai játékokon 27:10,06-os, új legjobb idővel hatodik lett 10 000 méteren, egy héttel később pedig nyolcadik 5000 méteren.[24][25] Egy hónappal az olimpia után, szeptemberben az amszterdamiDam tot Damloop 10 kilométeres versenyen második helyezést ért el, novemberben pedig a Zevenheuvelenloopon ismét győzni tudott.[26][27]
Kudarc és visszatérés (2017–2018)
2017 márciusában Cheptegei részt vett a hazai közönség előtt, Kampalában megrendezett mezeifutó-világbajnokságon. A versenyre egyértelmű esélyesként érkezett; mind edzője, mind Cheptegei aranyéremben reménykedett.[12] A hőségben és magas páratartalomban folyó verseny utolsó körére fordulva 12 másodperces előnnyel vezetett a kenyai Geoffrey Kamwororral szemben. A zsúfolt lelátókon már bajnokként ünnepelték Cheptegeit. Még egy kilométerrel a vége előtt is hét másodperc volt az előnye. Az utolsó 800 méteren azonban teljesen összeomlott, és a 30. helyen támolygott át a célvonalon. Bár az utolsó kilométeren majdnem két percet veszített riválisaihoz képest, azonban legalább az ugandai csapattal sikerült a csapatverseny bronzérmét megszerezniük Etiópia és Kenya mögött.[28][29][30] A kudarcot Cheptegei nehezen dolgozta fel. Elmondása szerint hetekig nem mozdult ki otthonról, mert az emberek sajnálata, érdeklődése mindig eszébe juttatta a történteket. A talpra állásban végül családja és menedzsere segített neki, akik mindvégig bíztatták és hitet adtak neki.[12]
Az év további része jobban alakult Cheptegei számára. Májusban az eugene-i Prefontaine Classicon 5000 méteren negyedik helyet szerzett.[31] Július elején ugyanezen a távon harmadik lett a lausanne-i Athletissima versenyen, 12:59,83 perces idővel, ezzel először sikerült 13 perc alatti időt elérnie.[32] A 2017-es atlétikai világbajnokságon, Londonban 10 000 méterenMo Farah mögött, 26:49,51 perces személyes legjobb idővel ezüstérmet szerzett.[33] Az 5000 méteres távon tervezett indulástól végül sérülés miatt kénytelen volt visszalépni.[34] Az év végén 10 kilométeren, 27:29 perces idővel országos csúcsot futott, míg a Zevenheuvelenloop 15 kilométeres távján – a szeles, esős idő ellenére – 41:13 perces idővel csak három másodperccel maradt el Leonard Komon 2010-ben felállított világcsúcsától.[35]
A 2018 áprilisában, az ausztráliai Gold Coastban megrendezett nemzetközösségi játékokon Cheptegei 5000 méteren, öt nappal később pedig 10 000 méteren állt rajhoz, és mindkét futamot megnyerte a kanadai Mohammed Ahmed előtt.[36][37] Novemberben ismét indult a Zevenheuvelenloop-on, és ezúttal 41:05 perces világcsúccsal, negyedszer is győzni tudott a hollandiai Nijmegenben megrendezett 15 kilométeres versenyen.[38] December végén Kapchorwában súlyos közúti balesetet szenvedett, melynek során egy, a főútra kikanyarodó autó oldalról a gépjárművébe csapódott. A baleset során szerzett sérüléseiből azonban gyorsan felgyógyult.[39]
Világbajnoki cím (2019)
2019 márciusában, a dániaiAarhusban 31:40 perces idővel megnyerte a mezeifutó-világbajnokságot honfitársa, Jacob Kiplimo előtt, és Uganda – első alkalommal – a csapatversenyben is megszerezte az aranyérmet.[40] A 2019-es dohai atlétikai világbajnokságon világbajnoki címet szerzett 10 000 méteren az etióp Yomif Kejelcha és a kenyai Rhonex Kipruto előtt. A 26:48,36 perces győztes ideje egyéni legjobbja és egyúttal az idény legjobb időeredménye is volt ezen a távon. Az utolsó körre fordulva a három futóval az élboly többi tagja nem tudta tartani a tempót. Kétszáz méterrel a cél előtt Kejelcha és Cheptegei tempót váltott és fej fej mellett haladtak a célegyenesig. Az utolsó kanyarban Cheptegeinek sikerült külső íven tartania Kejelchát, majd a kanyarból kiérve még gyorsítani tudott, és 5 méteres előnnyel ért a célba, megszerezve ezzel Unganda első 10 000 méteres világbajnoki címét.[41]
December 1-én a Valencia Trinidad Alfonso országúti futóversenyen 26:38 perces idővel megdöntötte a 10 kilométeres világrekordot. Időeredményével hat másodpercet faragott a kenyai Leonard Patrick Komon által 2010-ben felállított 26:44-es korábbi rekordból. A verseny első kilométerein csapattársai, Roy Hoornweg, Stephen Kissa és Abdallah Mande tartották vele az iramot. A negyedik kilométeren, még féltáv előtt megelőzte az iramfutókat és 13:26 perces idővel érte el az öt kilométert, amely egy másodperccel maradt el a világrekord szintidőtől. A verseny teljes második felét egyedül futva sikerült gyorsítania és végül jelentős előnnyel rekordidőn belül ért célba. „Dániában világbajnok lettem mezei futásban, Dohában 10 000 méteren, és most itt Valenciában világcsúcsot állítottam fel. Micsoda év volt ez!” – nyilatkozta a versenyt követően.[42]
A világrekordok éve (2020)
Cheptegei számára jól kezdődött a 2020-as olimpiai év. Február 16-án, Monacóban a Monaco Run 5 km-es országúti versenyen 12:51 perces idővel megdöntötte a táv világcsúcsát. Ezzel 27 másodpercet javított a kenyai Rhonex Kipruto korábbi rekordján és egyúttal megjavította a táv valaha feljegyzett leggyorsabb idejét is, melyet Sammy Kipketer 2000-ben, még jóval azelőtt futott, hogy a táv legjobbját az IAAF hivatalos világrekordként ismerte volna.[5][43] 2020. március 24-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a koronavírus-világjárvány miatt, a sportolók és a résztvevők egészségének védelme érdekében az olimpiai játékokat egy évvel elhalasztják. Egy héttel később hivatalossá vált, hogy az elhalasztott olimpia 2021. július 23. és augusztus 8. között kerül megrendezésre.[44][45] A Covid19-világjárvány miatti zárlat időszakának nagy részét szülőföldjén, Ugandában töltötte egy általános iskola kifestésével és nagyszülei zöldségültetvényén való segédkezéssel. Az ugandai kormány júniusban, viszonylag gyorsan enyhített a korlátozásokon, így Cheptegei Addy Ruiter edző irányításával megkezdhette a felkészülést az olimpia helyett kitűzött új célok elérésére.[46]
2020. augusztus 14-én a monacóiDiamond League versenyen új világcsúcsot állított fel 5000 méteren, 12:35,36 perces idővel, több mint 22 másodpercet javítva saját korábbi legjobbján. A II. Lajos Stadionban, a járványügyi intézkedések miatt korlátozott számú néző előtt megrendezett versenyen – bár a hőmérséklet és a páratartalom nem volt ideális – Cheptegei és az iramfutók már az első köröktől kezdve hatalmas iramot diktáltak. A táv felénél az iramfutók elfogytak előle, egyedül a kenyai Nicholas Kimeli tudta tartani vele a tempót még egy körön keresztül. A táv második felében egyedül futva sikerült tartania a 61 másodperces köridőket és két másodperccel megjavította az etióp Kenenisa Bekele 2004-ben felállított – tizenhat éven keresztül fennálló – 12:37,35 perces világrekordját.[47]
Mindössze ötvennégy nappal később, 2020. október 7-én Valenciában a holland NN Running Team szervezte World Record Day rendezvény egyértelmű célkitűzése a 10 000 méteres síkfutás világrekordjának megdöntése volt. A rekordkísérleten olyan iramfutók segítették Cheptegeit, mint a korábbi holland bajnok Roy Hoornweg, valamint az ausztrál Matthew Ramsden és a kenyai Nicholas Kipkorir, akik a 2019-es világbajnokságon mindketten döntősök voltak. A sportrendezvényen alkalmazták a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által 2018-ban engedélyezett Wavelight technológiát, amely a pálya belső oldalán villogó fényekkel jelzi az adott tempót. Az első 5000 métert 13.07,73 alatt, egy másodperccel a világrekord részidőn beül teljesítették, amikor Kipkorir átengedte a vezetést Cheptegeinek. Bár 6000 méternél kívül került a részidőn, azonban az utolsó négy kilométeren új erőre kapott és körről-körre növelni tudta a világrekorddal szembeni előnyét. Végül 26:11,00 perces idővel, 6,53 másodperccel sikerült túlszárnyalnia Bekele 2005 óta fennálló 10 000 méteres világrekordját.[1][48][49] Cheptegei a rekorddöntés után úgy nyilatkozott, hogy Bekelének nagy szerepe volt abban, hogy elkezdett komolyan foglalkozni a futással; mindig is nagy inspirációt és motivációt jelentett számára.[46]
Olimpiai bajnoki cím és ezüstérem (2021)
2021 februárjában a Monaco Run 5 km-es országúti versenyen 13:11 perces időeredménnyel megvédte címét.[50] Áprilisban az olimpiai játékokra való felkészülés részeként részt vett a Mandela Nemzeti Stadionban megrendezett ugandai nemzeti bajnokságon, 1500 méteres távon, ahol 3:37,36 perces egyéni legjobb idővel a 3. helyen végzett.[3] Májusban az Ostravában megrendezett Golden Spike versenyen megkísérelte megdönteni Daniel Komen 3000 méteres világrekordját, de a verseny felénél nem tudta tartani a tempót, és végül 7:33,24 perc alatt ért célba, amely bár szintén egyéni rekord volt, de több, mint 10 másodperccel elmaradt a világcsúcsról.[51] Alig egy hónappal később 5000 méteren indult a labdarúgó Európa-bajnokság miatt Róma helyett Firenzében megrendezett Gyémánt Liga versenyen, ahol – bár egy ideig vezetett – meg kellett elégednie a 6. hellyel.[52]
A 2020-ról elhalasztott tokiói olimpiára – világcsúcstartóként – mind az 5000 méteres, mind a 10 000 méteres síkfutásban esélyesként érkezett. 2021. július 30-án 10 000 méteren az etiópSelemon Barega mögött 27:43,63 perces idővel ezüstérmet szerzett, míg a bronzérmes honfitársa, Jacob Kiplimo lett. Az utolsó négyszáz méteren Barega elszakadt az élbolytól, és csak Kiplimo és Cheptegei tudta tartani vele a tempót. Cheptegei a célegyenesben óriásit hajrázva Kiplimót megelőzte és majdnem utolérte Baregát is, azonban 41 századmásodperccel elmaradt az első helyezettől.[53] Egy héttel később, 2021. augusztus 6-án az 5000 méteres síkfutás döntőjében 12:58,15 perces időeredménnyel sikerült megszereznie az olimpiai bajnoki címet a kanadai Mohammed Ahmed és az amerikai Paul Chelimo előtt. Győztes ideje kevesebb mint fél másodperccel volt lassabb Kenenisa Bekele olimpiai rekordjánál. Cheptegei ötszáz méterrel a cél előtt átvette a vezetést és sikerült pár méterrel leszakítani a riválisait. Bár a dobogós helyezésekért óriási harc folyt az utolsó körben, azonban sikerült megőrizni az előnyét. „Ez egy igazán nagyszerű pillanat. A 10 000 méteren elkövettem egy kis hibát, és sajnáltam, hogy ezüstérmes lettem. Azért jöttem ide, hogy olimpiai bajnok legyek, és az álmom ma – ezen a gyönyörű estén – valóra vált.” – nyilatkozta a győzelmet követően.[54]
Világbajnoki címvédések (2022–2023)
A 2022-es versenyszezont kitűnő formában kezdte. Március 6-án 26:49 perces szezoncsúccsal megnyerte a cannes-i 10 km-es versenyt, amely minden idők hatodik leggyorsabb ideje ezen a távon. A másodikként beérkező kenyai Samuel Habtomnál és bronzérmes honfitársánál Abel Sikowonál több mint egy perccel jobb időeredményt ért el.[55] Május 27-én a Prefontaine Classicon 12:57,99 idővel megnyerte a 5000 méteres promóciós futamot.[56] Bár a versenyszámot világrekord-kísérletként harangozták be a szervezők, sokan kétkedéssel fogadták, hogy másfél hónappal a világbajnokság előtt – a formaidőzítés miatt – erre képes lesz. Végül több, mint 22 másodperccel elmaradt saját világcsúcsától.[57]
Cheptegei számára az év főversenye egyértelműen az oregoni Eugene-ben megrendezett atlétikai világbajnokság volt, amelyet a 2020. évi nyári olimpiai játékok elhalasztása miatt, az eredeti 2021. augusztusi időpont helyett 2022. július 15. és 24. között tartottak.[58] A világbajnokság 10 000 méteres döntőjében 27:27,43 perces idővel sikerrel védte meg világbajnoki címét; aranyérmet szerzett a kenyai Stanley Mburu és az ugandai Jacob Kiplimo előtt. A döntőben egészen 9000 méterig a mezőny nagy része, egy tizenöt főből álló élboly együtt haladt, és az utolsó körre fordulva is még nyolcan versenyben voltak a dobogós helyekért. Cheptegei a kanyarban átvette a vezetést, azonban az etióp Selemon Barega, Tokió olimpiai bajnoka az egyenesben felfutott rá. Cheptegei fokozta a tempót és az utolsó kanyarban sikerült előnyre szert tennie, amelyet a célig meg is őrzött. A célegyenesben Mburu és Kiplimo, majd végül az amerikai Grant Fisher is megelőzte Baregát.[59] A világbajnokság zárónapján az 5000 méteres síkfutás döntőjében is rajthoz állt, ahol bár az első körökben vezette a mezőnyt, végül 13:13,12 perces idővel csak a 9. helyen ért célba. A futamot a norvégJakob Ingebrigtsen magabiztosan nyerte, 13:09,24 időeredménnyel a kenyai Jacob Krop és az ugandai Oscar Chelimo előtt.[60][61]
A versenyszezon zárásaként december 31-én megnyerte a tradicionális San Silvestre Vallecana 10 km-es utcai futóversenyt Madridban. A táv nagy részén szoros csatát vívott, a marokkói születésű spanyol Mohamed Katirral, a verseny 2021-es győztesével, azonban az utolsó két kilométeren sikerült leszakítania magáról, és végül 27:09 perces idővel, tíz másodperccel a spanyol előtt célba érve megnyerte a versenyt.[62]
A 2023-as versenyszezont Cheptegei az ausztrálBathurstben február 18-án megrendezett mezeifutó-világbajnokságon kezdte. A versenyre címvédőként érkezett, azonban az erős mezőnyben többen is jó eséllyel pályáztak a dobogós helyekre. A verseny első köreiben a mezőny hátsó felében futott, azonban a táv felénél felzárkózott az élbolyhoz és átvette a vezetést. Az utolsó két körre fordulva a Cheptegei, honfitársa, a félmaratoni világcsúcstartó Jacob Kiplimo, a kétszeres világbajnok kenyai Geoffrey Kamworor és az etióp Berihu Aregawi elszakadt a mezőnytől és több, mint öt másodperces előnyre tett szert. Kiplimo az utolsó körben kivált az élbolyból és magabiztos előnnyel, 29:17 perces időeredménnyel megnyerte a versenyt. Másodikként Aregawi ért célba, míg Cheptegeinek szoros befutóval sikerült megőriznie a harmadik helyet – a hatalmasat hajrázó – Kamwororral szemben. A csapatversenyben Uganda – Kenya és Etiópia mögött – bronzérmet szerzett.[63]
A március 19-én, New Yorkban megrendezett United Airlines NYC Half félmaratoni verseny ismét Cheptegei és Kiplimo, a félmaratoni táv világcsúcstartója párharcát hozta. Amíg azonban Kiplimo kifejezetten a mezeifutó-világbajnokságra és erre a versenyre időzítette felkészülését, addig Cheptegei úgy nyilatkozott, hogy elődleges célja 2023-ban a 10 000 méteres világbajnoki címének megvédése, és ez a félmaraton fontos része a felkészülésének. A versenyt végül Kiplimo magabiztosan nyerte 1:01:31 időeredménnyel, míg Cheptegei 1:02:09 idővel a második helyen ért célba a marokkói Zouhair Talbi előtt.[64][65][66]
A budapestiatlétikai világbajnokság10 000 méteres döntőjében, 2023. augusztus 20-án, 27:51,42 perces időeredménnyel ismét sikerült megvédenie világbajnoki címét. Ezzel ő lett a negyedik atléta, akinek egymás követő három világbajnokságon sikerült 10 000 méteren aranyérmet szereznie, követve a négy-négy világbajnoki címmel rendelkező, etiópHaile Gebrselassiét és Kenenisa Bekelét, valamint a britek háromszoros világbajnokát, Mo Farah-t. A döntőben – az egy évvel korábbi oregoni döntőhöz hasonlóan – az utolsó körben hatalmas csatát vívott a szám olimpiai bajnokával, az etióp Selemon Baregával, aki az utolsó kanyarban felfutott rá. Cheptegeinek a célegyenesben sikerült ismét ritmust váltania és magabiztos előnnyel megnyerte a versenyt. Az utolsó métereken a kenyaiDaniel Simiu Ebenyo óriásit hajrázva megelőzte az erejével elkészült Baregát, és megszerezte az ezüstérmet.[67] Bár Cheptegei 5000 méteren is kvalifikálta magát a világbajnokságra, azonban a 10 000 méteres döntőben kiújult sérülése miatt végül visszalépett az indulástól.[68]
Cheptegei már a világbajnokság előtt bejelentette, hogy decemberben indul a Valencia maratonon. Elmondta, hogy a 2024-es párizsi olimpiáig továbbra is a pályaszámokra koncentrál, azonban úgy érezte, hogy eljött az ideje, hogy kitágítsa látókörét a maratoni távra is. Kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy élvezze a versenyt, és megfelelő tapasztalatokat szerezzen az új kihívást jelentő távon. A világbajnokságot követően a maratoni felkészülés érdekében módosította edzéstervét és számos hosszú futást épített be abba; heti futómennyisége ebben az időszakban 140–180 km volt.[69][70] A 2023. december 3-án megrendezett versenyt az etióp Sisay Lemma nyerte 2:01:48-as idővel, amely minden idők negyedik leggyorsabb maratoni ideje. Cheptegei a félmaratoni távig a hétfős élbollyal tartott, azonban a táv második felében jelentősen lelassult és végül 2:08:59-es idővel, a 37. helyen végzett az első maratoni versenyén.[71][72]
A második olimpiai bajnoki cím (2024)
Bár a 2024-es évben az egyértelmű cél a párizsi olimpiára való felkészülés volt, Cheptegei az év első hónapjaiban azonban nem a pályaszámokra koncentrált. A spanyolországi Laredoban március 16-án megrendezett Villa de Laredo 10 km-es országúti versenyen – melynek kimondott célja a világcsúcs megdöntése volt – az etióp Yomif Kejelcha mögött 26:53-as idővel a második helyen végzett. Kejelcha győztes, 26:37-es időeredménye végül mindössze 13 másodperccel maradt el Rhonex Kipruto 2020-ban felállított, 26:24-es világrekordjától.[73]
Március 30-án a belgrádi mezeifutó-világbajnokságon – szoros versenyben – Cheptegei egyéni hatodik helyezést szerzett, 28:24-es idővel. A táv háromnegyedéig egy nagyobb élbolyban több, a győzelemre esélyes versenyző együtt futott. Ekkor Cheptegei honfitársával, a címvédő Jacob Kiplimoval átvette a vezetést, azonban Kiplimo az utolsó körben elkezdett elszakadni a csoporttól, és csak az etióp Berihu Aregawi és a kenyai Benson Kiplangat tudta tartani vele a lépést. Végül Kiplimo megőrizte előnyét, és 28:09-es idővel megvédte világbajnoki címét. A második helyen – ugyanúgy, mint 2023-ban – Aregawi ért célba, a bronzérmet pedig Kiplangat szerezte meg. A csapatversenyben Uganda – Kenya mögött – ezüstérmet szerzett.[74][75]
Az olimpia előtt mindössze két pályaversenyen indult, mindkét alkalommal az 5000 méteres versenyszámban. Az USATF Los Angeles Grand Prix-n május 17-én 12:52,38 idővel Selemon Barega és Berihu Aregawi mögött bronzérmes lett, míg május 30-án az osloiDiamond League versenyen 12:51,94 időeredménnyel csupán a kilencedik helyet szerezte meg.[76][77]
Cheptegei a párizsi olimpia 10 000 méteres döntőjében, 2024. augusztus 2-án 26:43,14 perces idővel olimpiai bajnoki címet szerzett, mely időeredménnyel több, mint tizennyolc másodperccel megdöntötte Kenenisa Bekele 16 évvel korábban, a pekingi olimpián felállított olimpiai rekordját. A Stade de France-ban megrendezett izgalmas döntőn a Berihu Aregawi, Yomif Kejelcha és az olimpiai címvédő Selemon Barega alkotta etióp trió a verseny elejétől kezdve – az élen egymást váltogatva – hatalmas tempót diktált. Ennek ellenére nem tudták leszakítani az élmezőnyt. A féltávnál Aregawi állt az élen, azonban az első húsz helyezett (ezek között az ekkor a 15. helyen lévő Cheptegei) az olimpiai rekord részidején belül volt. Bár az etiópok továbbra is igyekeztek felőrölni a többi futót, az utolsó két körre fordulva tizenketten maradtak még versenyben a győzelemért. Hatszáz méterrel a cél előtt Cheptegei átvette a vezetést, és tovább fokozta az addig is jóval az olimpiai rekordon belüli tempót. Aregawi, Kejelcha, a kanadai Mohammed Ahmed, az amerikai Grant Fisher és honfitársa Jacob Kiplimo igyekezett felzárkózni rá, de az utolsó körre fordulva már egyértelmű volt az előnye. A célegyenesben Aregawi óriási sprinttel megelőzte Fishert, és így megszerezte a második helyet, azonban már nem jelentett veszélyt Cheptegei győzelmére. A mezőny erősségét és a verseny kiélezettségét jól mutatja, hogy az első tizenhárom helyezett a korábbi olimpiai rekordidőn belül ért célba. „Nem tudom leírni ezt az érzést. […] Amikor Tokióban ezüstérmet szereztem, csalódott voltam. Meg akartam nyerni a 10 000 métert. […] Tizenhat évvel ezelőtt, amikor a nagyszerű Kenenisa Bekele győzelmét néztem Pekingben, volt valami, ami elkezdett nőni a szívemben. Azt mondtam, hogy egyszer, egy napon én is olimpiai bajnok akarok lenni.” – nyilatkozta Cheptegei a győzelmét követően.[78]
↑Joshua Cheptegei – Bio (angol nyelven). Global Sports Communication. [2018. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 3.)
↑ abResult - Men's 5000m Final (angol nyelven). Commonwealth Games Corporation. [2023. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 5.)
↑ abResult - Men's 10,000m Final (angol nyelven). Commonwealth Games Corporation. [2023. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 5.)
↑Cheptegei világrekordját az etióp Berihu Aregawi 2021. december 31-én Barcelonában 12:49 perces idővel megdöntötte.Taye and Aregawi break world 5km records in Barcelona (angol nyelven). World Athletics, 2021. december 31. (Hozzáférés: 2023. február 3.)
↑Cheptegei 10 kilométeres világrekordját a kenyai Rhonex Kipruto 2020. január 12-én Valenciában 26:24 perces idővel megdöntötte.Emeterio Valiente: Kipruto breaks world 10km record in Valencia (angol nyelven). World Athletics, 2020. január 12. (Hozzáférés: 2023. február 4.)
Військові нагороди України — нагороди Начальника Генерального штабу Збройних Сил України та нагороди Міністерства оборони України. Зміст 1 Відзнаки Міністерства оборони України 2 Відзнаки Начальника Генерального Штабу 3 Почесні нагрудні знаки командувачів видів ЗС...
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Anderson ConceiçãoInformasi pribadiNama lengkap Anderson Conceição BeneditoTanggal lahir 24 Oktober 1989 (umur 34)Tempat lahir Caravelas, BrasilTinggi 1,88 m (6 ft 2 in)Posisi bermain BekInformasi klubKlub saat ini JoinvilleKar...
Artículo principal: Pandemia de COVID-19 Este artículo se refiere o está relacionado con un evento de salud pública reciente o actualmente en curso. La información de este artículo puede cambiar frecuentemente. Por favor, no agregues datos especulativos y recuerda colocar referencias a fuentes fiables para dar más detalles. Pandemia de COVID-19 en Moldavia Parte de la Pandemia de COVID-19 Mapa de casos de COVID-19 en Moldavia (31 de octubre de 2020)Agente patógenoPatógeno SARS-C...
Ini adalah daftar prefektur di Jepang berdasarkan populasi. Prefektur Jepang berdasarkan perubahan populasi tahunan (1 Okt 2010 hingga 30 Sep 2011). Untuk detail mengenai pembagian administratif di Jepang, lihat Prefektur (Jepang). Prefektur Jepang diurutkan berdasarkan populasi pada 1 Oktober 2015 Angka-angka di sini sesuai dengan perkiraan resmi Jepang pada 1 Oktober 2011,[1] kecuali untuk populasi sensus yang diadakan pada 1 Oktober 2010.[2] Populasi diberikan sesuai dengan...
Nationalpark Khao Sam Roi Yot อุทยานแห่งชาติเขาสามร้อยยอด Hafen von Bang PuHafen von Bang Pu Nationalpark Khao Sam Roi Yot (Thailand) 12.182599.948333333333Koordinaten: 12° 10′ 57″ N, 99° 56′ 54″ O Lage: Prachuap Khiri Khan, Thailand Nächste Stadt: Hua Hin Fläche: 98,8 km² Gründung: 28. Juni 1966 i3i6 Der Nationalpark Khao Sam Roi Yot (Thai: อุทยานแห่งชาติเขา
Street in Manhattan, New York 40°44′06″N 73°59′58″W / 40.73499°N 73.99931°W / 40.73499; -73.99931 Patchin Place in 2011 Patchin Place is a gated cul-de-sac located off of 10th Street between Greenwich Avenue and the Avenue of the Americas (Sixth Avenue) in the Greenwich Village neighborhood of Manhattan, New York City. Its ten 3-story[1] brick row houses, said to have been originally built as housing for the Basque staff of the nearby Brevoort House...
إيدسون برايفهايد (بالهولندية: Edson Braafheid) معلومات شخصية الميلاد 8 أبريل 1983 (العمر 40 سنة)باراماريبو الطول 1.76 م (5 قدم 9 1⁄2 بوصة) مركز اللعب مدافع الجنسية مملكة هولندا معلومات النادي النادي الحالي Palm Beach Stars مسيرة الشباب سنوات فريق JOS Amsterdam Amstelland [الإنجليزية]...
Mia FarrowFarrow pada tahun 1969LahirMaría de Lourdes Villiers Farrow09 Februari 1945 (umur 78)Los Angeles, California, Amerika SerikatPekerjaanAktris, aktivis, modelTahun aktif1959–sekarangSuami/istriFrank Sinatra (m. 1966; c. 1968) André Previn (m. 1970; c. 1979)PasanganWoody Allen (1979–92)Anak14 (10 adopsi) María de Lourdes Mia Villiers Farrow (lahir 9 Februari 1945) ...
Torneio Hubert Jerzeg Wagner de 2021 Voleibol Informações gerais País-sede Polónia Locais Cracóvia Organizador Fundação Hubert Jerzy Wagner Período 9–11 de julho Participantes 4 Premiações Campeão Polônia (9º título) Vice-campeão Egito Terceiro lugar Noruega MVP Wilfredo León Estatísticas Número de jogos 6 ◄◄ Cracóvia 2019 Cracóvia 2022 ►► Página oficial da competição O Torneio Hubert Jerzeg Wagner de Voleibol de 2021 foi 18ª edição desta competição...
Halaman ini berisi artikel tentang orang Kuba berdarah Afrika. Untuk band jazz Kuba, lihat Afro-Cubans (band). Untuk album Kenny Dorham 1955, lihat Afro-Cuban (album). Para bocah Afrika-Kuba sedang bermain di Trinidad, Kuba Istilah Afrika-Kuba merujuk kepada orang Kuba yang kebanyakan berdarah Afrika Barat. Istilah ini juga mengacu kepada unsur sejarah dan kebudayaan di Kuba yang diduga berasal dari komunitas ini. Istilah tersebut dapat merujuk kepada kombinasi budaya Afrika dan unsur-unsur b...
2022 attacks in Moldova's breakaway region of Transnistria 2022 Transnistria attacksPart of the Transnistria conflict and spillover of the Russian invasion of UkraineFront of the damaged building of the Ministry of State SecurityLocationCobasna, Maiac, Tiraspol, Vărăncău and Vladimirovca, in TransnistriaDate25–27 April, 6 May and 5 June 2022Target Ministry of State Security Tiraspol Airport Grigoriopol transmitter Cobasna ammunition depot Former aerodrome in Vărăncău Military reserve ...
Railway station in Kiyosu, Aichi Prefecture, Japan Shin Kiyosu Station新清洲駅West Gate, Shin Kiyosu Station, May 2018General informationLocation1-1-1 Shinkiyosu, Kiyosu-shi, Aichi-ken 452-0943JapanCoordinates35°12′41″N 136°50′09″E / 35.2113°N 136.8358°E / 35.2113; 136.8358Operated by MeitetsuLine(s)■ Meitetsu Nagoya Main LineDistance75.2 kilometers from ToyohashiPlatforms2 island platformsOther informationStatusStaffedStation codeNH44WebsiteOfficial ...
Painting by Jean-Léon Gérôme The Christian Martyrs' Last PrayerArtistJean-Léon GérômeYear 1883, 1860 (1860-end date-1883)MediumOil on canvasDimensions87.9 cm × 150.1 cm (34.6 in × 59.1 in)LocationWalters Art Museum The Christian Martyrs' Last Prayer (French: La Dernière Prière des martyrs chrétiens), also known as The Christian Martyrs and The Last Prayer, is an 1883 painting by the French painter Jean-Léon Gérôme.[1...
Sebuah Cincin Townend (Townend ring) adalah cincin cowling sempit dipasang di sekitar silinder dari sebuah mesin pesawat radial untuk mengurangi drag dan meningkatkan pendinginan. Contoh pesawat dengan cincin Townend adalah Douglas O-38, Vickers Wellesley, yang Westland Wallace dan Gauntlet Gloster. Referensi Pranala luar Wikimedia Commons memiliki media mengenai Townend rings. The Spotters Glossary Chapter 1, Engineering Science and the Development of the NACA, Low-Drag Engine Cowling, by Ja...
Deutscher Metallarbeiter-Verband (DMV) Gründung 1. August 1891 in Frankfurt am Main Sitz Stuttgart Vorläufer Zentralverband der Schiffszimmerer Deutschlands Nachfolger Industriegewerkschaft Metall (DDR), Industriegewerkschaft Metall (BRD) Auflösung 2. Mai 1933 Zweck Gewerkschaft Mitglieder 690.479 (1932) Sitz des Deutschen Metallarbeiterverbandes in der Alten Jakobstraße in Berlin-Kreuzberg (Oktober 1930) Deutsche Metallarbeiter-Zeitung vom 15. September 1888 Der Deutsche Metallarbeiter-V...
Eleição primária do Partido Republicano de Nova Jersey em 2012 2008 ← → 2016 5 de junho de 2012 Candidato Mitt Romney Newt Gingrich Partido Republicano Republicano Candidato Rick Santorum Ron Paul Partido Republicano Republicano Presidente dos Estados Unidos Titular Barack Obama Democrata Eleito A eleição primária do Partido Republicano de Nova Jersey em 2012 será realizada em 5 de junho de 2012.[1][2] Nova Jersey terá 50 delegados na Convenção Nacion...
Gathut Setyo UtomoTenaga Ahli Pengkaji Bidang Geografi Lemhannas RIPetahanaMulai menjabat 16 Januari 2023Wakil Komandan PuspenerbadMasa jabatan25 Oktober 2021 – 27 Juni 2022PendahuluBueng WardadiPenggantiAchdwiyanto Yudi Hartono Informasi pribadiLahir22 November 1967 (umur 56)Kebumen, Jawa TengahSuami/istriNy. Iva IrmafaniAlma materAkademi Militer (1990)Karier militerPihak IndonesiaDinas/cabang TNI Angkatan DaratMasa dinas1990—sekarangPangkat Mayor Jenderal TNI...
Flemish illuminated manuscript (ca. 1510–20) Opening from the Rothschild Prayerbook; Requiem Mass left. The borders depict rich silks illusionistically. The Rothschild Prayerbook or Rothschild Hours (both titles are used for other books),[1] is an important Flemish illuminated manuscript book of hours, compiled c. 1500–1520 by a number of artists.[2] It has 254 folios, with a page size of 228 × 160 mm. It was once in the Austrian National Library in Vienna as Codex V...
This article is about the men's race. For women's race, see 2016 Women's Tour de Yorkshire. 2nd men's Tour de Yorkshire Cycling race 2016 Tour de Yorkshire2016 UCI Europe TourRace detailsDates29 April 2016 (2016-04-29)–1 May 2016 (2016-05-01)Stages3Results Winner Thomas Voeckler (FRA) (Direct Énergie) Second Nicolas Roche (IRL) (Team Sky) Third Anthony Turgis (FRA) (Cofidis) Points Dylan Groenewegen (NED)...