A várost a XVIII. században alapították. Helyén az alapítás előtt egy kisebb település, Dagon állt, melyet a középkorban itt épült Sve Dagon nevű pagodájáról neveztek el.
Ez a Mon-királyok idején, a XV. század elején lett város.
1755-ben az utolsó burmai dinasztia megalapítója, Alaungpaja az ország egyesítése után új várost alapított és kikötőt építtetett Dagon helyén, és ide helyezte át székhelyét. Az új városnak a Jangon ("a harc vége") nevet adta.
1824-ben az első angol-burmai háború kezdetén az országba benyomuló britek elfoglalták, azonban 1826-ban távozniuk kellett a városból.
1852-ben a második angol-burmai háború alatt újból brit fennhatóság alá került, és Brit Felső-Burma közigazgatási központja lett.
1885-ben Burma teljes meghódítása után Rangun az egész gyarmat közigazgatási székhelye lett és gyors fejlődésnek indult a delta mezőgazdasági termékeinek feldolgozása és a tengeri kikötő forgalmának köszönhetően.
1872-ben Rangun lakosainak száma elérte a 100 000 főt.
1931-ben a lakosság száma már 400 000 főre gyarapodott.
A második világháború alatt a japán megszállás ellen felszabadító mozgalom bontakozott ki.
1945-ben Rangunt az egyesített burmai és angol erők szabadították fel.
1985-ben Rangun lakossága az elővárosokkal együtt már megközelítette a 2,6 milliós lélekszámot.
A város lakosságának többsége burmai, de mellettük még indiai, kínai, karen és más kisebb nemzetiség tagjai is lakják.
Rangun mára Burma legfontosabb iparvárosává, kikötőjévé és kereskedelmi központjává vált, és a város több kulturális intézménynek is székhelye.
Gazdaság
Rangun gazdasági élete szorosan kapcsolódik a kikötőhöz. A mély vizű Rangun folyó északi partján több kisebb-nagyobb kikötő is található, melyeket a nagy óceánjáró hajók is megközelíthetnek, az ország külkereskedelmének majdnem 90%-a ezeken át bonyolódik le.
Rangunt a világ legnagyobb rizskiviteli kikötőjeként tartják számon, de innen a rizsen kívül egyéb mezőgazdasági terméket és bányakincseket is exportálnak, többek között: gyapotot, fát, nyersgumit és érceket is. Az országba csereképpen a kikötőn keresztül félkész termékek, gépek, vegyi anyagok érkeznek az országba.
Az Iravádi vízi útján jutnak el a városba a delta halászati és mezőgazdasági termékei, Felső-Burma hegyvidékének fája, érce, valamint a csővezetéken keresztül a kőolaj is. Rangunt a folyami hajójáratok az ország minden nagyobb városával összekötik. A főváros egyúttal a hazai vasutak és országutak csomópontja is. A folyó partján és az úszóbárkákon is tucatjával sorakoznak a rizshántolók és magtárak.
A kikötő mellett található piacokon a halászat egzotikus termékein kívül a deltavidékről ideszállított gyümölcs- és zöldségfélék sokasága cserél gazdát, de megtalálható itt például a rizzsel töltött bambuszrügy, mangó, mandarin, ananász, batáta és a dinnyefa gyümölcse, vagy gyöngyház, emléktárgyak, bambuszból készült háztartási cikkek is.
Oktatás
Rangunban több felsőoktatási intézmény is található. Egyetemét 1920-ban alapították, de a városban van műszaki, mezőgazdasági és szépművészeti főiskola is.
Nevezetességek
Sve Dagon pagoda - a világ egyik legnagyobb pagodája. Aranyozott központi sztúpája 100 méter magasságú.
A legenda szerint kora meghaladja a 2000 évet. A fennmaradt dokumentumok azonban a XIV. századra teszik építését.
A Sve Dagon mai alakját a 18. században nyerte el. Központi sztúpája tetején a hét aranyozott gyűrűn nyugvó "esernyőt" több mint ezer arany és ezüstcsengettyű veszi körül, melyek már a könnyű szélben is megszólalnak. Fölöttük egy szélkakas és egy drágakövekkel ékesített arany gömb csillog.
A Sve Dagonhoz a fősztúpán kívül 72 aranyozott tetejű templom, álló, ülő és fekvő buddha-szobrok, valamint csipkézett tetejű kecses kolostorok és a zarándokok számára épült házak tartoznak.
↑Yangon | Map, Myanmar, History, & Facts | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com. (Hozzáférés: 2023. szeptember 5.) „It was known abroad as Rangoon until 1989, when the government of Myanmar requested that Yangon, a transliteration reflecting the Burmese pronunciation of the city’s name, be used by other countries.”
↑Myanmar – Rangoon (dán nyelven). Climate Data for Selected Stations (1931–1960). Danish Meteorological Institute. [2013. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 23.)