Az I Am… az amerikai rapper Nas harmadik stúdióalbuma, amely 1999. április 6-án jelent meg a Columbia Records kiadónál.
Háttér
Az album voltaképp egy visszatérésnek is tekinthető a lemezek közti hároméves szünet után. A lemezről olyan kislemezeket adtak ki, mint a "Nas Is Like" és a "Hate Me Now".
Az eredeti album koncepciója
Az album eredetileg egy dupla lemezes kiadásnak készült, aminek I Am… The Autobiography lett volna a címe, de mivel a legtöbb felvétel bootleg-formátumban volt, ezért Nas kénytelen volt ezektől megválni, majd egylemezes kiadásba sűríteni a dalokat. Az I Am… lett az egyik első olyan cím, amely széles körben kiszivárgott MP3-formátumban.[11] Néhány kiszivárgott dal később megjelent a The Lost Tapes című LP-n, 2002-ben. Az eredeti tervek szerint a "Fetus" is szerepelt volna, amely egy életrajzi ihletésű dal, később ez is felkerült a The Lost Tapes-re. Az első meg nem jelentett kiadás majdnem egy évtizeddel később kiszivárgott a P2P weboldalakon.
Dalok
Az I Am… albumról két kislemez került kiadásra, a "Hate Me Now" és a "Nas Is Like". A "Hate Me Now" dalban Puff Daddy jelent meg közreműködőként, a producerek D-Moet, Pretty Boy és Trackmasters voltak. A dal felkerült a Billboard Hot 100 listára, a belőle készült ellentmondásos klip rendezője pedig Hype Williams volt. A számban felhasználják Carl Off "Carmina Burana" című művét is. A "Nas Is Like" egyike volt annak a két dalnak az albumon, amelynek producere DJ Premier volt, aki a refrénhez szkreccselve felhasználta Nas "It Ain't Hard To Tell" számának vokális részeit a dalban. A videóklip rendezője Nick Quested volt, a dal még mindig kiemelkedően népszerű underground körökben és folytatta a népszerű Nas/DJ Premier együttműködések listáját.
Az albumon található "We Will Survive" című dal tisztelgés Tupac Shakur és Notorious B.I.G. rapperek előtt. A dalban bírálta néhány kortársát, köztük Jay-Z-t is, aki azt állította magáról, hogy B.I.G. halála utána ő lett New York királya. A dal potenciális ok volt a két rapper között kialakult viszályban.
Fogadtatás
Az album az első helyen debütált a listákon, az első héten 470 ezer darabot adtak el belőle. Később dupla platina lett az Egyesült Államokban. A mainstream-orientált hangzás ellenére a zenei kritikusok általában pozitív véleményekkel fogadták az albumot.
Dalok listája
#
|
Cím
|
Producer(ek)
|
Sample(k)
|
Hossz
|
1
|
"Album Intro"
|
|
|
2:51
|
2
|
"N.Y. State of Mind Pt. II"
|
DJ Premier
|
|
3:36
|
3
|
"Hate Me Now" (feat. Puff Daddy)
|
Pretty Boy, D. Moet, Poke & Tone
|
|
4:44
|
4
|
"Small World"
|
Nashiem Myrick, Carlos Broady
|
- "Love to Last Forever" by Zulema
|
4:45
|
5
|
"Favor for a Favor" (feat. Scarface)
|
L.E.S.
|
|
4:07
|
6
|
"We Will Survive"
|
Poke & Tone, Jamal Edgerten
|
- "This Is It" by Kenny Loggins
|
5:00
|
7
|
"Ghetto Prisoners"
|
Dame Grease
|
|
4:00
|
8
|
"You Won't See Me Tonight" (feat. Aaliyah)
|
Timbaland
|
|
4:22
|
9
|
"I Want to Talk to You"
|
L.E.S., Alvin West
|
|
4:36
|
10
|
"Dr. Knockboot"
|
Poke & Tone
|
- "Chameleon" by Herbie Hancock
- "Say What" by Idris Muhammad
- "We Got It" by Cam'ron
|
2:25
|
11
|
"Life Is What You Make It" (feat. DMX)
|
L.E.S.
|
- "Vitroni's Theme - King Is Dead" by Roy Ayers
|
4:04
|
12
|
"Big Things"
|
Alvin West
|
|
3:39
|
13
|
"Nas Is Like"
|
DJ Premier
|
- "What Child Is This?" by John V. Rydgren and Bob R. Way
- "Why" by Don Robertson
- "It Ain't Hard to Tell" by Nas
- "Nobody Beats the Biz" by Biz Markie
|
3:57
|
14
|
"K-I-SS-I-N-G"
|
L.E.S., Alvin West, R. Kelly
|
- "When a Woman's Fed Up" by R. Kelly
|
4:15
|
15
|
"Money Is My Bitch"
|
Alvin West, Poke & Tone
|
|
4:02
|
16
|
"Undying Love"
|
L.E.S.
|
- "While My Guitar Gently Weeps" by Kenny Rankin
|
4:23
|
Lista helyezések
- Album
Lista (1999)
|
Helyezés
|
U.S. Billboard 200
|
1
|
U.S. Billboard Top R&B/Hip Hop Albums
|
1
|
UK Albums Chart
|
31
|
Canadian Albums Chart
|
2
|
- Kislemezek
Év
|
Dal
|
Helyezések
|
Billboard Hot 100
|
Hot R&B/Hip-Hop Singles & Tracks
|
Hot Rap Singles
|
1999
|
"Nas Is Like..."
|
#86
|
#30
|
#3
|
"Hate Me Now"
|
#62
|
#18
|
#8
|
"You Won't See Me Tonight"
|
#121
|
#44
|
-
|
"K-I-SS-I-N-G"
|
-
|
#50
|
-
|
Jegyzetek
- ↑ DiBella, M.F. Review: I Am…. AllMusic. Hozzáférés ideje: 2009-10-28.
- ↑ DeRogatis, Jim. "Review: I Am…". Chicago Sun-Times: 10. April 18, 1999.
- ↑ Christgau, Robert. "Consumer Guide: I Am…". The Village Voice: June 8, 1999. Archived from the original on 2009-10-28.
- ↑ Sinclair, Tom. Review: I Am…. Entertainment Weekly. Hozzáférés ideje: 2009-10-28.
- ↑ Baker, Soren. Review: I Am…[halott link]. Los Angeles Times. Hozzáférés ideje: 2009-10-28.
- ↑ Ex, Kris. Review: I Am…. Rolling Stone. Hozzáférés ideje: 2009-10-28.
- ↑ Columnist. "Review: I Am… Archiválva 2010. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben". The Source: 195. April 1999.
- ↑ Jones, Steve. "Review: I Am…". USA Today: 04.D. April 6, 1999.
- ↑ Soults, Franklin. Review: I Am…. The Village Voice. Hozzáférés ideje: 2009-10-28.
- ↑ Seymour, Craig. "Review: I Am…". The Washington Post: C.05. April 14, 1999. Archived from the original on 2009-10-28.
- ↑ iTunes Store: I Am.... Apple Inc. Hozzáférés ideje: 2009-02-18.