Akhillasz püspököt követte Alexandria élén. A püspökségre ugyancsak vágyó Arius hamarosan Sándor támadójaként lépett fel.[3] (Annak ellenére, hogy az elüldözött Ariust korábban pont Sándor fogadta vissza az egyházmegyébe, és érte el pappá szenteltetését.[1]) Mivel szent élete miatt nem találhatott kifogásolnivalót Sándoron, a püspök hitelveit kezdte el vitatni.[3] A vita 318 körül robbant ki.[1][4] Sándor igyekezett Ariust lecsillapítani, de nem járt sikerrel. Később az egyiptomi püspököket zsinatra hívta össze. 320-ban csaknem 100 püspök egybegyűlte után kiátkozták Ariust az egyházból. Sándor a nyilatkozatról több nem egyiptomi püspököt, így I. Szilveszter pápát is értesítette.[3]
Nagy Konstantin császár kezdetben haragudott a pátriárkára, mert szerinte túlságosan fekavarta az egyház békéjét – később azonban egyenesen Sándor kérésére hívta össze 325-ben a niceai egyetemes zsinatot,[1] amelyen a pátriárka személyesen is részt vett. A zsinatra a diakónus Athanasziosz kísérte el, akit Sándor utódjának jelölt ki. A püspök a zsinatról visszatértekort hunyt el Alexandriában.[3] Mind a nyugati, mind a keleti kereszténység szentként tiszteli. Ünnepe a Római katolikus egyházbanfebruár 26., a Kopt ortodox egyházban pedig április 22.[1]
Életéről Theodorétosz és Szókratész Szkholasztikosz számol be. Theodorétosz fenntartotta Sándor leveleit is, amelyeket a püspök I. Sándor konstantinápolyi pátriárkának írt az elítélt Ariust befogadó püspökök ellen. Szókratész Szkholasztikosz az idézett körlevelet, illetve egy beszédet (Az Úr testéről, lelkéről, szenvedéséről[4]) mentett meg az enyészettől.[3]
Vanyó László: Ókeresztény írók lexikona. Sajtó alá rend. és a bibliográfiát összeáll. Perendy László. Budapest: Szent István Társulat. 2004. = Szent István Kézikönyvek, 10. ISBN 963-361-632-8
