Gazdag hamburgi, tipikus Hanza-családban született. Édesapja Gustav Hertz Ferdinand író, majd később szenátor volt, édesanyja Anna Elisabeth Pfefferkorn. Nagyapja Benjamin Wolff Hertz ékszerkereskedő 1793-ban költözött a városba. Édesapja még házasságkötése előtt kikeresztelkedett és elhagyta a zsidó vallást. Édesanyja evangélikus családból származott,[1] miként maga Hertz is evangélikus volt.[2][3]
Eleinte mérnöknek készült, ezért 1875-ben Frankfurtba ment, hogy az új Majna-híd építésénél legyen gyakornok. Innen a Drezdai Műszaki Egyetemre került, majd a Müncheni Műszaki Egyetemen tanult tovább. 1878-ban fordult a természettudományok felé. Berlinbe költözött, ahol Hermann Ludwig von Helmholtz vette szárnyai alá. 1879-ben a Berlini Egyetemen pályadíjat nyert egy filozófiai fakultáción. Doktori dolgozatát is ekkor, mindössze 23 évesen írta, „Elektromágneses indukció forgó testekben” címmel. 1880-ban magna cum laude doktorált. 1882-ben megfigyelte, hogy a katódsugárzás áthatol a fémfólián, és az elektromos mező sem téríti el – J. J. Thomson később kimutatta, hogy a kísérlet a rossz vákuum miatt volt sikertelen. 1883-ban Kielben elméleti fizikát tanított. Laboratóriumot rendezett be és folytatta eddigi munkásságát. Még ebben az évben kezdte el tanulmányozni Maxwell 1865-ös elektromágneses elméletét.
1885-ben a Karlsruhei Műszaki Egyetem fizikaprofesszora lett. 1886-ban kimutatta, hogy az elektromos szikra kisülésével elektromágneses hullámok keletkeznek, és ezzel igazolta Maxwell híres sejtését. Az elektromágneses hullámok felfedezése után a katódsugárzást is elektromágneses hullámnak vélte – mint később kiderült, tévesen. Azt is észrevette, hogy az elektromos szikrák könnyebben kiválthatók, ha a szikraközt ultraibolya fénnyel világítják meg. Ezt fotoeffektusnak nevezte el, de soha nem tudta megmagyarázni. Bebizonyította, hogy a fény és a hősugárzás is elektromágneses sugár, és igazolta, hogy ez légüres térben is terjed. Ezután megírta Maxwell elméletét ismertető tankönyvét.
1888 decemberében közzétette „A levegőben való elektrodinamikus hullámokról és visszaverődésükről” című tanulmányát, amelyben igazolta, hogy a villamos rezgések a térben hullámszerűen terjednek; ezzel az elektromágneses hullámok tapasztalható valósággá váltak. 1889-ben a Berlini Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta és a Bonni Egyetem fizika professzora lett. A még mindig csak 33 éves Hertz következő tankönyve – „A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről” – 1890-ben jelent meg, ugyancsak Maxwell egyenleteiről. Maxwell nehezen érthető jelöléseit közérthetővé tette, amivel átütő sikert aratott, és elfogadtatta Európában Maxwell elméletét.
Fiatalon lett súlyos beteg, korán érte a halál. Hamburgban, ahol nagyon tisztelték, bekerült a városházán kiállított, 56 kiemelkedő személyt felvonultató portrécsarnokba. A Harmadik Birodalom alatt ezek közül hét zsidó származású személyiség (köztük Hertz) portréját eltávolították, de utána visszakerült megérdemelt helyére.[3]
Felfedezései
Ő adott le és fogott fel először rádióhullámokat, de nem hitt a jelenség gyakorlati alkalmazásában. Megmérte az elektromágneses hullámok hullámhosszát és sebességét; kimutatta, hogy rezgésük természete, visszaverődésük és törésük ugyanolyan, mint a fényé és a hőhullámoké.
A nevét viseli sok egyéb között például a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége (Hz), a hamburgi tévétorony, az arizonai csillagvizsgáló, valamint Berlinben a Heinrich-Hertz-Institut híradástechnikai intézet.
Művei
Ueber die Induction in rotirenden Kugeln (német nyelven). Berlin: Schade (1880)
↑Wilhelm Mosel: A History of Jews in Hamburg (angol nyelven). Buildings Integral to the Former Life and/or Persecution of Jews in Hamburg - Eimsbüttel/Rotherbaum I.. [2012. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 22.)
