Hans Cnobloch báró, (Hans von Cnobloch), teljes nevén: Johann von Cnobloch (korabeli magyar sajtóhírekben báró Cnobloch János) (St. Ruprecht (ma: Klagenfurt am Wörthersee városrésze) 1871. március 6. – Salzburg, 1962. február 19.[2] ) osztrák minisztériumi tisztviselő, diplomata, 1918 és 1922 között az első osztrák követ volt Magyarországon.
Pályafutása
Személyes életéről keveset tudunk, és különösen kevés a magyar nyelvű információ, annak ellenére, hogy nemcsak egy fordulatos történelmi időszakban képviselte hazáját Magyarországon, de jelentései a mai napig számos, a korszakkal foglalkozó történész fontos forrását jelentik.
1894-ben végzett jogászként a Bécsi Egyetemen, majd 1895-ig önkéntes szolgálatot teljesített egy tüzérezredben, ahonnan hadnagyként szerelt le. 1899-ig gyakornok volt az Alsó-Osztrák Pénzügyi Igazgatóságnál, majd a monarchia Földművelési Minisztériumához került, ahol 1912-től[2] osztályvezetői pozíciót töltött be.[3]
Az első világháború befejezését követően az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése után nevezték ki követnek (Gesandter) Magyarországra. 1918 novemberében még mint a Német-ausztriai Köztársaság követe érkezett Budapestre, majd alig egy évvel később az Osztrák Köztársaság megszületésekor már a mai értelemben vett Ausztria követévé vált. Hallatlanul izgalmas, történelmileg fordulatos időszakban töltötte be pozícióját. Megérte, hogy hazája darabokra hullik, a királyságból köztársaság lett. Megérte a magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltását, az 1919-es magyar–román háborút, a soproni népszavazást. Megérte Horthy hatalomra kerülését és IV. Károly 1921-es visszatérési kísérleteit. Az Osztrák Tudományos Akadémián őrzött jelentései, táviratai, az osztrák külüggyel folytatott telefonbeszélgetéseinek leiratai évtizedek óta fontos forrásai a korszak kutatóinak - annál is inkább, mert a budapesti osztrák követség volt az egyetlen elismert és hivatalos külföldi képviselet[4] a Károlyi-féle Magyar Népköztársaság és a Tanácsköztársaság idején, így a hazánkban történt események nemzetközi megítélése szempontjából kiemelkedően fontos intézmény vezetője volt. Nagy látószögben, de az apró részletekre is felfigyelve szemlélte a körülötte zajló átalakulást, elemzései rendre pontosak voltak.
1918. november 22-én kapta meg kinevezését,[2] november 29-én már átadta megbízólevelét Huszár Károlynak. A protokolláris eseményen Huszár német nyelvű beszédben köszöntötte és biztosította, hogy kormánya támogatni fogja a munkáját.[5] A mind Ausztriának, mind Magyarországnak nehéz történelmi időszakában Cnoblochnak szinte minden magyar politikussal volt kapcsolata, hiszen tárgyalnia, egyeztetnie kellett a monarchia szétválását követő időszakban újrakötendő számtalan szerződésről, a létfenntartáshoz szükséges gazdasági kapcsolatok fenntartásáról és megújításáról. Ugyanakkor hazája érdekeit is védenie kellett például a Nyugat-magyarországi felkelés vagy a Lajtabánság egy hónapos fennállása idején. A két ország sorsközösségének hangsúlyozása mellett tehát számos konfliktushelyzet is osztályrészéül jutott.
1922 szeptemberében elterjedt, hogy Cnobloch-t visszahívják, amit akkor osztrák kormányzati körök a leghatározottabban cáfoltak.[6] November végére azonban biztossá vált távozása, ahogy az is, hogy a bukaresti követségre kerül az ottani korábbi követ (Wilhelm Storck) hirtelen lemondása miatt.[7] Eltávolítását (visszahívását) már Kun Béla is kérte az osztrák külügyminisztériumtól, mivel Cnobloch túlontúl éles szemű és bátor hangú volt a proletárdiktatúra idején. Ugyanezek a tulajdonságai Horthynak is fájhattak, legalábbis a kormányzó feltűnő örömmel üdvözölte a Cnobloch-t váltó Franz Calice(wd)-t, korábbi hágai követet.[8]
Cnobloch 1922 novemberétől 1925. június 30-ig volt osztrák követ Bukarestben, majd nyugdíjba vonult. Életének későbbi szakaszáról nincs információnk; 1962-ben, 90. életévét betöltve hunyt el Salzburgban.
