PROFILBARU.COM

	Hajdu Gyula
Született	Hirsfeld Gyula; 1886. május 8.; Somogyszil
Elhunyt	1973. augusztus 21. (87 évesen); Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Doktor Klára Lídia; (h. 1937–1973);
Foglalkozása	politikus; jogász;
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1953. március 8.)
Kitüntetései	a Magyar Népköztársaság Állami Díja (1970)
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a jogászról szól. Hasonló címmel lásd még: Hajdu Gyula (egyértelműsítő lap).

Hajdu Gyula, 1904-ig Hirsfeld Gyula^[1] (helyenként Hajdú) (Somogyszil, 1886. május 8.^[2] – Budapest, 1973. augusztus 21.)^[3] nemzetközi jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora (1957), állami díjas (1970).

Tanulmányai és munkássága

Hirsfeld^[4] Salamon kereskedő és Altstädter Hermina fia. Jogi tanulmányait a pécsi Püspöki Joglíceumban kezdte. Már egyetemistaként cikkeket írt a Pécsi Naplóba. 1906-ban a Munkás című lapban közölt vezércikkeket. Ugyancsak 1906-ban választották a Szabadgondolkodók Társasága Pécs városi titkárává. Munkásképző tanfolyamon tartott előadást, 1907-ben a Munkásképző Egylet elnökévé választották, majd csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz. 1910-től a párt pécsi végrehajtó bizottságának tagja.

1910-ben ügyvédi irodát nyitott. 1911-ben bekerült Pécs törvényhatósági bizottságába. 1915 végén bevonult a hadseregbe, az első világháborúban 1916 októbere és 1917 áprilisa között az orosz fronton szolgált.

1918-ban az őszirózsás forradalom idején Pécsett a nemzeti tanács titkára volt. 1919 februárjában a szerb katonai parancsnokság ötödmagával Mitrovicára internálta a pécsi magyar közigazgatás megszüntetése elleni tiltakozó memorandum miatt. A pécsi általános sztrájk miatt a magyar közigazgatást visszaállították, a letartóztatottakat elengedték. A Tanácsköztársaság idején a külügyi népbiztos délvidéki biztosa, a 44. vörös dandár politikai biztosa, Baranya megye kormányzótanácsi biztosa. Emellett tagja volt a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak is, s megválasztották Rákosi Mátyás és Vanczák János mellett az ellenőrző bizottságba is.^[5]

1919. augusztusban Olaszországba emigrált, Milánóban élt, majd az Avanti torinói, később római szerkesztőségében dolgozott. 1920 őszén tért vissza Pécsre, de radikális szocialista szervezőmunkája miatt öt hónap múlva a megszálló szerb katonai hatóságok kiutasították. 1921 nyarán részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, majd Bécsbe költözött, belépett az Osztrák Kommunista Pártba. Bécsben közíróként tevékenykedett.

Az 1930-as évek elején a Szovjetunióban élt, könyvet írt az első ötéves tervről. 1933-tól Franciaországba költözött, Párizsban ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1935-ben belépett a francia kommunista pártba. Részt vett a párizsi magyar baloldali emigráció életében, cikkeket írt a párizsi magyar hetilapnak, előadásokat tartott a Horizont Klubban. Részt vett az emigránsok által alapított Magyar Függetlenségi Mozgalom munkájában. 1937-ben Bécsben házasságot kötött Doktor Klára Lídiával.

1945-ben hazatért Pécsre, belépett a Magyar Kommunista Pártba, bekerült az MKP dél-dunántúli bizottságába, majd 1945 decemberében a Baranya megyei pártbizottságba. 1945. november 4. és 1953. március 8. között a Baranya és Tolna megyei választókerület MKP–listáján nemzetgyűlési illetve országgyűlési képviselő volt. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listájáról szerzett újabb mandátumot.

1947. január 25-étől az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára volt, majd a koalíciós egyezmény értelmében 1947. november 15-én az Igazságügyi Minisztérium adminisztratív politikai államtitkára volt 1949. október 31-i felmentéséig. 1950–1951-ben az Állami Ellenőrzési Központ főosztályvezetője volt.

1949-től a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) jogi karán a politikai tanszék vezetője volt. 1948-tól a Magyar Jogászszövetség társelnöke. 1951 novemberétől a nemzetközi jogi tanszék egyetemi tanári rangú vezetője lett. 1957-ben az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot szerzett. Kutatóként elsősorban a háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a szuverenitás jogi kérdései foglalkoztatták.

Művei

Schuman-terv és a szuverenitás (Budapest, 1953)
Nemzetközi jog (Búza Lászlóval és Vitányi Bélával, Budapest, 1958)
A semlegesség (Budapest, 1958)
Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról (Pécs, 1957)
A leszerelés (Budapest, 1961)
A semlegesség a hidegháborúban. A pozitív semlegesség kialakulása (Budapest, 1963)

Szerkesztőként jegyezte a Nemzetközi jogi tanulmányokat (Budapest, 1953), Az állam és jogtudományok című sorozatot 1960-tól, valamint a Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikont (Budapest, 1959; második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest, 1967).

Díjai, elismerései

Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)
A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956, 1966)^[6]^[7]
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktora (1966)
Pécs és Somogyszil tiszteletbeli polgára
A Magyar Népköztársaság Állami Díja (1970)

Jegyzetek

↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 111/1904. Forrás: MNL-OL 30794. mikrofilm 1024. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1904. év 21. oldal 11. sor
↑ Születési bejegyzése a somogyszili izraelita hitközség születési akv. 15/1886. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
↑ Halotti bejegyzése a Budapest X. kerületi állami halotti akv. 2649/1973. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
↑ Hirschfeld alakban is.
↑ Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Budapest, 1923, HOGYF EDITIO. ISBN 978 963 848 400 0
↑ Magyar Közlöny (1956. május 11.) 39. szám
↑ Magyar Közlöny (1966. május 15.) 31. szám

Források

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
Történelmitár.hu