A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály egy 1983-ban létrejött élvonalbeli utánpótlás nevelő egyesület. A klub eddig 246 magyar és 17 nemzetközi bajnoki címet adott a kajaksportnak. Egyesületből indult számos olimpikon, nemzetközi bajnok.
A szakosztály története 1983-ban indult, amikor a Gyenes Levente elnök úr által vezetett Gödi MGTSZ SE égisze alatt Hatlaczky Ferenc (Magyarország első K1 világbajnoka) segítségével megalakult a szakosztály. Az első edzéseket Szalontay Károly tartotta, sikeres iskolai toborzó körútjainak köszönhetően hamarosan mintegy 40 gyerek edzett.
A szakosztály első magyar bajnoki címét 1990-ben Kammerer Zoltán szerezte meg. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya összesen 246 magyar és 17 nemzetközi bajnoki címet adott a magyar kajaksportnak. Gödről indult két olimpikon, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás.
A düledező tetejű, háborús éveket átélt csónakház az évek során a rengeteg társadalmi munkának és önzetlen segítségnek köszönhetően megújult. Kicserélésre került a tető és az elektromos hálózat, új kapukat kapott a csónakház. 1998 augusztusában pedig átadásra került a Sportház, ami a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kiemelt sportágfejlesztési programjában megvalósuló fejlesztés során 2015-ben bővítésre került. Immár rendezett, kulturált körülmények között hódolhatnak szenvedélyüknek a sportolók.
2014-ben az országban egyedülálló kezdeményezésként indítottuk el KajakStart programunkat, melyen a 6-9 éves gyermekek előnevelését végezzük.
GSE KKSZ Fotó Portal Archiválva 2021. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
GSE KKSZ Facebook
Eredmények Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjáról
https://results.kajakkenusport.hu/
Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály honlapja