Betűjegyei és írói neve: P. G. I. (Tiszántúl, 1918-1921; Nagyvárad, 1922-től); P. Gulácsy Irén (művein); -y. (Tiszántúl, 1918-1921; Nagyvárad, 1922-től).
A Nagybecskerek melletti Lázárföld-pusztán született. Szegeden a felső leányiskolában és a tanítónőképzőben tanult. 1910-ben, 16 éves korában férjhez ment unokabátyjához, erdődi Pálffy Jenőhöz, az Esterházy-uradalmak akkori mérnökéhez, aki előbb Dombóvárott, Kismartonban dolgozott, majd Szegeden éltek. Férjével az évek során megismerte a Hanság pusztáin élők világát, amikor rendszeresen elkísérte a külső (vasútépítő, vízszabályozó) munkákhoz. Közben zenét és festészetet tanult.
Az I. világháború kitörése után férjének meg kellett válnia akkor már központi főmérnöki állásától, s 1914-ben Nagyváradra költöztek, ahol a római katolikus káptalan főmérnöke lett. Gulácsy itt kezdett írni a Váradon meginduló Magyar Szóban, ahol első novellája a Félre az útból címmel jelent meg. Később a Tavasz című folyóiratba is küldött írást. Ezek voltak az első megszólalásai.
Férje súlyosan megbetegedett, s 1925 körül megrokkant, munkaképtelenné vált, így a család fenntartása a fiatal írónőre hárult. Atyai módon pártfogolta őket Benedek Elek, akihez számos levelet írt, s ebből kirajzolódik az írónő mindennapjainak nehéz küzdelme: a tolókocsiba kényszerült, ágyban fekvő, beteg férjének gondozása mellett az egzisztencia fenntartása. Fő műve, a Fekete vőlegények ilyen körülmények között született.
„Gulácsy komolyan vette regényírói feladatát. Részletes előtanulmányokat végzett. Több mint húsz (!) kötetnyi jegyzetanyag tanúsítja szorgalmát, s ezt a korra vonatkozó történelmi szakirodalomból való hatalmas ismeretanyagot mind beötvözte regényébe.”[1]Illés Endre arról is beszámol, hogy a jegyzetanyagot Gulácsy beköttette, majd tárgymutatót szerkesztett hozzá, de még ez is olyan terjedelmes volt, hogy a tárgymutatóhoz is tárgymutatót készített az írónő.[2]
1927. február 25-én Pálffy Jenő elhunyt, s Gulácsy egy darabig még Nagyváradon élt, aztán átköltözött Kolozsvárra, majd Magyarországra települt.
Méltatói szerint:
„Gulácsy Irén szereti a nyelvi ékesítettséget, mely a metaforákban, különböző alakzatok halmozásában nyilvánul meg, szereti az archaikus, tájszavak használatát, gyakoriak a regényben az indázó szecessziós szerkezetek és motívumok. Németh László barokkos költőnek tartja Gulácsy Irént, de – mint mondja – barokkossága nem akadémikus jellegű.”[3]
A Gulácsy-Horváth Zsolt (Bp. 1952) szobrászművész által készített bronz domborműves emléktábláját 1992-ben avatta fel Budapesten az „Összmagyar Testület” a Bem rakparton, II. ker. Vitéz utca 2. alatt.
A Fekete Vőlegények, a Ragyogó Kovács István és a Hamueső című regényei Hangoskönyvként is megjelentek.
2005-ben a Magyar Asszonyok Szövetsége szónokverseny számára díjat nevezett el róla.[5]
Jegyzetek
↑A regény 1985. évi Kriterion kiadásának előszava.
↑Illés Endre: Mestereim, barátaim, szerelmeim 2. Budapest, 1983. Magvető Könyvkiadó. p. 624. ISBN 9632718488
Varga Virág: Erdély, nő, történelem. Gulácsy Irén: Fekete vőlegények = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán. Budapest, Ráció, 2009, 299-309.
Biczó Ferenc: Pálffyné Gulácsy Irén. Irodalmi ismertetés; Szabó Lipót Ny., Kaposvár, 1930
Bujdos Balázs: P. Gulácsy Irén; Tóth Alajos Ny., Sopron, 1934
Bánhegyi Jób: P. Gulácsy Irén regényei; s.n., 1937, Pannonhalma (A Pannonhalmi Szemle könyvtára)