A Felvidéken született, családi gyökerei sokszor visszaszólították szülőföldjére. Iskolái elvégzése után is gyakran hazatért falujába. Gulyás Lajos puritán, de mégis öntudatos református és magyar szellemű családban, gyülekezetben, közéletben nevelkedett. A tragédiák már fiatalkorában beárnyékolták életét. A családját a rendszerek hol háborús bűnösnek, hol kuláknak nevezték.
A lelkész életének utolsó éveit, hónapjait a „levéli naplójá”ban örökítette meg. Az első bejegyzés 1948. május 15-én született meg. Az utolsót 1956. december 19-én írta meg.
Az események menetében előszór a mosonmagyaróvári gyilkos sortűzben való részvétele volt fontos jelentőségű. 1956. október 26-án óvta, minden szavával nyugalomra, békességre intette az embereket. Akkor is, amikor a katonák kivezették az elfogott ÁVH-s tiszteket, köztük Máté Lajos ÁVH-s tisztet. Őrizetüket a katonák, már a tömeg miatt nem tudták teljesíteni, így a fel dühödt emberek prédáivá váltak. Ebben a kiélezett helyzetben is, – a verés kockázatát vállalva -, lelkészi hivatását gyakorolta. „...Az ökölcsapásokból Gulyásnak is kijutott. A lelkész könnyebben megsérült, négy napig alig tudta mozgatni a nyakát, Máté életét viszont megmentette.”[1]
Próbált segítséget nyújtani a kiszolgáltatott embereknek, és erélyes fellépéssel igyekezett lecsillapítani, a sortűz miatt sokkot kapott embereket. Már hazakészült Levélre amikor az emberek útját állták és visszaküldték a tanácsba, hogy követelje a gyilkosok kiadatását. Miután újra kiment az emberek közé, sikerült megnyugtatni őket. Tudatosította, hogy minden fájdalom ellenére ők semmi esetre sem válhatnak gyilkosokká, nem vállalhatják az önbíráskodást. A felelősségre vonás az illetékes és tárgyilagos bíróságra tartozik.
Az ítélet
Naplója szerint: 1956. december 19-én a mosonmagyaróvári járási rendőrkapitányság (oroszpáncélos kíséretében) az éjszakai órákban házkutatást tartott a parókián. Fegyvert kerestek nála, de a keresés eredménytelen volt. „...Hamarosan fenyegető cikk jelent meg róla a megyei lapban, a Kisalföldben. Gulyás Lajost egyre többen figyelmeztették: veszélyben az élete, családjával együtt meneküljön el. Erre kérte az általa megmentett Máté Lajos főhadnagy is, amikor Levélen meglátogatta.”[1]
Az államvédelem fegyveresei 1957. február 5-én a késő esti órákban tartoztatták le a levéli lelkipásztort. Születésnapot ünnepeltek. Az erélyes csengetésre hiába bújt a konyhájuk alatti pincébe. A vizsgálódó ávósok felfedezték a rejtőzködőt.
GULYÁS LAJOS III. r. vádlott – aki 1918. február 4-én született Kisújfalun, levéli – Újhelyi tér 19. – lakos, magyar állampolgár, nős Puskás Gabriellával, 3 gyermek (13, 12, 10 évesek) atyja és eltartója, református lelkész foglalkozású, havi 848 Ft fizetéssel, a Teológiai Főiskolát 1942-ben végezte, azóta lelkész, vagyona – 600 n.öl föld, katona volt főhadnagyi rendfokozattal, szülei – Gulyás Lajos és Kovács Erzsébet, atyja Csehszlovákiában 25 k. holdon gazdálkodott – büntetve volt a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1953-ban becsületsértés és rágalmazás bűntette miatt 400 Ft felfüggesztett pénzbüntetésre,
1957. évi február 5-e óta előzetes letartóztatásban van
bűnös
a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint
2 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében
és ezért őt a bíróság
összbüntetésül
halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.
– A mosonmagyaróvári ügy – koncepció és valóság[2]
Az utolsó szakasz a győrikoncepciós per volt, amellyel a vérbírók példát akartak statuálni. Megtorolni és megfélemlíteni a mosonmagyaróváriakat. A barbár sortűz áldozatainak és hozzátartozóinak megkövetése helyett, újabb bosszúállással tetézték a gyászt. A Gulyás család tragédiáját fokozták azzal, hogy Győrött három társával együtt felakasztották. A lakosságon kívül felesége és három leánygyermeke gyászolta.
Bárczay Gyula: Sorsok a Református Egyházban 1948–1988. Gulyás Lajos, Teleki László, Pógyor István, Pap Béla, Szabó Imre, Pap László, Nagy Barna, Török István; EPMSZ, Bern, 1989
Kövy Zsolt: Hazádnak rendületlenül. Gulyás Lajos emlékezete; Kálvin, Bp., 1999
"...nem lehetett megmenteni...". Gulyás Lajos kivégzett református lelkipásztor kegyelmi ügye, 1956–1957; szerk., tan. Erdős Kristóf; Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa, 2018
