MK19 típusú állványra helyezett automata gránátvetőM79 gránátvetőKovás elsütőszerkezetű gránátvető a régebbi időkből
A gránátvető olyan tűzfegyver, amely töltettel és gyújtóval ellátott robbanó lövedéket, vagyis gránátot lő ki.
Története
A gránátvetőket már a 16. században is használták. Ezek a fegyverek tulajdonképpen rövid csövű, nagy űrméretű puskák voltak. A lövedék egy feketelőporral megtöltött vasgolyó volt, melyből kilógott egy kanóc. A gránátot elölről töltötték a csőbe, majd amikor kilövésnél a lövedék mögötti indítótöltet meggyulladt, a lőpor égése a kanócot is elérte. A lövész egyébként az ég felé tartotta csövet, ezért a gránát meredek röppályán hagyta el a fegyvert. A lövedék becsapódás után robbant, a szétrepülő vas repeszek és a detonációt követő lökéshullám óriási pusztítást végzett az ellenség sorai között.
Ezek a fajta feketelőporral működő gránátvetők hasznosak voltak, ám sokszor megbízhatatlanok. Jellemző probléma volt, hogy a gránát valamilyen oknál fogva beszorult a csőbe, azonban a kanóc meggyulladt, így a robbanás a fegyvercsőben történt, ami értelemszerűen használhatatlanná tette a gránátvetőt, ráadásul a kezelőikre is veszélyes volt.
Az első világháborúban a gránátvetők helyett puskagránátokat alkalmaztak. Ezek a lövedékek a puskacsőre kívülről ráhúzható, és onnan indítható fegyverek voltak. Alkalmazásuk körülményes volt és bár második világháborúban is szinte valamennyi hadviselőfél alkalmazott puskagránátokat, a mozgóháború nem kedvezett ennek a fegyvertípusnak.
A második világháborúban már megjelentek kísérleti gránátvetők, ám ebben az időszakban főleg a rakétameghajtású, páncéltörő fegyverekre fektették a hangsúlyt.
A gránátvetőkre a hidegháború évei alatt lett szükség, az amerikaiak 1961-ben rendszeresítették az M79 puskaalakú 40 mm-es gránátvetőt. Ezt követően mindkét fél részéről ment a kísérletezés újabb, modernebb és hatékonyabb gránátvetők elkészítésére.
Napjainkban a gépkarabélyok csöve alá felszerelt egylövetű gránátvetők és a automata, géppuska szerűen működő gránátvetők jellemzőek.
Jellemzése
A modern gránátvetők sokféle kialakításban létezhetnek. Van, amelyik külön fegyverként funkcionál, de akad olyan is, amelyet egy, már meglévő lőfegyver (jellemzően gépkarabély) csöve alá lehet helyezni. A gránátvetők nagyobb változatai az automata gránátvetők, melyek inkább géppuskákra emlékeztetnek, méretűk és tömegük nagy, ezért állványra helyezik őket. Ezek teljesen önműködő fegyverek, az elsütőbillentyűt csak nyomva kell tartani, és a gránátok egymás után kirepülnek a csőből. A gránátvetők egy speciális fajtája a rakétameghajtású fegyverek, melyek egy nagy vetőcsőből állnak, és a rakétára emlékeztető, hosszú gránátokat elölről töltik be. A legismertebb ilyen fegyver az RPG–7 kézi páncélelhárító gránátvető. A magyar terminológia szerint a Honvédség új Carl Gustaf M4 hátrasiklás-nélküli fegyverei is gránátvetőnek minősülnek.
Fegyvertípusok enciklopédiája: hét évezred fegyvereinek kézikönyve. (Szerkesztette: Reviczky Béla. Fordította: Dezső Tamás, Kondorosi Ferenc, Pásztor István és Várhegyi Tamás) Gemini Kiadó, Budapest, 1995.