Az adótorony 2012-ben. A torony mai formájában Európa legmagasabb fából készült építménye
A gleiwitzi incidens vagy gleiwitzi rajtaütés során 1939. augusztus 31-én lengyel milicistának öltözött német ügynökök támadták meg a német–lengyel határ közelében lévő, akkor Németországhoz tartozó gleiwitzi rádióállomást, és az állomás elfoglalása után rövid lengyel nyelvű, németellenes propaganda-üzenetet sugároztak.
A művelet célja az volt, hogy Lengyelországot agresszornak tüntessék fel, és ürügyet szolgáltassanak a Lengyelország elleni német támadáshoz.
A támadást Alfred Naujocks német SS-ügynök vezette, akinek a nürnbergi per során tett vallomása az egyetlen hiteles forrás, amelyből az eseményekről tudunk – ő volt a rajtaütés egyetlen, a háború után felkutatható túlélője.
Előzmények
A háborús készülődés részeként a német sajtó és vezető német politikusok (köztük Hitler is) már hónapokkal a támadás előtt a lengyelországi német kisebbség elleni lengyel atrocitásokról cikkezett, és etnikai tisztogatással vádolta a lengyel kormányt.
A hadműveleteket közvetlenül megelőző napokban a német titkosszolgálatok (az SD, az Abwehr és a Gestapo) Himmler-hadművelet néven titkos akciók sorozatát hajtotta végre, hogy a német és a nemzetközi közvéleményt Lengyelország ellen hangolja. A gleiwitzi rajtaütés ezen akciók közül a legismertebb.
A rádióadó elfoglalása
1939. augusztus 31. éjszakáján lengyel szabadcsapatokéhoz hasonló ruhába öltözött német ügynökök támadták meg és foglalták el az akkor Németországhoz tartozó felső-sziléziai Gleiwitz városkában működő adótornyot. Naujocks öt vagy hat embere élén behatolt az adótorony épületébe, a személyzetre pisztolyt fogtak és a pincébe zárták őket, majd megszakították az adást, és egy pár perces, lengyel nyelvű felhívást olvastak be:
„Figyelem! Figyelem! Itt Gliwice beszél. Az adó lengyel kézben van. ... Elérkezett a szabadság órája...” a négyperces üzenetet a „Sokáig éljen Lengyelország!” felkiáltással fejezték be.
Az akciót megelőző nap a Gestapo letartóztatta a német állampolgárságú sziléziai, Lengyelországgal szimpatizáló aktivistát, Franciszek Honiokot, akit szintén lengyel ruhába öltöztettek, majd méreginjekcióval kivégeztek. A holttestet lőtt sebekkel a helyszínen hagyták, majd a német ügynökök elhagyták az adótornyot.
Német és nemzetközi reakció
Az akció szervezői figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a gleiwitzi adó viszonylag kis hatósugarú, a német néprádiók pedig szándékosan gyenge vételi képességűek, ezért a provokatív rádióadást csak a környékbeli néhány településen hallották a rádiózók. Ezért a német sajtó már a támadást követő hajnalon tudósított a rajtaütésről és a lapok egymást túlharsogva ítélték el a „provokációt”, követeltek bosszút és üdvözölték a „válaszlépéseket”.
A támadást követő nap a németek amerikai újságírókat vittek a helyszínre, azonban nem tették lehetővé, hogy az eseményeket független megfigyelők részletesen kivizsgálják, ezért a nemzetközi közvélemény szkeptikusan fogadta a német sajtó tudósításait.
Pár nap alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszul indított német „védelmi manőverek” régóta előkészített támadást takarnak, és a háború során gyorsan feledésbe merültek a rajtaütés részletei.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Gleiwitz incident című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Überfall auf den Sender Gleiwitz című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
