Butler a skóciai Paisley-ban született, ír származású családban. Testvérei közül ő a legfiatalabb. Gyermekkorában másfél évet Kanadában töltött, majd szülei válása után édesanyjával visszaköltöztek Skóciába.
A glasgow-i egyetemen szerzett jogi diplomát, majd egy vezető jogi cégnél dolgozott, amikor látta Irvine WelshTrainspotting című regényének színpadi változatát, és ez meggyőzte őt arról, hogy hagyja ott a jogot, és próbálkozzon a színészettel. Londonba ment és néhány hónapig alkalmi munkákból tartotta el magát: LEGO játékokat mutatott be és vízmelegítők eladásával foglalkozott. Steven Berkoff színész-rendezővel történt London Café-beli találkozása sorsdöntőnek bizonyult színészi pályája alakulásának szempontjából. Rövidesen részt vett élete első szereplőválogatásán, színházi karrierje a "Coriolanus"-szal indult.
Pályafutása
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
A filmvásznon rövid időre feltűnt A holnap markában című James Bond-moziban, hamarosan pedig főszerepeket is játszhatott, például a Drakula 2000 és az Attila, isten ostora címszerepeit.
2011 októbere óta Butler ideje nagy részét Los Angelesben és Glasgowban tölti.[5] 2011-ben Butlert a Stanfordi Egyetem Orvosi Központjába szállították, miután szörfözés közben balesetet szenvedett a kaliforniai Mavericks-ben, a Mavericks – Ahol a hullámok születnek című film forgatása során.[6] Butler állapota stabil volt, és még a hét végén kiengedték a kórhából.[7] Egy interjúban kijelentette, hogy nem fogyaszt alkoholt.[8] 2012 februárjában bejelentették, hogy egy rehabilitációs intézményben végigcsinált egy kezeléssorozatot, melyre a színész fájdalomcsillapító-függősége miatt volt szükség. Ez azután történt, hogy Butler aggódni kezdett, amiért túlzottan a vényköteles fájdalomcsillapítók rabjává vált és ez az állapot a szörfbalesete után csak súlyosbodott.[9]
2011-ben Butler jótékonysági mérkőzésen játszott a Celtic FC csapatában, egy olyan futballklubban, amelyet gyermekkora óta támogat.[5]