Gyermekkorában szeretett táncolni, énekelni, ezért hamar a művészetek felé fordult. Szülei – főleg édesapja – támogatták őt. Sokáig tánciskolába járt, ám végül az éneklés mellett döntött.[2] 2008-ban szüleivel és testvérével, Farhattal elmenekültek Pakisztánból a tálibok fenyegetései és fegyveres erői elől. Dubajban éltek, ahol Dzsáved felvette első nagylemezét, amelyről a Bárán dej Bárán dej hatalmas siker lett. Több slágerlistán is első helyet ért el. Egy csapásra híressé vált mind Pakisztánban, mind Dubajban, de széles rajongó táborra tett szert Orosz- és Törökországban is.[3]
Zenei élete
A zenére gyakorolt hatása érezhető volt, hiszen sok, hozzá hasonlóan népdalokat és népverseket éneklő nő és férfi jelent meg, bár egyikük sem ért el akkora sikert, mint Dzsáved. A legismertebb videómegosztó oldalon több százezren nézték meg videóit, Dzsáved sokszor ide töltötte fel legújabb dalait is.
Halála
Testvérével és édesapjával közösen egy szépségszalonban voltak 2012. június 18-án. Gazála és édesapja előre mentek, testvére még a szalonban maradt. Ekkor egy motoros terrorista hatszor lőtt Gazálára és háromszor édesapjára. Mind a kilenc golyó talált, és mindketten életüket vesztették. A hír az egész világsajtót bejárta.[4]
A rendőrség Gazála volt férjét, Dzsehángír Hánt vádolja, aki köztudottan bűnös előéletű, továbbá terhelő körülmény rá nézve, hogy sokszor életveszélyesen megfenyegette Gazálát. Másnap, június 19-én édesapjával együtt eltemették őket szülőföldjükön.[4][5][6] Az énekesnő már dolgozott a 8. nagylemezén.
A bírósági tárgyaláson Gazála férje ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, minden ellene szóló vád alaptalan, és a család által kitalált koholmány. Az énekesnő testvére mégis megerősítette, hogy több halálos fenyegetést is kapott Gazála a válásuk után, főleg miután kiderült, hogy már más férfival készül házasságra lépni. A bíróság elnapolta a tárgyalást, és 2013. májusáig nem tűztek ki új időpontot. Az énekesnő feltételezett gyilkosa azóta is szabadlábon védekezik.[7]
Máig Gazála az első nő, aki országában válópert indított és járt sikerrel. Sem előtte, sem azóta nem volt még olyan nő akinek elfogadták volna válási kérelmét.[forrás?]
Hosszú tárgyalások követték az eseményeket. Exférjét a bíróság bűnösnek találta Dzsáved és apja haláláért és életfogytiglani börtön helyett halálra ítélte majd később sokak felháborodására az ítéletet megváltoztatták és a gyilkosságért ugyan elítélték mindössze 50 millió rúpiát kell fizetnie a hozzátartozóknak, az exférj ezt sokallta így az összeg végül 20, majd 10 millió rúpia lett. Azóta a pénzt kifizette, és szabadlábon van.[8]
Lemezei
2009 - Ghazala Javed Vol.1
2010 - Ghazala Javed And Nazia Iqbal (Názia Ikbál és Gazála újabb dalait tartalmazza, nem duett album)
2010 - Ghazala Javed Vol.2
2010 - Raza Che Rogha Okro
2011 - Best Of Ghazala Javed (válogatás Dzsáved legnagyobb slágereiből)
2011 - Ghazala Javed Vol.3
2011 - Zo Spogmaii Yum
Sok helyen tévesen egy 2012-es albumot is megemlítenek amelynek címe Zhwandon TV concert in Afghanistan ez viszont a valóságban egy televíziós koncert volt amit nem 2012-ben hanem 2011-ben vettek fel, ám végül nem került kiadásra. Semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre a lemez létezésével kapcsolatban, így a hibásan megjelölt 2012-es album nem képezheti a diszkográfia tartalmát semmilyen formában. Az egyetlen biztos pont, hogy 2012-ben valóban kiadott volna egy lemezt, ám az szintén stúdiólemez lett volna. A televíziós koncert nem került nyilvánosságra.
Szakmai elismerései
Egy Filmfare Award jelölés 2010-ben és egy Khyber-díj 2011-ben.