Fotórealizmus

A üveg művészete
(POV-Ray programmal készített kép)

A fotórealizmus az USA-ban az 1960-as évek végétől, Európában 1972-től kezdődő festési irányzat, mely a fényképezésen alapszik és amit a részletek aprólékos kidolgozása jellemez.

Jellemzése

A realisztikus festésmódhoz való radikális visszatérést szorgalmazza ez az irányzat a „földhöz ragadt” realizmus avagy a mágikus realizmus jegyében, látszólag szemben megy a neoavantgárd irányzatokkal, de maga is neoavantgárd irányzattá válik, mert eszközei közé bekerülnek a szürnaturalizmus, a konstruktivizmus, a hiperrealizmus, vagy bármely más irányzat eszközei. Létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

A pop-art-ból nőtt ki azoknak a festőknek a kezdeményezésére, akik rajongtak a fényképek világáért. Bár a fényképezés alkalmazása már a 19. századi festők számára is ismert volt, mint a valóság helyettesítése (olyanok számára is, mint Eugéne Delacroix), a fotórealisztikusok magára a fényképre támaszkodnak, annak minden részletét vissza akarják adni a vásznon. Tárgyaik gyakran fényes, tükröződő, csillogó objektumok (például motorkerékpár fényezése, vagy görbülő üvegfelületek).

A félelmetes technikai precizitás, a ragyogó, élénk színek és a látvány összetettsége miatt a stílus széles népszerűségnek örvend. A képek a laposság és mélység illúzióját idézik fel, s e tulajdonságok elérése érdekében a diaképet vászonra vetítették, majd festékszóróval pontosan lemásolták a részleteket, a festékszóró vékony sugárban teríti szét az oldott festéket, és a végeredményen nem látszik a kéz munkájának nyoma. A fotórealisták az utcai fényképészekhez hasonlóan elsősorban városi jeleneteket választottak, és a fényes felületeket kedvelték, mint amilyen az üveg és a króm.^[1] Nevesebb képviselői között találjuk Chuck Close, Don Eddy, Richard Estes és Audrey Flack nevét.^[2]

Európában a konceptuális művészet és az akcióművészet elleni lázadás eredménye a fotórealizmus irányzata. A realisztikus festésmódhoz való radikális visszatérés első alkotásait Európában 1972-ben állították ki a Documentán.^[3] A fotórealizmus a hiperrealizmussal több ponton rokon, pld. a művészek mindkét irányzatban fotókról festenek, mindkét irányzat vett át a pop art ironikus és elidegenítő motívumaiból.

A fényképezőgépek lencséje az emberi szemnél jobban hangsúlyozza a látványt, s ebben a kritikus, sőt provokatív túlhangsúlyozásban a fotórealizmus képviselői elődjüket az 1918-as német Neue Sachlichkeit^[4] mozgalomban vélték felfedezni. A fotórealizmusnak az igazabbnál is igazabb, a valódinál is valódibb ábrázolási módja ironikusan azt mutatja meg, hogy nem elégséges a világ, az igazság, a valóság megismeréséhez az optikai tapasztalat, sőt optikai tapasztalataink félrevezetők is lehetnek.

Galéria

• 
  John Baeder
  John's Diner with John's Chevelle
  2007, (olajfestmény, 76 × 121 cm)
• 
  Ricardo André Frantz
  A Fronteira Final
  (300 x 145 cm, 2011)
• 
  Audrey Flack
• 
  Michael Kagdis
  Hampton Bays

Jelentős képviselői

• Audrey Flack
• John Baeder
• Chuck Close
• John de Andrea
• Richard Estes
• Mácsai István
• Méhes László
• Sándorfi István

Jegyzetek

1. Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete. 396. old. (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978 963 279 427 3)
2. Britannica Concise Encyclopedia, 2006
3. Documenta: A kortárs avantgárd művészet bemutatója, amelyet 1955 óta ötévenként a németországi Kasselben rendeznek meg
4. „Neue Sachlichkeit” jelentése: új tárgyiasság. A kubizmus elvontságával, az expresszionizmus érzelmességével szemben a valóság természethű, sőt már a verizmus (a valóság rút, taszító elemeit is túlhangsúlyozó) határát érintő tükrözésére törekedtek.

Források

• Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina, 2006. Fotórealizmus, lásd 73. o. ISBN 9631355349

Kapcsolódó szócikkek

• Hiperrealizmus
• Neoavantgárd