A Ferencváros–Újpest-rangadó vagy Ferencváros–Újpest-derbi, vagy egyszerűen csak a derbi a Ferencvárosi TC és az Újpest FC labdarúgócsapatainak összecsapása, a magyar labdarúgás egyik legrégibb és a legnagyobb figyelem övezte rangadója.[1][2][3] A két klub minden sportágban rivalizál egymással, amelyekben összemérik az erejüket, de a legismertebb a futballcsapataik versengése, amelyet külföldön is a világ legjelentősebb klubrivalizálásai között tartanak számon.[4]
A Ferencvárosi TC a magyar labdarúgás legeredményesebb és legnépszerűbb csapata.[5] Az Újpest FC a második legrégebben alapított magyar sportegyesület, a megnyert bajnokságok számát tekintve a harmadik helyen áll, szurkolótábora ugyanakkor hagyományosan az egyik legnagyobb az országban.
A két csapat általában kiélezett, nyílt mérkőzéseket vív, amelyeknek eredménye gyakran fittyet hány a papírformára, ezért az előzetes latolgatások során igen gyakran tekintik a meccseket háromesélyesnek.[6][7]1933-ban például az Újpest három nappal azután nyerte meg a bajnokságot, hogy 11–1-re kikapott a Fraditól. Az 1976-os bajnokságot a Ferencváros nyerte, nem sokkal azután, hogy 8–3-as vereséget szenvedett az Újpesttől.[8]
Történelmi és szociológiai háttér
A két csapat közti hagyományos rivalizálás kezdetben vidék–Budapest-versengés volt: Újpest csapatának megalapítása után is sokáig különálló kisváros volt vegyes magyar-német-zsidó lakossággal és csak 1950-ben lett Budapest része. A Ferencváros háttere kezdetben a katolikus német kispolgárság volt. A kisvárosi csapat évtizedekig nem is számított a Ferencváros igazi ellenfelének: az 1920-as évekig a Ferencváros–MTK számított az igazi nagy rangadónak.
Az 1950-es évekre a rivalizálás átalakult: a Fradi „ellenzéki” csapat lett, az Újpest pedig a Belügyminisztérium csapata. Az ellenzékiséget természetesen nem mai fogalmainkkal kell értelmezni, hiszen ellentmondást a kommunista rezsim nem tűrt. A futball erősebb állami kontroll alá vonása után a csapatokat átnevezték és csak kettő – a Vasas és az Újpest – tarthatta meg eredeti színeit. A betagolást nem úszhatta meg a Ferencváros sem, bár Jaross Andor miatt, akit a Ferencváros elnöke volt és 1944 májusában belügyminiszter, a csapatra a fasizmus árnyéka vetült és ezért igazán nagy presztízsű állami felügyelő szervet nem kaphatott. Az Élelmezési Dolgozók Országos Szövetsége csapataként folytatta, ÉDOSZ SE néven. (Az Újpest ekkor kapta a rendszerváltozáskor levetett Dózsa nevet, amelyen a fradisták máig csúfolják. Elnöke Gerő Ernő volt.)[9]
A rivalizálás más háttérrel, de megmaradt a kommunista rezsim összeomlása után is, holott ekkor mindkét szurkolótábor kemény magja jobboldali radikális lett.[10] Az Újpest szurkolótábora esetében a lakóhelyi indíttatás erősebb, mint a Fradinál, amelynek jelentős szurkolótábora van vidéken is.[2][11]
A rivalizálás története
Az első összecsapást 1905. február 19-én a Ferencváros nyerte 2–0-ra – ekkor még a Soroksári úton – és az ezután következő 21 mérkőzés mind a zöld-fehérek győzelmével zárult. Az Újpest először 1917. június 24-én győzte le a Fradit, 4–1-re. Az első Üllői úti találkozó az Újpesttel 1911. április 30-án 7–1-es Ferencváros-diadalt hozott. A Megyeri úton először 1922. szeptember 17-én találkozott a két csapat, a hazai Újpest nyert 2–1-re.[12] A két csapat közti bajnoki összecsapásokat 1954 és 1987 között jellemzően a Népstadionban rendezték, kettős rangadók keretében.
Valamennyi találkozót tekintve a legnagyobb gólarányú győzelmet a Ferencváros aratta, amikor 1933. május 25-én 11–1-re nyerte a magyar kupa Hungária körúton rendezett döntőjét az Újpest ellen. Bajnoki mérkőzésen a Ferencváros legnagyobb arányú győzelme 1950. május 21-én született, amikor ÉDOSZ néven 8–1-re győzte le a Bp. Dózsát. 2010. szeptember 11-én a Ferencváros elleni eddigi legnagyobb gólarányú győzelmüket szerezték a lilák: az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszott mérkőzés 6–0-ra zárult.
Az 1914 őszén és 1915 tavaszán lebonyolított két nem hivatalos bajnokság eredményei is a bajnoki mérkőzések között vannak feltüntetve, de nincsenek sorszámozva.
Összesen 299 alkalommal találkoztak egymással a csapatok. A hivatalos bajnoki mérkőzések közül 119-et nyert a Ferencváros, 61-et az Újpest és 63 mérkőzésük zárult döntetlennel.
Legutóbbi elszámolt mérkőzés: 2024. december 1. (bajnoki)
Voce principale: provincia di Avellino. Elenco delle strade provinciali presenti sul territorio della provincia di Avellino: Indice 1 SP 1 - SP 99 2 SP 100 - SP 199 3 SP 200 - SP 299 4 Altre strade provinciali 5 Collegamenti esterni SP 1 - SP 99 SP 2 dalla ex SS 88 presso il bivio di Altavilla Irpina alla ex SS 374 (km 7,732) SP 5 da Atripalda per Santa Lucia di Serino, Solofra al confine con la provincia di Salerno presso Piazza di Pandola (km 24,847) SP 6 1º tratto: dalla SS 303 all'Epitaf...
Dolina Pięciu Stawów Polskich Dolina Pięciu Stawów Polskich vom Hängetal Świstówka Roztocka Dolina Pięciu Stawów Polskich vom Hängetal Świstówka Roztocka Lage Woiwodschaft Kleinpolen, Polen Gewässer Roztoka Gebirge Hohe Tatra, Tatra, Karpaten Geographische Lage 49° 12′ 35″ N, 20° 2′ 13″ O49.20972222222220.0369444444441900Koordinaten: 49° 12′ 35″ N, 20° 2′ 13″ O Dolina Pięciu Stawów Polskich (Kl...
Fairview Plaats in de Verenigde Staten Vlag van Verenigde Staten Locatie van Fairview in Oklahoma Locatie van Oklahoma in de VS Situering County Major County Type plaats City Staat Oklahoma Coördinaten 36° 16′ NB, 98° 29′ WL Algemeen Oppervlakte 18,1 km² - land 18,1 km² - water 0,0 km² Inwoners (2006) 2.609 Hoogte 397 m Overig ZIP-code(s) 73737 FIPS-code 25100 Portaal Verenigde Staten Fairview is een plaats (city) in de Amerikaanse staat Oklahoma, en valt bestuu...
Maurice de Waele (1929) Maurice De Waele (auch Maurice Dewaele; * 27. Dezember 1896 in Lovendegem; † 14. Februar 1952 in Maldegem) war ein belgischer Radrennfahrer und Sieger der Tour de France 1929. Die sportliche Laufbahn von Maurice De Waele, der wegen seiner konstanten und zuverlässigen Fahrweise den Spitznamen le Métronome trug,[1] begann nach dem Ersten Weltkrieg. Zunächst fuhr er als individueller Profi ohne Vertrag, bis er 1923 Mitglied des Teams Wonder wurde. Ab 1927 fuh...
Stadion NissanStadion Internasional YokohamaStadion padaNama lengkapStadion NissanNama lamaStadion Internasional Yokohama (1998–2005)LokasiShin-Yokohama Park 3302-5 Kozukue-cho, Yokohama, Kanagawa Prefecture, JapanTransportasi umumJR Central: Tokaido Shinkansen di Shin-YokohamaJR East:JH Yokohama Line di KozukueYokohama Municipal Subway: Blue Line di Shin-YokohamaPemilikKota YokohamaOperatorAsosiasi Olahraga Yokohama,Yokohama F. MarinosKapasitas72,327[1]Ukuran lapangan107 m x 72 m...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Other Side Aerosmith song – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2021) (Learn how and when to remove this template message) 1990 single by Aerosmith The Other SideSingle by Aerosmithfrom the album Pump B-sideMy GirlReleasedJune 6, 1990[...
When We All Fall Asleep, Where Do We Go? Álbum de estudio de Billie EilishPublicación 29 de marzo de 2019Grabación Mayo - diciembre de 2018Género(s) Art pop, electropop, R&B alternativo[1]Formato 7, 12, casete, CD, descarga digital, streamingDuración 42:48Discográfica Interscope Records, Darkroom RecordsProductor(es) Finneas O'ConnellCalificaciones profesionales AnyDecentMusic? — 7.6/10 Metacritic — 81/100 AllMusic — The Daily Telegraph — The Guardian — The Independ...
City in Tamil Nadu, India For other places with the same name, see Salem (disambiguation). This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (December 2021) Metropolis in Tamil Nadu, IndiaSalemMetropolisClockwise from top left: Mookaneri Lake, Modern Theatres, Trumpet Exchange Flyover, Salem Collectorate and Salem Steel PlantNickname: Steel City...
Die vier Instrumente des Marketing-Mixes: Produktpolitik, Preispolitik, Distributionspolitik und Kommunikationspolitik Mit dem Marketing-Mix werden Marketingstrategien oder Marketingpläne in konkrete Aktionen umgesetzt. Die vier klassischen Instrumente des Marketing-Mix sind die sogenannten „vier P“ (4P) – englisch für Product, Price, Place, Promotion[1] (dies entspricht im Deutschen der Produkt-, Preis- (bzw. Konditionen- oder Kontrahierungs-), Vertriebs- und Kommunikationspo...
Video gameSuper Mario SpikersDeveloper(s)Next Level GamesPublisher(s)NintendoSeriesMario SportsPlatform(s)WiiReleaseCancelledGenre(s)Sports gameMode(s)Single player, multiplayer Super Mario Spikers was a cancelled video game developed by Next Level Games, planned for release on the Wii video game console. The game was worked on in 2006 and 2007, but never formally announced as a title in development until a prototype was leaked in 2014. Gameplay The game was described as a hybrid of volleybal...
This article is about the town in England. For the Adelaide Hills township, see Littlehampton, South Australia. Human settlement in EnglandLittlehamptonLittlehampton HarbourLittlehamptonLocation within West SussexArea10.06 km2 (3.88 sq mi) [1]Population27,795 (Civil Parish.2011)[2]• Density2,763/km2 (7,160/sq mi)OS grid referenceTQ029020• London51 miles (82 km) NNECivil parishLittlehamptonDistrictArunShire countyW...
American judge (born 1953) Gonzalo Curiel redirects here. For the Mexican film composer, see Gonzalo Curiel (composer). Gonzalo P. CurielSenior Judge of the United States District Court for the Southern District of CaliforniaIncumbentAssumed office September 7, 2023Judge of the United States District Court for the Southern District of CaliforniaIn officeOctober 1, 2012 – September 7, 2023Appointed byBarack ObamaPreceded byThomas J. WhelanSucceeded byvacant Personal detailsBorn ...
Line of ultraportable notebook computers by Apple MacBook Air (Intel-based)Steve Jobs showing the first MacBook Air at Apple’s 2008 keynote addressDeveloperApple Inc.Product familyMacintoshMacBookTypeSubnotebookRelease date January 29, 2008; 15 years ago (2008-01-29) (first model)[1] March 18, 2020; 3 years ago (2020-03-18) (last model) DiscontinuedNovember 10, 2020; 3 years ago (2020-11-10)Operating systemmacOSSuccessorMacBook A...
Number representing illegal information Free Speech flag, from the HD DVD AACS case An illegal number is a number that represents information which is illegal to possess, utter, propagate, or otherwise transmit in some legal jurisdiction. Any piece of digital information is representable as a number; consequently, if communicating a specific set of information is illegal in some way, then the number may be illegal as well.[1][2][3] Background A number may represent som...
This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ve Plus TV – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2021) (Learn how and when to remove this template message) Television channel Ve PlusTypeCable Television NetworkCountryVenezuelaBroadcast areaUnited StatesLatin AmericaVenezuelaSpainProgrammingPicture format108...
Artikel ini memberikan informasi dasar tentang topik kesehatan. Informasi dalam artikel ini hanya boleh digunakan hanya untuk penjelasan ilmiah, bukan untuk diagnosis diri dan tidak dapat menggantikan diagnosis medis. Perhatian: Informasi dalam artikel ini bukanlah resep atau nasihat medis. Wikipedia tidak memberikan konsultasi medis. Jika Anda perlu bantuan atau hendak berobat, berkonsultasilah dengan tenaga kesehatan profesional. Potongan depan perut, menunjukkan pankreas dan duodenum. Pank...
Play-by-mail role-playing game Crystal IslandDesignersSaul BeteshPublishersSaul BeteshYears active~1990 to 1995GenresRole-playing, heroic fantasyLanguagesEnglishPlayersSolo adventurePlaying timeunlimitedMaterials requiredInstructions, order sheets, turn results, paper, pencilMedia typePlay-by-mail or email Crystal Island is a closed-end, mixed-moderated, heroic fantasy play-by-mail game. It was published by Saul Betesh. Similar in gameplay to Advanced Dungeons & Dragons and Tunnels & ...
French-bred Thoroughbred racehorse This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Subotica horse – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2016) (Learn how and when to remove this template message) SuboticaRacing silks of Olivier LecerfSirePampabirdGrandsirePampapaulDamTerre de FeuDamsire...
United States historic placeBartonsville Covered BridgeU.S. National Register of Historic Places The Northeast approach to the Bartonsville bridge, March 28, 2006 prior to its destructionShow map of VermontShow map of the United StatesLocationBartonsville, VermontCoordinates43°13′27.23″N 72°32′12.45″W / 43.2242306°N 72.5367917°W / 43.2242306; -72.5367917Area1 acre (0.40 ha)Built1871ArchitectGranger, SanfordNRHP reference No.73000201[1]...