A feröeri forgalmi rendszámok (feröeriül: nummarspjaldur, tsz. nummarspjøldur) jelenlegi generációját 1996-ban vezették be. Kék keretben, fehér alapon sötétkék számokból és betűkből áll. A forgalmi rendszámok szabály szerint két betűből és három számból állnak (pl. AB 123), de lehetőség van egyéni betű- és számkombinációkra is. A tábla bal oldalán kék sávban található a feröeri autójel (FO) és Feröer zászlaja.[1][2]
Bár FeröerDánia függő területe, széles körű autonómiát élvez, így többek között saját rendszámokat bocsát ki. Feröer nem tagja az Európai Uniónak.
Történelem
Az első feröeri rendszámok fekete alapon fehér számsort tartalmaztak.
1958–1975
Az eredeti fekete rendszámokat 1958-tól a Fø betűkombinációval egészítettek ki. Ebben az időszakban a kereskedelmi (teher, taxi, busz) és a magánautók rendszáma is négy számjegyből állt, de utóbbiaké 1971-től öt számjegyű lett.[3]
Az egyes számtartományokat a következő járműkategóriáknak osztották ki:
1976-ban felváltották őket a fehér alapon fekete írással és F kezdőbetűvel ellátott táblák, egységesen öt számjeggyel.[3] A magánautók rendszámai 60 000-től 89 999-ig terjedhettek, majd amikor ezt a számot 1992-ben elérték, 50 000-től folytatták a számozást. A tehergépjárművek számai kisebbek voltak, a vontatmányok pedig négyjegyű számot kaptak.[2][4]
Az egyes számtartományokat a következő járműkategóriáknak osztották ki:
A jelenlegi rendszámokat 1996-ban vezették be. Az új rendszerben a rendszámok már nincsenek számtartományok szerint szétosztva a járműkategóriák részére.[2] Az új sorozat első darabjain a zászlót és országkódot tartalmazó matrica rossz minőségű volt, és nem állta az időjárás viszontagságait, ezért ezeket kivonták a forgalomból.[3] Feröer autójele korábban FR volt, de ekkor FO-ra változtatták, hogy a francia.fr internetes tartománykód bevezetése ne okozzon kavarodást.
1998-1999 óta van lehetőség egyéni betű- és számkombinációkra.[2]
Az első kék diplomata-rendszámot (CD 100) 2007 októberében adták ki Feröeren, miután Izland 2007 elején konzulátust nyitott a szigeteken. Eiður Guðnason konzul korábban Izland kínai nagykövete volt, és Feröeren is nemzetközi diplomata státuszt élvez.[5]
Hivatkozások
Jegyzetek
↑Nummarspjøldur (feröeri nyelven). Akstovan. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 8.)