Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

Falvay Károly

Falvay Károly
Született1924. október 25.
Gibárt
Elhunyt2010. április 16. (85 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamérnök, koreográfus
SablonWikidataSegítség

Falvay Károly (Gibárt, 1924. október 25. – Budapest, 2010. április 16.) mérnök, koreográfus, táncos, szakíró. Egész életét a magyar néptánc kutatásának és színpadi művészi feldolgozásának áldozta.

Élete

Tanulmányait 1942–49-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ezalatt ismerkedett meg a néptánccal még 1942-ben. Mestere Molnár István volt, akinek később asszisztense és munkatársa lett. 1952–1974 között a budapesti Építők Vadrózsák Táncegyüttes vezetője, amellyel 1954-ben Ausztriában, Pozsonyban és 1956 nyarán Franciaországban lépett fel több hivatásos szintű művel, mint pl. a Hess Héja című dramatikus leánytánc (1954), amely több, mint másfélezer előadást ért meg. 1967-ben megvált az egyesülettől és a Pesti Színházban önálló táncműsort adott. Ennek kiemelkedő száma a hét perces Curriculum vitae volt, amelyet zene nélkül, Ady versekre csak lábcsengőkkel kísérve adott elő. Ugyanitt mutatott be két erdélyi táncost: Fekete Jánost és Mátyás Istvánt nagy sikerrel.

Az 1970–80-as években a moldáviai Zsok Együttes, valamint dél-amerikai magyar néptáncegyüttesek vendégkoreográfusa. 1974-ben műveket tanított be a torontói Kodály Együttes 15 éves évfordulójára, amivel elindította Kanada és az USA magyar „Pontozó szemináriumait” és táncversenyeit. Részese lett az Amerikai–Magyar Folklorcentrum megalapításának. 1978-ban a Columbia Egyetem nyári szemináriumán tartott előadásokat és irányította a gyakorlati tanítást. Ötvenévesen meghívták a kanadai olimpikon tornászcsapat műhelyébe. Itthon az Avas Egyesület számára készült 25 perces Matyó menyegzőt Horváth Ádám vette filmre, amely európai nagydíjat kapott. Közismert a Széki ballada c. táncfilmje is (1964). 1999-ben 75 évesen táncolt legényest az Operagálában.

Tánctudományi munkássága

Az 1980-as években a kaukázusi táncok magyar összefüggéseit tanulmányozta a csecseneknél és erről beszámolói jelentek meg. Majd elkezd foglalkozni az életkorral összefüggő mozgásfejlesztéssel: előadásokat tartott a debreceni KLTE konferenciáin. Ritmikus mozgás Énekes játék c. munkája (1990) hozzájárult az óvodai mozgásnevelés fellendüléséhez. Másfél évtizeden át volt a Magyar Tánctudományi Társaság alelnöke. A TTT-ben több tanulmánya jelent meg. Legutolsó kötete Boldogasszony - a női szerep a magyar hitvilág tükrében címmel jelent meg 2001-ben.

Munkái

  • Hess, héja. Lőrincrévi táncok. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1973
  • Ritmikus mozgás Énekes játék. Országos Pedagógiai Intézet, 1990
  • Huszonhét magyar népi játék. 6-14 éves lányoknak, fiúknak. UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. é.n.
  • Lélektől-lélekig. Balatoni Népfőiskola Siófokon 1947-49. Smaragdpress Kiadó. Siófok, 1997
  • Boldogasszony - a női szerep a magyar hitvilág tükrében. 2001, 2006
  • Számos tanulmánya jelent meg a Táncművészet és a Tánctudományi Tanulmányok folyóiratokban.

Főbb koreográfiái

  • Hess, héja! (1954)
  • Sárga rózsa (1961)
  • Háry János (1964)

Források

Kembali kehalaman sebelumnya