PROFILBARU.COM

	F4F Wildcat
	Az amerikai 41. Vadászrepülő-század egyik Grumman F4F–4-je 1942 elején
Funkció	kis hatótávolságú vadászrepülőgép
Gyártó	Grumman
Tervező	Leroy Grumman
Gyártási darabszám	közel 8000 db (1940. februártól)
Ár	na.
Fő üzemeltetők	USA, Nagy-Britannia, Kanada
Személyzet	1 fő
Típusváltozatok	F–3, F–3S, F–4, F–7,; FM–1, FM–2; Martlet I–V
Első felszállás	1939. február
Szolgálatba állítás	1940. augusztus-december
Szolgálatból kivonva	1945-1946
	Méretek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	8,76 m (28'-9") m
Fesztáv	(38') 11,58 m
Magasság	3,60 m (11'-10") – F–3; 2,8 m (9'-2.5") – F–4 m
Szárnyfelület	24.2 m² (260 ft²) m²
	Tömegadatok
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	2610 kg (5760 lb) – F–4 kg
Max. felszállótömeg	3176 kg (7000 lb) – F–3; 3610 kg (7950 lb) – F–4 kg
	Hajtómű
Hajtómű	Pratt & Whitney R–1830–76 Twin Wasp; Wright R–1820–86 Cyclone
Teljesítmény	900 kW (1200 LE) kW
	Repülési jellemzők
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	531 km/h (331 mph) – F–3; 515 km/h (320 mph) – F–4
Hatósugár	1360 km (845 mi) – F–3; 1240 km (770 mi) – F–4
Legnagyobb repülési magasság	12 000 m (39 500 ft)
Emelkedőképesség	9,9 m/s (1950 ft/min) – F–4
	Fegyverzet
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	4 db .50 cal. M2 Browning – F–3; 6 db .50 cal. M2 Browning – F–4
Fegyverfelfüggesztő pontok	2 db („nedves”)
Nem irányított rakéták	nincs lehetőség
Bombák	2 db 45 kg-os (100 lb) szabadesésű siklóbomba
Egyéb függesztmények	2 db 220 literes (58 gallon) póttartály
	A Wikimédia Commons tartalmaz F4F Wildcat témájú médiaállományokat.

Az F4F Wildcat (jelentése „Vadmacska”) az Amerikai Haditengerészet alapvető vadászrepülőgép típusa volt a második világháború első felében. A típust a Grumman cég fejlesztette ki és gyártotta, főként hajófedélzeti üzemeltetésre. Az amerikaiakon kívül a brit Flotta-Légierő (Fleet Air Arm) is igényt tartott rá, ők vetették be először a típust harcokban, 1940 utolsó hónapjaiban. A General Motors is gyártotta előbb FM–1 Wildcat jelzéssel, majd FM–2 Wildcat néven könnyített szerkezettel és erősebb motorral, amiket a kísérő repülőgép-hordozókon alkalmaztak még a világháború után is. 1943-tól a szintén Grumman fejlesztette F6F Hellcat váltotta fel az Amerikai Haditengerészetnél.

Manőverező képessége és emelkedő képessége elmaradt csendes-óceáni fő riválisától, a japán Zero-tól, de jól kiképzett pilótával és jó taktikával sikerrel vehette fel ellenfeleivel a manőverező légiharcot.

A Wildcat nevet hivatalosan 1941. október 1-jén kapta meg a típus.

Története

Az Amerikai Haditengerészet 1936-ban tendert írt ki a kétfedelű Grumman F3F leváltására. A két tenderező pályamű, a Brewster XF2A–1 és a Grumman XF4F–1 típusjelű gépei voltak. Utóbbi az F3F kissé módosított, de szintén kétfedelű változata volt. A tendert végül a Brewster gépe nyerte, ezzel a Haditengerészet első rendszeresített egyfedelű vadászrepülőgépe lett F2A Buffalo néven. 1937–1938 között gyártották, szolgálatba 1938 júniusában állt. A kudarcból okulva átépítették az XF4F–1-et egyfedelűre és XF4F–2-re nevezték át. A tengerészet októberben felkérte a Grummant, hogy tervezze át prototípusát egy újabb vizsgálat érdekében. Noha a légügyi hivatal (Bureau of Aeronautics) sorozatszámát (Bureau # 0383, ez volt a farkára is festve) nem változtatták meg (vélhetően azért, hogy a bürokratáknak ne legyen feltűnő az új projekt), mégis egy teljesen újszerű gépet alkottak: az XF4F–2 törzsét (szárnybekötések) és farkát kissé módosították, egy új egyfedelű szárnyat szerkesztettek hozzá és a Pratt & Whitney mechanikus-feltöltővel segített R–1830-as Twin Wasp csillagmotorját építették be. A prototípus típusjelölése XF4F–3-ra változott, amit 1939 februárjában fejeztek be. Az új szerkezet nagyságrendekkel jobb teljesítményt mutatott, ami láttán augusztusban egy 54 db-os elősorozat legyártására kaptak megrendelést a tengerészettől. A tesztelések során még több módosítást hajtottak végre (főként a farok körül), amíg ki nem alakult a későbbi F4F–3 néven szolgálatba állított repülőgép.

Az első legyártott gép 1940 februárjában készült el. Franciaország is rendelt a típusból (Wright R–1820 Cyclone motorral), amit a kapituláció után a Brit Királyi Haditengerészet állított szolgálatba Martlet I néven. Mindkét haditengerészet – az amerikai és a brit is – 1940-ben állította szolgálatba. A típus 1941. október 1-jén felvette a Wildcat nevet, pár hónappal korábban pedig kivonták a Buffalo-t a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság állományából.

A következő változat, az F4F–4 1941-ben szállt fel először, szolgálatba 1942 elején állt. A brit harcászati koncepcióknak megfelelően ebbe már 6 db M2 nehézgéppuskát építettek, a lőszerjavadalmazás kárára. A nehezebb gépnek romlottak a repülési jellemzői, de a haditermelés erre az altípusra készült fel. Szányfeleit hátrahajthatóra tervezték, így a hordozók fedélközeiben több gép fért el. 1942 júniusában a midwayi csatában is ezt az altípust vetették be, ahol az amerikai pilóták saját kárukon tanulták meg hatékonyan alkalmazni őket. A gépeket ezután bevetették a guadalcanali és a közép-Salamon-szigeteki hadjáratokban, valamint az atlanti és észak-afrikai hadszíntereken is.

1942 végén, 1943 elején a Grumman befejezte az F–4 altípus gyártását (a Hellcat miatt) és a General Motors keleti repülőgépgyárát (General Motors’ Eastern Aircraft Division) szerelték fel, ahol FM–1 jelzéssel gyártották azt 4 db géppuskával (gyakorlatilag az F–3 változat). A két gyár közel 3000 db-ot gyártott a Wildcat-ekből a amerikai és brit megrendelésre az FM–2-ig.

1943 végén a GM EAD felkészült az FM–2 gyártására. A gyártás alapját a Grumman XF4F–8 prototípusa adta. Ezt az altípust szintén 4 db M2-vel látták el, de a szerkezetén könnyítettek és az erősebb, Wright Cyclone csillagmotorját építették be. Az új altípus gyorsabb, jobb emelkedő- és manőverezőképességű, nagyobb hatótávolságú lett, mint az előd. A nagyobb forgatónyomatékot produkáló motor miatt kissé megnövelték a függőleges vezérsíkot és az oldalkormány felületét is.

Gyártás

1943-ig a Grumman gyártotta az egyes altípusokat. Majd az F6F Hellcat gyártásra való felkészülése miatt a gyártósorokat áttelepítették az USA keleti partjaira, a General Motors autógyártó üzemeibe. Ezen üzemek összefogására, ahol repülőgépgyártás folyt, egy vállalatot alapítottak General Motors' Eastern Aircraft Division (GM EAD) néven.

Az elősorozatból 54 db-ot építettek.
F4F–3 – a Grumman gyártotta
F4F–4 – a Grumman gyártotta
FM–1 – a GM EAD gyártotta

A három altípusból a két gyár összesen körülbelül 3000 db-ot gyártott amerikai és brit megrendelésre.

FM–2: a GM EAD több mint 4000 db-ot gyártott le 1943–1945 között amerikai és brit megrendelésre.

Összesen több mint 7000 db repülőgépet gyártott a két gyár.

Típusváltozatok

XF4F–1/–2/–3

F4F–3

F4F–3S

F4F–4

F4F–7

Martlet I

Martlet II

100 db PW Twin Wasp-al. Több Martlet II-nek hátrahajtható voltak a szárnyfelei.

Martlet III

30 db PW Twin Wasp-al

Martlet IV

Martlet V

Megrendelő és üzemeltető országok

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága

Brit Flottalégierő

81 db G–36A-t vettek át 1940 szeptemberében, amit a franciák rendeltek, de a kapituláció miatt nem szállították le nekik.
100 db Martlet II 1200 LE-s PW Twin Wasp-al.
30 db Martlet III 1200 LE-s PW Twin Wasp-al.
220 darab F4F–4B Cyclone motoros Martlet IV gépet vettek át a Lend-lease keretében 1942-től.
300 db FM–1-es Martlet V, PW motorral. 1944 januárjában a megmaradt Martlet IV-V gépket Wildcat IV, Wildcat V-re nevezték át.
340 db FM–2-es Martlet VI 1944-től.

Kanadai Királyi Légierő

Harci alkalmazás

A típus ideális kezdő-típussá vált a világháború folyamán a két rendszeresítő országnak. Nem volt elsőrangú vadászrepülőgép, de a rajta szerzett repülési tapasztalat a nagyobb, erősebb gépeken (Hellcat, Corsair) igazolta magát. Több pilóta kiemelkedő teljesítményt ért el. Köztük a VMF–121 kötelékében repülő Joe Foss, aki 26 igazolt légigyőzelmével a legeredményesebb Wildcat-pilóta lett a második világháború alatt, és kiérdemelte a kongresszusi Becsületrendet is. A második legeredményesebb pilóta a VMF–223-ban szolgáló John Lucian Smith, 19 igazolt légigyőzelemmel, szintén a Becsületrend tulajdonosa lett. John S. „Jimmy” Thatch Wildcat-„ász” később admirális lett. Marion Eugene Carl, a harmadik legeredményesebb Wildcat-pilóta 16,5 igazolt légigyőzelmet ért el, továbbá még kettőt F4U Corsairrel, ugyanis a VMF–221-ben és a VMF–223-ban is szolgált.

Brit Flotta-Légierő (Fleet Air Arm)

Az első légigyőzelmet brit zászló alatt repülő, amerikai gyártású vadászrepülőgéppel mégis egy brit érte el a Scapa Flow-i öbölnél, amikor egy Ju 88-at lelőtt 1940. december 24-én.

A korai Martlet-ek partról és repülőgép-hordozókról is üzemeltek. A HMS Audacity (D10) a 802. Tengerészeti Légiszázad (802 Naval Air Squadron) 8 db Martlet-ével hajózott ki Gibraltárról konvojvédelmi célból 1941 szeptember elején. Szeptember 21-én a kijelölt konvojt támadó Fw 200 Condort lelőtte az egyik Martlet, majd még aznap a Finisterre-foktól 500 mérföldre az U–751 elsüllyesztette a hordozót. A találatot követően 70 percig volt a felszínen. Pár nappal korábban az egyik gépe vízibombával elsüllyesztette az U–131-et.

A brit tengerészet Wildcat-jeit tengeri járőrszolgálatra osztotta be, főként a Fairey Swordfish-eket oltalmazták. Bevetették őket a mediterrán hadszíntéren, Madagaszkár bevétele során (Ironclad hadművelet) és a normandiai partraszállás idején is.

Amerikai Haditengerészet és Tengerészgyalogság

Az FM–2-t az amerikai haditengerészet kísérő repülőgép-hordozóin és repülőgép-anyahajóin alkalmazta mind az atlanti-, mint a csendes-óceáni hadszíntéren. Az atlanti térségben csak tengeralattjáró-elhárító bevetéseket teljesítettek a TBF Avenger-ekkel, a csendes-óceáni térségben viszont ezen felül légoltalmi fedezetet adtak a partra szálló erőknek. Itt több alkalommal kerültek összetűzésbe japán gépekkel és két pilóta is „ász” lett. 1944. október 25-én a Samar-i csatában komoly károkat okoztak a japán flottaerőkben.