Fáncsy Lajos és Meszlényi Mária leányaként született, keresztszülei gróf Ráday Pál és Ráday Ilona voltak. 1856. január 16-án volt az első fellépte a Nemzeti Színházban, a Romeo és Juliában, mint Julia. Erről a szerepléséről így emlékezik meg a Vasárnapi Ujság: »A fiatal, csak 14 éves leányka igen kellemes, megnyerő alak a színpadon, játéka otthonos és mégis szende, valódi ártatlanság, semmi keresettség, semmi betanult modor rajta. Hangja egyenesen szívből és szívhez szól s a felfogott szerep minden árnyalatához önként simuló. És ami legfőbb: a szavalást maga az érzés idomítja nála, ami gyermeteg arcán őszintén van kifejezve.« (1856—3. szám.) E fellépése után gr. Ráday Gedeon akkori intendáns azonnal szerződtette, egyelőre fellépti díjakkal. A következő években azonban már rendes szerződés kötötte a Nemzeti Színházhoz. Első fellépte után több magyar író egyenesen neki írt darabot. Ilyen volt Szigeti JózsefBecsületszó c. darabja is, mely 1856. augusztus 6-án került először színre a Nemzeti Színházban, melyben Róza szerepét játszotta.
1857-ben eljegyezte ifjabb Lendvay Márton s a következő év május elsején ülték meg lakodalmukat. Férjhezmenetele után mindketten gyakran vendégszerepeltek az ország nagyobb városaiban. E vendégszereplésekről általános elismeréssel és dicsérettel szólnak az akkori kritikák. (Hölgyfutár, Nővilág stb.) Eleinte fiatal hősnőket, később társalgási szerepeket játszott. Ez utóbbiakban nagy sikerei voltak finom beszélőképessége folytán. 1878. július havában Csongrádon vendégszerepelt, midőn egy tiszai szigetet »Ilona« névre kereszteltek el, Lendvayné emlékére.
Főbb szerepei ezek voltak: Julia, Katharina (Makrancos hölgy), Cordelia (Lear), Lady Percy (IV. Henrik), Lujza (Ármány és szerelem), Leonora (Fiesco), Margit (A jó falusiak), Zsuzsánna (Sheridan), Rózsika (Rózsa és Rózsika) stb. Ezeken kívül igen kiterjedt szerepköre volt, különösen francia szalon-darabokban játszott sokszor. Szigligeti, Szigeti, Kisfaludy és Dobsa darabjaiban a nőiesség jellemzése az ő játékjában találta a legjobb ábrázolást. 1904 tavaszán szélütés érte, melyből azonban a Margitszigeten történt ápolása alatt felépült. Állítólag ez időben kapta kézhez a nyugdíjaztatásáról szóló értesítését és ez okozta volna halálát, míg a halotti anyakönyvi bejegyzése szerint véredény-elmeszesedés, agyguta következtében hunyt el. Koporsójánál Mihályfi Károly és Császár Imre mondottak búcsúztatót. Sírkőfelirata így hangzik: »Egész élte szenvedés volt, Egész szíve szeretet, — Az őtet a földbe vitte, Ez a mennybe sietett.«
Rendkívüli szépsége és fiatal kora miatt eleinte főként naiva és szende szerepekben tűnt fel. Stílusa érzelmes volt, pályafutása a romantikus-patetikus színjátszás fénykorára esett. Később társadalmi drámákban is láthatta a közönség, ám ezekben nem aratott akkora sikert. Utolsó korszakában komikai és anyaszerepeket is alakított. Választékos beszédstílusa jól érvényesült a modern színművekben is.
Fontosabb szerepei
Lujza (Schiller: Ármány és szerelem);
Leonora (Schiller: Fiesco);
Rummelné (Ibsen: A társadalom támaszai);
Károlyné (Csiky: A nagymama);
Jourdainné (Molière: Úrhatnám polgár).
Róza (Szigeti J.: Becsületszó);
Etelka (Szigligeti E.: Fenn az ernyő, nincsen kas);
