Eulenberg Salamon

Eulenberg Salamon
Született1853. június 24.
Albertirsa
Elhunyt1930. augusztus 17. (77 évesen)
Budapest VI. kerülete
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaügyvéd
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (5B-11-23)
SablonWikidataSegítség

Eulenberg Salamon (Irsa, 1853. június 24.[1]Budapest, Terézváros, 1930. augusztus 17.)[2][3] ügyvéd, az Országos Izraelita Iroda elnöke.

Élete

Eulenberg S. Dávid és Löwy Hani (Janka) fia. Középiskolai tanulmányait Pesten, míg a jogot Pesten és Bécsben végezte. Mint tartalékos hadnagy végigküzdötte a boszniai okkupációt (1878), majd hazatérve a fővárosban ügyvédi irodát nyitott. A tiszaeszlári vérvád idején részt vett az Egyenlőség című zsidó felekezeti hetilap megalapításában, majd annak irányításában is. A lapban A Jézus-per címmel emlékezetes cikksorozatot írt, amelyben azt fejtegette, hogy hogyan ment végbe az ítélethozatal. Jogpolitikai és jogbölcseleti értekezéseket írt különböző szaklapokba és 1886-ban Bán Zsigmonddal közösen megírta a Magyar Vasúti Jog című munkát. Évtizedekig tagja volt a fővárosi törvényhatósági bizottságnak, s egyike volt azoknak, akik megalapították a Sas Kört. Az uralkodó 1918-ban magyar királyi udvari tanácsosi címmel tüntette ki. Felekezeti ügyekkel ifjúsága óta foglalkozott. A Pesti Izraelita Hitközség 1920-ban a kulturszociális osztályának elöljárójává, 1925-ben elnökhelyettesévé választotta. Később (1927) a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának alelnöke és a VI. községkerület alelnöke lett.[4] Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat igazgatósági és a Magyar zsidó lexikon elnöki tanácsának tagja volt.[5]

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található (5B-11-23).[6]

Családja

Felesége Fischer Golde/Aranka (1869–1947)[7] volt, Fischer Pál gazdász és Singer Cecília lánya, akit 1891. július 14-én Orosházán vett nőül.[8]

Gyermekei

  • Eulenberg Erzsébet (1895–?). Első férje Wolf Emil (1886–1947) vegyészmérnök, második Löbl Jenő (1898–?) földbirtokos.
  • Eulenberg (Endrényi) István (1897 – Montréal, 1973) mérnök. Férje Nagy Klára (1903 – Montréal, 1967).

Művei

  • A magyar vasúti jog (Bán Zsigmonddal, Budapest, 1886)
  • A fővárosról. Három cikk. Megjelent a »Magyarország«-ban (Budapest, 1902, különnyomat)
  • Budapest ipara és kereskedelme. Az Országos Iparegyesület összes szakosztályainak 1904. január hó 21-én tartott ülésén felolvasta Eulenberg Salamon (Budapest, 1904)
  • A demokratikus ideál (Budapest, 1918)
  • Jogbiztonság és igazság. A budapesti ügyvédi körben tartott előadás (Budapest, 1918)
  • Igazságosság és zsidó etika (Budapest, 1926)

Jegyzetek

  1. Születési bejegyzése az irsai izraelita születési akv. 65/1853. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 10.)
  2. Halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 1436/1930. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 19.)
  3. Dr. Eulenberg Salamon meghalt”, Pesti Hírlap, 1930. augusztus 19., 9. oldal (Hozzáférés: 2021. január 20.) 
  4. Községkerület alelnökévé választották (1927. május) Mult és Jövő, 17. évfolyam
  5. Igazgatóság (1930) Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve
  6. Gyászjelentései”, Múlt és Jövő, 1930. szeptember 1. (Hozzáférés: 2021. január 20.) 
  7. Eulenberg Salamonné halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 521/1947. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 9.)
  8. Házasságkötési bejegyzése az orosházi izraelita házassági akv. 13/1891. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 20.)

Források

Read other articles:

18th century fort in colonial Pennsylvania Fort Juniata CrossingBedford County, Pennsylvania, USA Historical marker for Fort Juniata and the Forbes Road, near Breezewood, PA.Fort Juniata CrossingLocation of Fort Juniata Crossing in PennsylvaniaCoordinates40°00′08″N 78°16′04″W / 40.00222°N 78.267873°W / 40.00222; -78.267873TypeFortSite historyBuilt1758In use1758-1763Battles/warsFrench and Indian WarPontiac's RebellionGarrison informationPastcommandersCa...

 

Questa voce sugli argomenti Shakespeare e film musicali è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti dei progetti di riferimento 1, 2. OtelloI titoli di testaTitolo originaleOtello Paese di produzioneItalia, Paesi Bassi Anno1986 Durata122 min Generedrammatico, musicale RegiaFranco Zeffirelli SoggettoArrigo Boito, da William Shakespeare SceneggiaturaFranco Zeffirelli ProduttoreCannon Producton Distribuzione in italianoPIC...

 

Saint-Hilaire-sur-Benaize Entidad subnacional Saint-Hilaire-sur-BenaizeLocalización de Saint-Hilaire-sur-Benaize en Francia Coordenadas 46°33′43″N 1°04′29″E / 46.561944444444, 1.0747222222222Entidad Comuna de Francia • País Francia • Región Centro • Departamento Indre • Distrito distrito de Le Blanc • Cantón cantón de Bélâbre • Mancomunidad Communauté de communes du Val d'AnglinSuperficie   • Total 32.61 k...

Godfather Godfather (coquetel)Um Godfather servido num copo Old Fashioned Tipo Coquetel Sabor Uísque O Godfather é uma bebida alcoólica, ou um coquetel feito com as bebidas uísque escocês e amaretto.[1] Tipicamente, a bebida é servida com gelo em um copo de vidro do tipo old fashioned. O coquetel é classificado pela International Bartenders Association (IBA) como um clássico e contemporâneo e ideal para consumo após uma refeição.[2] História O Godfather é um coquetel relativamen...

 

Basisdaten[1] Bestandszeitraum 1879–1927 (Verwaltungsamt)1927–1932 (Landratsamt) Verwaltungssitz Detmold Fläche 158 km² (1910) Einwohner 24.395 (1910) Bevölkerungsdichte 154 Einw./km² (1910) Gemeinden 34 (1910) Lippe am Anfang des 20. Jahrhunderts Das Landratsamt Detmold war von 1927 bis 1932 ein Verwaltungsbezirk im Freistaat Lippe mit Sitz in der Stadt Detmold. Es ging aus dem Verwaltungsamt Detmold hervor, das 1879 im Fürstentum Lippe eingerichtet worden war. Inhaltsverzei...

 

Seigneur percevant l'impôt (extrait des Traités théologiques). L'impôt seigneurial est un ensemble de taxes prélevées par un seigneur sur les habitants de son domaine. Contexte historique En Europe occidentale, au domaine médiéval du Haut Moyen Âge (476-circa 1000) succède la seigneurie. Une seigneurie est détenue par un seigneur personnage détenteur de l'autorité bénéficiant de nombreux privilèges qui peut être une personne physique ou une institution (ecclésiastique le plu...

Edible fruit-bearing tree in the family Moraceae For other uses, see List of plants known as breadfruit. Breadfruit Breadfruit at Tortuguero, Costa Rica Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Eudicots Clade: Rosids Order: Rosales Family: Moraceae Genus: Artocarpus Species: A. altilis Binomial name Artocarpus altilis(Parkinson) Fosberg Synonyms Artocarpus altilis var. non-seminiferus (Duss) Fournet) Artocarpus altilis var. seminiferus (Du...

 

For the 1950s artworks, see Métamatic. 1980 studio album by John FoxxMetamaticStudio album by John FoxxReleased18 January 1980Recorded1979StudioPathway, LondonGenreSynth-pop[1]Length38:24LabelVirginProducerJohn FoxxJohn Foxx chronology Metamatic(1980) The Garden(1981) Singles from Metamatic UnderpassReleased: 10 January 1980 No-One DrivingReleased: 21 March 1980 Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic[1]Classic Rock8/10[2]Mojo[3]Q[4&#...

 

Pharmaceutical medication used to treat cystic fibrosis IvacaftorClinical dataPronunciation/ˌaɪvəˈkæftər/EYE-və-KAF-tər Trade namesKalydecoOther namesVX-770AHFS/Drugs.comMonographMedlinePlusa612012License data EU EMA: by INN US DailyMed: Ivacaftor US FDA: Ivacaftor Pregnancycategory AU: B3[1] Routes ofadministrationBy mouthATC codeR07AX02 (WHO) R07AX30 (WHO), R07AX31 (WHO), R07AX32 (WHO),Legal statusLegal status ...

Cycling race 1947 Vuelta a EspañaRace detailsDates12 May - 5 JuneStages24Distance3,893 km (2,419 mi)Winning time132h 27' 00Results Winner  Edouard Van Dyck (BEL)  Second  Manuel Costa (ESP)  Third  Delio Rodríguez (ESP) Points  Delio Rodríguez (ESP) Mountains  Emilio Rodríguez (ESP)← 1946 1948 → The 7th Vuelta a España (Tour of Spain), a long-distance bicycle stage race and one of the three grand ...

 

Чемпионат мира по настольному теннису среди команд 2012 Город-организатор Дортмунд, Германия Медалей 2 комплекта Открытие 25 марта 2012 Закрытие 1 апреля 2012 Дата 2012 Стадион Westfalenhallen Чемпионат мира по настольному теннису 2011Чемпионат мира по настольному теннису 2013 Westfalenhalle 1, До...

 

L'impératrice Eugénie entourée de ses dames d'honneurArtiste Franz Xaver WinterhalterDate 1855Commanditaire Eugénie de MontijoType PortraitMatériau huile sur toileDimensions (H × L) 300 × 420 cmMouvement AcadémismeNo d’inventaire MMPO 941Localisation Château de Compiègnemodifier - modifier le code - modifier Wikidata L'Impératrice Eugénie entourée de ses dames d'honneur est un tableau peint par Franz Xaver Winterhalter en 1855 conservé au château de Co...

Chinese handcuffs redirects here. For the novel by Chris Crutcher, see Chinese Handcuffs. Woven cylinder used as a prank device This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Chinese finger trap – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2016) (Learn how and when to remove this template message)...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Lulu discography – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2009) (Learn how and when to remove this template message) Lulu discographyLulu performing during a television appearance, 1965Studio albums15Compilation albums10Singles69 A discography of Sco...

 

Marshland nature reserve in east London Inner Thames MarshesSite of Special Scientific InterestLocationGreater LondonEssexGrid referenceTQ531800InterestBiologicalArea479.3 hectaresNotification1986Location mapMagic Map RSPB Environment and Education Centre, Rainham Marshes Rainham Marshes is an RSPB nature reserve in the east of London, adjacent to the Thames Estuary in Purfleet, Thurrock and the London Borough of Havering. History Before the site was protected as a nature reserve, it was cons...

Anjungan Sumatera Utara di Taman Mini Indonesia IndahAnjungan Provinsi Sumatera Utara adalah salah satu Anjungan Daerah di Taman Mini Indonesia Indah. Anjungan ini menampilkan empat buah rumah adat dan sebuah rumah peranginan atau tempat beristirahat. Rumah adat tersebut paling barat adalah rumah adat Batak Karo disebut Siwaluh Jabu, rumah adat Nias Selatan dan paling timur adalah rumah adat Batak Toba, disebut Ruma Bolon atau rumah besar. Sedangkan di halaman depan dibangun sebuah tempat per...

 

This article is about novel by Candia McWilliam. For lands contested between England and Scotland in the 13th–17th centuries, see Debatable Lands. This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Debatable Land – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2020) (Learn how and when to remove this template message) Firs...

 

Not to be confused with Walang Hanggan (2003 TV series) or Walang Hanggan (2012 TV series). Filipino TV series or program Sa Dulo ng Walang HangganTitle cardGenreDramaRomanceWritten byKeiko AquinoRondel LindayagDirected byWenn V. DeramasAndoy RanayCreative directorDeo EndrinalStarringClaudine BarrettoCarlos AgassiLuis AlandyMylene DizonTheme music composerGeorge CansecoEnding themeHanggang sa Dulo ng Walang Hanggan by Ayegee ParedesCountry of originPhilippinesOriginal languageFilipinoNo....

You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Hungarian. (May 2022) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Hungarian article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wiki...

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилией Уолл. Ларри Уоллангл. Larry Wall Дата рождения 27 сентября 1954(1954-09-27) (69 лет) Место рождения Лос-Анджелес, Калифорния, США Страна  США Род деятельности программист, лингвист, писатель Награды и премии Free Software Award (1998) STUG ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!