Esterházy Lujza (Nyitraújlak, 1899. május 7. – Párizs, 1966. március 30.) író, fordító, a két világháború közötti csehszlovákiai magyar katolikus értelmiségi mozgalom egyik vezető személyisége, közéleti személyiség.
A legfontosabb az, hogy akik a magyar munkába beállnak, százszázalékos jellemek legyenek.[1]
A pozsonyi felsőleányiskola 1916-os elvégzése után szociológiai, filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott magánúton. A trianoni békeszerződés aláírása után a revíziós mozgalomban tevékenykedett. Magyarországi kapcsolatai miatt 1923 decemberében letartóztatták és fél évi vizsgálati fogságot követően egyévi börtönbüntetésre ítélték.[2]
Az első szlovák köztársaság idején öccse, Esterházy János gyermekeit nevelte és segítette munkáját. 1945 elején megpróbálta elérni, hogy testvérét a hatóságok szabadon engedjék. 1945 elején a ligetfalusi táborba internálták.
1946 nyarán Párizsba menekült, ahol fordítói munkájával is segítette a magyar békeküldöttség munkáját. 1950–1951 között a Rideau de Fer, majd 1951–1959 között a Réfugié Hongrois szerkesztőségében dolgozott.
Művei
1942 A huszadik esztendő. Budapest
1961 Coeurs affronte`s. Párizs (emlékezések)
Szívek az ár ellen. Népek ütközése, közép-európai tapasztalatok; ford. Prőhlené Samarjay Éva; Püski, Bp., 1991
Sorskérdések margójára. Tanulmányok, cikkek, dokumentumok; szöveggond. és szerk. Filep Tamás Gusztáv, Molnár Imre, Szendrei Zsuzsanna; :Méry Ratio–Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, Šamorín–Bp., 2014 (Pro minoritate könyvek)
Jegyzetek
↑Sinkó Ferenc: Egy nagyasszonyról. In: Esterházy Lujza 1991: Szívek az ár ellen. Budapest, 11.
