Szülei: Erdei Imre és Kis Mária voltak.[2] Paraszt szülők gyermekeként született. Az ökölvívást 1934-ben szülővárosában kezdte. 1938-ban Szeged bajnoka címet nyert. 1939-ben felköltözött a fővárosba, ahol a neves budapesti klub, a MAC igazolta le. 1943-ban öklözött először a válogatott csapatban. Magyar bajnoki címet is először 1943-ban szerzett. Ezt követte 1944-ben a második magyar bajnoki cím, szintén harmatsúlyban és szintén a MAC színeiben. A háború után hazaköltözött Makóra, ahol a szovjet hadifogságba esett bátyját helyettesítette a mezőgazdaságban. Az ökölvívást ez idő alatt a helyi csapatban folytatta. Makó színeit képviselve nyert 1948-ban vidéki bajnokságot és magyar bajnoki bronzérmet.
1949-től ismét a fővárosban öklözött. Ekkor már a Ferencvárosi Torna Club színeiben – melyhez sportpályafutása végéig hű maradt – mindjárt Budapest bajnoka címet szerzett és lett ismét válogatott. Más nemzetek versenyzőivel harmincegy mérkőzést vívott. Közben 1949, 1950, 1951-ben újabb három alkalommal nyert harmatsúlyban országos bajnokságot, mely egyben számára már az örökös magyar bajnoki címet jelentette. Az 1951-es milánóiökölvívó Európa-bajnokságon is harmatsúlyban indult. A nyugatnémetKurt Slojewski legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol a pontozóbírók a hazai Vincenzo Dall’Ossonak kedveztek. Ezért nem nyerhette meg az Eb-t, bronzérmes lett.
Erdei János neve a Makó város olimpikonjai falán
Az 1952-es nyári olimpiai játékokon, Helsinkiben súlyos csalódás érte. A keleti blokk országainak megegyezésével politikai döntés született. Eszerint Magyarországnak Papp László személyében már várható volt az olimpiai bajnok ökölvívója, így neki esélyt sem adtak, hogy dobogós lehessen. Pehelysúlyban a bolgárGeorges Malézanoff ellen 2:1 arányú, és a saar-vidékiKurt Schirra ellen 3:0 arányú pontozással győzött. Ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol a későbbi csehszlovák aranyérmestől, Ján Zacharától (akit 1949-ben nagy pontfölénnyel legyőzött) 2:1 arányú pontozással kikapott. Ötödik lett. A következő ötkarikás játékokra még vállalta a felkészülést. 1953-ban azonban a Budapest bajnoka címért folyó verseny negyeddöntőjében bal szemét szemidegsérülés érte. Ezzel sportkarrierje kettétört, a válogatottba többször már nem került be. Az ökölvívást hazai versenyzők ellen folytatta, a kesztyűt végleg 1956 közepén tette le.
Az ökölvívás mellett, 1951-ben Makón elvállalta a makói járás TSB elnöki tisztségét majd a Kinizsi SE sportszervezője, szaktanácsadója volt. E néhány évtől eltekintve szakmájában köszörűsként dolgozott - később, mint kisiparos - nyugdíjazásáig. Kérésének megfelelően, olimpiai formaruhájában és a Himnusz elhangzása közben helyezték örök nyugalomra szülővárosában, a református ótemetőben.
