Edmund "Eddie" Jordan (ismert még: "EJ"; 1948. március 30.) ír autóversenyző, üzletember és csapatvezető. A már megszűnt Jordan Grand Prix alapítója és tulajdonosa volt.
Pályafutása
1970-ben indult első gokart-versenyén, 1971-ben pedig már az ír bajnokság győztese volt. 1974-től a Formula–Ford-sorozatban indult egészen egy 1976-os balesetig, melyben mindkét lába eltört.
1978-ban megnyerte az ír Formula–Atlantic-szériát. 1979-ben és 1980-ban különböző Formula–3-as viadalokon indult. 1981-ben részt vett a Le Mans-i 24 órás futamon. A következő években már a csapatvezetésre koncentrált, a versenyzés helyett.
Csapatalapítás
1981-ben megalapította első csapatát, az Eddie Jordan Racinget. Két versenyzője, David Leslie és David Sears különböző versenyeken szerepeltek ebben az évben. 1983-ban a Jordantől bérelt autót Martin Brundle is, aki ebben az évben második lett Ayrton Senna mögött a brit Formula–3-as bajnokságban. 1987-ben Johnny Herbert a csapat versenyzőjeként nyerte meg brit Formula–3-as sorozatot.
A világbajnokság első indiai versenyzője, Narain Karthikeyan a Jordan autójában
1991-ben megalapította a Jordan Grand Prix-t. A csapat 2005-ig vett részt a Formula–1-es világbajnokságon. A Jordan versenyzőként debütált a sorozatban a később hét világbajnoki címet nyert Michael Schumacher.
Apja, Danny Jordan az 50-es években sikeres labdarúgó volt. Felesége, Marie baseball-játékosként volt eredményes. Négy gyermekük van.
Eddie nagy kedvelője a rock and rollnak, ő maga is dobol. Saját együttese 2007-ig V10 néven működött, majd némileg újjáalakulva jelenleg az Eddie & The Robbers nevet viseli.
2007 májusában jelent meg önéletrajzi könyve An Independent Man: The Autobiography címmel.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Eddie Jordan című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.