David Ionovics Bronstejn (oroszul: Дави́д Ио́нович Бронште́йн, (Bila Cerkva, 1924. február 19. – Minszk, 2006. december 5.) szovjet, orosz, ukrán sakkozó, nemzetközi nagymester, világbajnoki döntős, négyszeres olimpiai bajnok, kétszeres szovjet bajnok, teoretikus, sakkszakíró.
Az 1940-es évek második felétől az 1970-es évek közepéig a világ egyik legerősebb sakkozójának számított. Két sakkvilágbajnoki zónaközi döntőt is nyert (Saltsjöbaden, 1948 és Göteborg, 1955). 1951-ben a Mihail Botvinnik elleni világbajnoki párosmérkőzésen 12–12 arányú döntetlent ért el. Elismert szakíró, a Zurich International Chess Tournament 1953 című könyvét a világ valaha írt legjobb sakk könyvei között tartják számon.
Szegény zsidó családban született. Apja molnár, anyja patikus volt. Szülei már egészen kis korában felismerték szellemi tehetségét. Hároméves korában már tudott írni és olvasni.[4] Sakkozni a nagyapjától tanult meg hatéves korában. 1930-ban költöztek Kijevbe. 12 éves korában második helyezést ért el az iskolai sakkversenyen, és ekkor került a Kijevi Úttörőház sakkszakkörébe. Gyorsan fejlődött, és hamarosan Kijev iskolásbajnoka lett.[4]
Első trénere Konsztantyinopolszkij nemzetközi mester volt. 15 éves korában 2. helyezést ért el Kijev sakkbajnokságán, 16 éves korában már szovjet mesteri címet kapott, amikor 1940-ben Boleszlavszkij mögött második lett Ukrajna bajnokságán.[5] Ő volt a legfiatalabb mester a Szovjetunióban, és helyezésével jogot nyert arra, hogy indulhasson az 1941. évi szovjet sakkbajnokságon. A bajnokság azonban a hatodik forduló után a második világháború kitörése miatt félbeszakadt.[4]
1941-től a Kijevi Egyetemen tanult matematikát, de tanulmányait a háború kitörése miatt meg kellett szakítania. A háború befejeződése után nem sokkal a Leningrádi Műszaki Egyetemen kezdett tanulmányokat, de azokat egy év után abbahagyta.
1944-ben meghívást kapott a szovjet sakkbajnokság elődöntőjébe, ahonnan bejutott a döntőbe. Ekkor hívta fel magára először a sakkvilág figyelmét, mert győzött Botvinnik, Lilienthal Andor, Tolus, valamint Ragozin nagymesterek ellen, és döntetlent játszott Szmiszlovval, Boleszlavszkijjal és Makogonovval. Eredményei miatt Moszkvába hívták, és ott a Dinamo csapatához került, amelynek mintegy ötven évig tagja maradt.[4]
1945-ben harmadik helyezést ért el Botvinnik és Boleszlavszkij mögött a Szovjetunió sakkbajnokságán,[6] 1948-ban[7] és 1949-ben megnyerte azt.[8]
Hét alkalommal játszott világbajnoki zónaközi versenyen, legjobb eredménye az 1951-es világbajnoki döntőben Botvinnik ellen elért döntetlen volt. Ezen kívül az 1954-es sakkvilágbajnokságon ért el kimagasló eredményt, amikor 2. helyezett lett Vaszilij Szmiszlov mögött a világbajnokjelöltek versenyén.
Több nagy versenyen ért el első helyezést, így 1953–54-ben Hastingsben, 1954-ben Belgrádban, 1957-ben Gothában, 1959-ben Moszkvában, 1966-ban Szombathelyen, 1968-ban Berlinben, 1970-ben Dnyepropetrovszkban, 1971-ben Szarajevóban, 1976-ban Sandomierzben, 1976-ban Iwonicz Zdrójban, 1977-ben Budapesten, és 1978-ban Jūrmalában.
1976-ban nem volt hajlandó aláírni a Viktor Korcsnoj disszidálását elítélő nyilatkozatot. Emiatt elvették tőle a Szovjetunió sportmestere cím után neki járó juttatást, és több, mint egy évig nem vehetett részt versenyen.
Foglalkoztatta a sakk jövője, és annak fejlődése. 1973-ban elsőként vetette fel, hogy lépésenként többletidőt kellene adni a sakkversenyeken. Ez az elgondolása a digitális órák megjelenésével válhatott valóra, és ma már minden jelentős versenyen alkalmazzák. Behatóan tanulmányozta a sakkprogramozás elméletét, amelynek matematikai alapjaihoz elméleti kutatásaival nagyban hozzájárult. Szakértőként részt vett a sakkszámítógépek fejlesztésében, és több alkalommal nyilvános mérkőzésen tesztelte azok játékerejét. Játszott a Deep Thought és a Deep Blue ellen is, és 1990–1997 között rendszeresen részt vett az Aegon versenyen, amelyen különböző sakkprogramok is indultak.[9] Legjobb eredményét itt 1992-ben érte el, amikor hat játszmából szerzett 6 pontjával 1. helyezést ért el, de első lett 1993-ban is (69 éves korában!).[10] 1996-ban meghívott előadó volt a Maastrichti Egyetemen tartott 8. Számítógépes sakk konferencián, ahol kutatási eredményeiről számolt be.[11]
Személyes élete
Háromszor házasodott. Első felesége Olga Ignatyjeva, akivel 1948-ban házasodott össze, szintén erős sakkozó volt, nagymesteri címmel rendelkezett, Leningrád háromszoros bajnoka, Moszkva bajnoka és Ukrajna bajnoka is volt. 1957-ben elváltak. Egy gyerekük született, Lev Davidovics Bronstejn.[4] 1961-ben házasodott másodszor, második felesége Marina David történész volt, aki 1980-ban elhunyt.
1984-ben elvette régi sakktársa és barátja Iszaak Boleszlavszkij nagymester lányát, Tatyjana Boleszlavszkaját, aki 22 évvel fiatalabb volt nála. 1964 óta ismerték egymást. Ez a házasság 23 évig, Bronstejn haláláig tartott. Tatjana Boleszlavszkaja a minszki konzervatóriumot végezte, a Belorusz Állami Pedagógiai Egyetem (Белорусский государственный педагогический университет им. Максима Танка) docense.
Bronstejn 1990-ben költözött Minszkbe. 2006. december 5-én agyvérzés következtében ott hunyt el.
Világbajnokjelölti versenyei
1948-ban vett részt első nagyobb nemzetközi egyéni versenyén, a Saltsjöbadenben rendezett zónaközi versenyen, amelyen rögtön az 1. helyet szerezte meg.[12] Eredménye alapján 1949-ben megkapta a nemzetközi nagymesteri címet.[13]
Az 1954-es sakkvilágbajnokság előküzdelmei során az 1953-ban Zürichben rendezett világbajnokjelölti versenyen 2. helyezést ért el Vaszilij Szmiszlov mögött,[15] így Szmiszlov mérkőzhetett Botvinnikkal a világbajnoki címért, amely 12–12-es döntetlennel ért véget, így Botvinnik ezúttal is megvédte címét.
Az 1957-es sakkvilágbajnokság előküzdelmei során 1955-ben megnyerte a Göteborgban rendezett zónaközi versenyt,[16] az 1956-ban Amszterdamban rendezett világbajnokjelölti versenyen holtversenyben a 3–7. (a holtversenyt eldöntő Sonneborn–Berger-számítás szerint a 6.) helyet szerezte meg.[17]
Az 1960-as sakkvilágbajnoksági ciklusban 1958-ban rendezett zónaközi versenyen Portorozban a 7. helyen végzett, ezzel éppen hogy lemaradt a világbajnokjelöltek versenyébe való továbbjutást jelentő 6. helyről.[18]
Az 1963-as sakkvilágbajnokság küzdelemsorozatában a zónaversenynek számító szovjet sakkbajnokságon kellett biztosítania a zónaközi versenyre való továbbjutást. Ezen az 1961-es szovjet bajnokságon azonban csak a 12. helyen végzett, így ezúttal először nem vehetett részt a világbajnokjelöltségért folyó további küzdelmekben.[19]
Az 1966-os sakkvilágbajnoksági ciklusban sikerrel vette a zónaversenynek számító szovjet bajnokságot, amelyen 1963-ban a 4. helyet szerezte meg,[20] majd a 6. helyen végzett az Amszterdamban rendezett zónaközi versenyen, amely a világbajnokjelöltek egyenes kieséses sorozatába való továbbjutó helynek számított, azonban az előzetes megállapodás alapján csak három szovjet versenyző juthatott ebbe a körbe, így az egyébként kvalifikációt szerző öt szovjet sakkozó közül csak három jutott tovább. Ez Bronstejn számára is a versenysorozat végét jelentette.[21] Ez a szabály egyébként a magyar Portisch Lajosnak kedvezett, mert a Reshevskyvel holtversenyben elért 8–9. helyezése ellenére párosmérkőzést játszhatott az exvilágbajnok Mihails Tālslal.
Az 1969-es sakkvilágbajnokság versenysorozatában a zónaversenynek számító 1966. évi szovjet bajnokságon csak a 9. helyet szerezte meg, így kiesett a további küzdelmekből.[22]
Az 1975-ös sakkvilágbajnokság versenysorozatában ismét játszhatott a zónaközi versenyen, amelyet 1973-ban Petropolisban rendeztek, és ott a 6. helyet szerezte meg, amely azonban nem volt elég a továbbjutáshoz.[23]
Világbajnoki párosmérkőzése
1950-ben Budapesten a világbajnokjelöltek versenyén holtversenyben Boleszlavszkijjal első helyezést ért el. A holtversenyt eldöntő párosmérkőzésen nagy küzdelemben, hosszabbítás után győzött, ezzel ő szerzett jogot arra, hogy a világbajnoki címért mérkőzzön Botvinnikkal. A 24 játszmás párosmérkőzésen a 22. játszma után Bronstejn vezetett, és a két utolsó játszmából csak egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy elnyerje a címet. A 23. játszmát elvesztette, a 24. döntetlen lett, így a 12–12-es eredménnyel a világbajnok Botvinnik megvédte címét.
Négy sakkolimpián (1952-ben, 1954-ben, 1956-ban és 1958-ban) vett részt a szovjet válogatott tagjaként, csapatban mind a négy alkalommal aranyérmet szerzett. Emellett egyéniben a tábláján elért eredménye alapján még három arany és egy ezüstérmet szerzett. Az olimpián játszott 49 játszmájából csak egy vereséget szenvedett.[24]
1957-ben és 1965-ben a szovjet válogatott tagjaként csapatban mindkét alkalommal aranyérmet szerzett a sakkcsapat Európa-bajnokságon. Egyéniben 1957-ben tábláján az első, 1965-ben a második legjobb eredményt érte el a mezőnyben.[25]
A szovjet sakkcsapat bajnokságon 1951 és 1981 között csapatban öt arany, öt ezüst és egy bronzérmet, egyéniben a tábláján elért eredményei alapján három arany és egy ezüstérmet szerzett.[26]
Moszkva bajnoka címért párosmérkőzés Samkovics ellen
3½ : 2½
29. szovjet sakkbajnokság
12½/20
3
1962
Moszkva
9/15
3-6
1963
Beverwijk
11½/17
2
Miskolc
2
31. szovjet sakkbajnokság
11½/19
4-6
1964
Zónaközi verseny
16/23
6
1964-65
32. szovjet sakkbajnokság
13/19
2
1965
33. szovjet sakkbajnokság
9½/19
9
1966
Asztalos Lajos-emlékverseny (Szombathely)
11½/15
1-2
1966-67
34. szovjet sakkbajnokság
10½/20
8-9
1968
Moszkva bajnoksága
10½/15
1-2
Amszterdam
2
Lasker-emlékverseny (Berlin)
1-2
1971
Szarajevó
9/15
1-3
39. szovjet sakkbajnokság
11½/21
7-8
Aljechin-emlékverseny (Moszkva)
9/17
8-10
1972
40. szovjet sakkbajnokság
9½/21
13-16
1973
Zónaközi verseny (Petropolis)
10½/17
6
1974
San José
1
1975
43. szovjet sakkbajnokság
7½/15
9-10
1975-76
Hastings
10/15
1-3
1976
Sandomierz
1
1977
Budapest
11/16
1
1978
Jurmala
10/15
1
1982
Moszkva bajnoksága
11½/17
1-2
Pancsevo
2-4
Sakkelméleti munkássága
Legjelentősebb érdeme, hogy a királyindiai védelem olyan változatát dolgozta ki, amely ezt a sötét számára korábban előnytelennek tartott megnyitást visszahozta a versenygyakorlatba.
Az alábbi megnyitási változatok viselik nevét:[27]
Több éven át rendszeresen szerkesztette az Izvesztyija folyóirat sakkrovatát. Az 1953-as zürichi nagymesterversenyről írt Zurich International Chess Tournament 1953 című könyvét a világ valaha írt egyik legjobb könyvének tartják.[28]
Megjelent művei
Orosz nyelven
Международный турнир гроссмейстеров : Комментарии к партиям турнира претендентов на матч с чемпионом мира. Нейгаузен – Цюрих, 29 августа – 24 октября 1953 г. – Москва : Физкультура и спорт, 1956. – 436 с (2. kiadás: 1960; 3. kiadás: 1983)
200 открытых партий. – Москва : Физкультура и спорт, 1970. 248 с.
Прекрасный и яростный мир : (Субъективные заметки о современных шахматах). – Москва : Знание, 1977. – 112 с, 8 л. ил. Társszerző: Г. Л. Смолянов. (utánnyomás 1978)
Самоучитель шахматной игры. – Москва : Физкультура и спорт, 1980. – 248 с (2. kiadás: 1987)
Ученик чародея. – Москва : Рипол Классик, 2004. – 415 с, [8] л. ил. (Искусство шахмат). ISBN 5-7905-2667-5. Társszerző: Т. Фюрстенберг
Давид против Голиафа. – Москва : Рипол Классик. 2003. С. 525. ISBN 9785790516481. Társszerző: С. Воронков.
Angol nyelven
David Bronstein (1973), 200 Open Games, McMillan
David Bronstein (1956), Zurich International Chess Tournament 1953, angol fordítás: Dover (1979)
David Bronstein and Tom Fürstenberg (1995), The Sorcerer's Apprentice, New In Chess (2. kiadás: 2009)
Német nyelven
David Bronstein: Bronsteins Schachlehre. Wege zum erfolgreichen Spiel. Sportverlag, Berlin 1989, ISBN 3-328-00290-1
Erfolgreiche Schachlehre. Eröffnungs- und Mittelspielstrategie. Falken-Verlag, Niedernhausen 1989, ISBN 3-8068-0991-7
David Bronstein: Sternstunden des Schachs. Zürich 1953. Sportverlag, Berlin 1991, ISBN 3-328-00428-9
David Bronstein és Tom Fürstenberg: Der Zauberlehrling. Die hohe Kunst des Schachs – aus dem Schaffen David Bronsteins. Edition Olms, Zürich 1997, ISBN 3-283-00326-2
David Bronstein és Sergey Voronkov: Secret Notes. Edition Olms, Zürich 2007, ISBN 978-3-283-00464-4
Emlékezete
2014-ben, születésének 90. évfordulóján Minszkben emlékversenyt rendeztek a tiszteletére.[29]
Róla megjelent könyvek
Вайнштейн Б. С. Импровизация в шахматном искусстве: О творчестве гроссмейстера Бронштейна. – Москва: Физкультура и спорт, 1976. (Выдающиеся шахматисты мира).
Roman Toran: David Bronstein. Schöpfergeist der neuesten Schachrichtung. W. ten Have Verlag, Amsterdam 1962 (übersetzt und erweitert von Erich Eliskases)
Alexej Suetin: David Bronstein. Die Kunst der Schachtaktik. Verlag Bock und Kübler, Berlin 1996, ISBN 3-86155-051-2