Az élő műsorsorozatba ezúttal is tíz dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét egyfordulós volt; csak egy döntőt rendeznek, 2018. február 10-én, ahol a közönség és a zsűri döntött.
A verseny győztese Rasmussen lett, aki Higher Ground című dalával képviselte az országot Lisszabonban. A vikingekből álló dán csapat végül 9. helyen végzett 226 ponttal a döntőben, így 2013-as győzelmük óta a legjobb eredményüket érték el a dalfesztiválon.
Helyszín
Immáron hatodjára rendezte Aalborg a versenyt, valamint ötödjére adott otthont a Gigantium a versenynek. Legutoljára 2015-ben rendezte ugyanez a helyszín a versenyt, amikor Anti Social Media nyerte a versenyt The Way You Are című dalával. A csapat végül 13. helyen végzett az elődöntőben.
2017. július 1-én jelentette be a DR, hogy 2018-ban is megrendezik a dán eurovíziós nemzeti döntőt. A nevezési határidő 2017. szeptember 15. volt.[1] A döntőbe került dalokat 2018. január 22-én hozták nyilvánosra.
Lasse Olsen Meling, Kim Nowak-Zorde, TheArrangement
CARLSEN
Standing Up for Love
Dave Rude, Thomas Thörnholm, Michael Clauss
KARUI
Signals
Annelie Karui Saemala, Jeanette Bonde, Daniel Fält, Jonas Halager
Rikke Ganer-Tolsøe
Holder fast i ingenting
Clara Sofie Fabricius, Rune Braager, Andrea Emilie Fredslund Nørgaard
Albin Fredy
Music for the Road
Rune Braager, O. Antonio, John Garrison
Döntő
A döntőt február 10-én rendezte a DR tíz előadó részvételével Aalborgban, a Gigantiumban. A végeredményt a nézők és a szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a szavazatok alapján első három helyen végzett előadót kihirdették, majd nekik újra elő kellett adniuk produkciójukat. A produkciók közben újraindították a szavazást, majd mindegyik dal elhangzása után lezárták és a közönség, illetve a szakmai zsűri pontjait összeadták és százalékos arányban kihírdették, így alakult ki a végső sorrend.
Dániának2018-ban is rész kell vennie az elődöntőben. 2018. január 29-én kisorsolták az elődöntők felosztását, a dán előadó a második elődöntő ötödik dalaként lépett a színpadra. Dánia a 18 fős elődöntőben az 5. helyen végzett, így 2015 után legjobb elődöntős eredményüket szerezték meg. A dal a döntőben 15.-ként hangzott el.[3] A zsűrinél 38 ponttal 20. lett, a közönségnél 188 ponttal az 5. helyen végzett, így az összesített ranglistán a 9. helyet érte el, összesítve 226 ponttal.