1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román TelevízióBukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Itt tevékenykedett, és élte meg az 1977-es földrengést. Bodor Pál főszerkesztő mellett dolgozott, amíg Bodor nem távozott az országból (1983). 1983-ban Csép Sándort minden indoklás nélkül kirúgták és kitiltották az egész romániai médiából.
1990-től az újra alakult kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette.
Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk, 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepelt. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfierdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg. Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegiegykeveszedelemről készített Egyetlenem c. riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).
A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára. A dráma egy részletét a Korunk 1980/10. száma közölte.
A nevéhez köthető az Áldás, népesség nevű, a gyerekvállalást népszerűsítő, az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezés.
Egyik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon[2] című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be.
Riportok, filmek (válogatás)
Petőfi Erdélyben – sorozat, 1972
Honismereti vetélkedők – sorozat, 1973
Versklub – sorozat, 1974, színészek szavalják a kortárs költők verseit
Makkai József: Székelyföld autonómiája általános magyar cél, Interjú Csép Sándorral, a Kolozs megyei MPP új elnökével. Erdélyi Napló, 2008. július 8. Online hozzáférés
Kacsó Edith: „Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is”, Csép Sándor-portré, Filmtett, 2017. december 21. Online hozzáférés