Carla Romanelli művészek és költők fémjelezte családban született,[2][3] 1949-ben, az olaszországi Arezzóban.
A parlamenti tolmácsképző iskolában idegen nyelveket tanult, és humán tudományokból szerzett oklevelet.[4]
Kezdeti évek a show-businessben
Első televíziós fellépésére a RAI promóciós műsorában, a Carosellóban került sor, 1968-ban, amikor Luciano Emmer rendezésében Hófehérkét alakította.[5]
Színházi pályája ugyanabban az évben Alessandro FersenÖrdöngösségek című darabjában indult.[forrás?]
Filmkarrierje – még színészi képesítés nélkül[* 1] – az 1960-as évek végén néhány olyan erotikus filmben játszott meztelen szereppel indult, mint a Leszbosz – a szerelem magasiskolája,[6][7] vagy a görög Szerelem határok nélkül erotikus vígjáték.[8]
1970-ben Amerikában férjhez ment John Crowther író-filmrendezőhöz,[9] akinek a The Martlet's Tale című filmjében is szerepelt.[10][11] Apósa Bosley Crowther, a New York Times filmkritikusa,[12] akinek köszönhető, hogy az olasz neorealizmus meghódította az Egyesült Államokat.[nincs a forrásban]
Pályája zenitjén
Színjátszást 1970-től 1975-ig Fersen római színitanodájában[* 2] tanult.[13]
1975-től 1978-ig a Los Angeles-i Actor’s Studióban színművészeti ismereteit tökéletesítette.[13]
Tevékenysége során folyamatosan váltogatta a színészetet az írásművészettel[forrás?], előadásokat, koncerteket és egyéb kulturális eseményeket hozott létre, a művészet és a tudomány sajátos szintézisét teremtve meg.[forrás?]
Magyar évek
Az 1970-es években sok időt töltött Magyarországon, előbb Ragályi Elemér operatőrrel került szerelmi kapcsolatba,[19] később közel két éven át Lukács Sándorral ápolt meghitt viszonyt, aki a hírekkel ellentétben soha nem vette el feleségül.[20][21]
A televízióban 1979-ben Mercédès szerepében debütált Jacques Weber négyrészes A Monte Cristo grófjában, 1980-ban a leginkább ismert Gina, Belmondo egyik szobalányaként A bábjátékos című vígjátékában. Az utolsó nagy filmje 1983-ban a The Lonley Lady volt Pia Zadora társaságában, amely tizenegy jelölést kapott az Arany Málna díjra, és „elnyerte” a minden idők az év legrosszabb filmje díjat.
1981-ben a bolzanói állandó színházban (Teatro Stabile di Bolzano) a Fersen rendezte Szégyentelen igazság című vígjáték női főszerepét alakította,[13] ahol Giusi Raspani Dandolo színművésznő ragyogó komikai stílusát tanulmányozta.[13]
2000 után
Georg BüchnerWoyzeckjének olasz tévéváltozatában lépett fel, szerepelt színpadon CsehovHárom nővérében és a bolzanói fesztiválon Müller Péter Szemenszedett igazság című darabjában. Elkezdett foglalkozni a művészet különféle egyéb vonatkozásaival; a nemzetközi kapcsolatokat intéző felelőse lett a FIA (a művészek nemzetközi uniója) olaszországi szervezetének. Kiállítások kurátoraként is közreműködött, s lassan a kultúra, művészet, tudomány támogatásának hostesse lett.
Producer volt a spoletói fesztiválon, ahol koncerteket, költői esteket szervezett. Kapcsolatba került az 1950-es években Amerikában alapított Aspen Intézettel, amely az emberiség jövőjével és a kultúrák közötti nyílt eszmecserével foglalkozik. Hamarosan bevonták az intézet sajtómunkájába, így olyan hírességekkel is találkozott, mint a fizikai Nobel-díjasCarlo Rubbia. Közben egyre több szervezettel került kapcsolatba, és hazájából már az ESOF 2004-es stockholmi rendezvényéhez is jelentős támogatókat nyert meg. 2006-ban Berlinben az ESOF (Európai Tudományos Nyílt Fórum) Olaszországból érkező finanszírozások felhajtójaként működött közre.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Carla Romanelli című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.