Carl Lutz1895-ben született Svájcban, ahol egy textilgyárban tanult és szerzett kereskedelmi gyakorlatot. 1913-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol először munkásként dolgozott Illinois államban, majd 1918 és 1920 között a Missouri állambeli Warrentonban a Central Wesleyan College-ben tanult. 1920-tól a George Washington Egyetem hallgatója volt, ahol 1924-ben szerzett diplomát. Tanulmányai idején a washingtoni svájci követség tanácsosa. 1935 és 1941 között svájci alkonzul volt az akkor brit mandátum alatti Palesztinához tartozó Jaffában. Ebben az időszakban a svájci konzulátus megbízást kapott a jeruzsálemi német főkonzulátus külképviseletére is. Lutz volt felelős a palesztinai németek gondozásáért, amíg 1940-ben vissza nem hívták Bernbe. 1941-ben rövid ideig Berlinben tartózkodik, majd 1942 és 1945 között a budapesti svájci követség külföldi érdekeket képviselő osztályának vezetője. (Svájc látta el a Magyarországgal hadban álló 14 ország képviseletét.) A háború után 1954-ig Bernben és Zürichben dolgozott.
A háború után sokáig azzal vádolták, hogy túllépte hatáskörét, de 1957-ben a svájci kormány végül elismerte érdemeit.
Lutz szülővárosának temploma és a díszpolgárnak állított 1978-as emléktábla a templom oldalán.
Zsidómentő tevékenysége Budapesten
1942-es alkonzuli kinevezése után nem sokkal Lutz megkezdte az együttműködést a Zsidó Ügynökséggel, hogy svájci papírokkal tegyék lehetővé zsidó gyermekek kivándorlását Palesztinába. Az 1944-es náci megszálláskor a magyar kormánnyal és a nácikkal megállapodott, hogy 8000 ember kivándorlásához állíthasson ki megfelelő védettséget biztosító papírokat. Lutz szándékosan félreértelmezte a megállapodást, és 8000 egyén helyett 8000 családra vonatkoztatta; ennek megfelelően további több tízezer ilyen védlevelet adott ki. Ezen felül 76 lakóházat nyilvánított svájci védelem alatt állónak Budapesten. Ezek egyike a Vadász utca 29. alatt található Üvegház, ahol körülbelül 3000 zsidó talált menedéket. Lutz-cal szorosan együttműködött a magyarországi zsidó fiatalok egy csoportja, a Hashomér Hatzioni nevü szervezet. Az igazolványok elkészítését és szétosztását Grossmann Sándor (Alexander Grossmann) vezetésével ők hajtották végre.
Lutz szorosan együttműködött más, semleges országok diplomatáival is, így Raoul Wallenberggel, Angelo Rotta apostoli nunciussal, illetve Friedrich Bornnal, a Vöröskereszt nemzetközi bizottságának delegáltjával. A metodista diplomata budapesti évei alatt szoros kapcsolatot ápolt a VI. kerületi Pesti Metodista Gyülekezettel (Felsőerdősor 5.), és baráti szálak fűzték annak lelkészéhez Hecker Ádámhoz.
Becslések szerint az összességében 200 ezres fővárosi zsidóság harmadának, mintegy 62 000 ember megmentéséhez járult hozzá.
Emlékezete
Carl Lutz emlékműve Budapesten
1991-ben az egykori budapesti gettó bejáratánál emlékművet emeltek a tiszteletére. A Vadász utca 29. szám alatt a Carl Lutz alapítvány 2005-ben emlékszobát nyitott. 2010 óta az újpesti alsó rakpart a Dráva utca és a Margit híd közötti szakasza viseli Carl Lutz nevét.
Bernben, a szövetségi parlament nyugati szárnyában üléstermet neveztek el Carl Lutzról 2018. február 12-én. A felavatott emléktáblán a budapesti svájci konzulátus egykori munkatársainak nevei is szerepelnek, mert valamennyien emberbaráti magatartásról tettek tanúságot.[6]
Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1920 és 1948 között – Egy vallási alternatíva esélyei Trianontól a fordulat évéig. Disszertáció. Pécs, 2011
Alexander Grossmann: „Erinnerung an alten Generalkonsul Charles Lutz". Neue Zürcher Zeitung, 1975. február 26., valamint uő: Nur das Gewissen. Carl Lutz und seine Budapester Aktion. Geschichte und Porträt. Verlag im Waldgut, Wald, 1986
További információk
Mihályi Balázs, Rohánszky Mihály, Tulok Péter: Budapest ostroma. Svéd diplomaták, terror, kitörés. – Szekszárd, 2022, ISBN 9786150145808
Theo Tschuy: Becsület és bátorság. Carl Lutz és a budapesti zsidók; előszó Simon Wiesenthal, ford. Kornya István; Well-PRess, Miskolc, 2002
Alexander Grossmann: Első a lelkiismeret. Carl Lutz és az ő budapesti akcióinak történelmi képe; ford. Tandori Dezső; CET Belvárosi, Bp., 2003
Vámos György: Carl Lutz (1895–1975). A Világ Igaza. Svájci diplomata Budapesten 1944-ben; Penthes–Infolio–Carl Lutz Alapítvány, Pregny–Gollion–Bp., 2012 (Svizzeri nel mondo)
Svájci védelem alatt. Zsidó szemtanúk beszámolói a háborús idők Budapestjéről; szerk. Agnes Hirschi, Charlotte Schallié, ford. Heltai András, Rajkai András; Kalligram, Bp., 2019
