Blum Móric és Deutsch Regina fia. Tanulmányainak befejezése után gyári tisztviselő volt, Miután az Ország-Világ című folyóiratban 1903-ban megjelent első novellája feltűnést keltett, hírlapírói pályára lépett. A Népszava folyóiratban publikált rendszeresen, s 1907-ben lett a lap képzőművészeti rovatának vezetője. 1906-ban Madarász Emil verseivel közös verses-novelláskötete jelent meg "Város" címmel, amely az első könyve is egyben. 1907-ben pedig egy művészettörténeti tanulmány kötetet publikált: "Képek munkásoknak". Rendszeresen publikált a "Világ", a "Ház", a Magyar Nyomdászat", a "Grafikai szemle" folyóiratokban, s egyik írója volt a Kéve Könyvének. Első fordítása Konrad Fiedler Hans Marées-ről szóló tanulmánya volt.[2]1909-ben lett a Nyugat irodalmi folyóirat művészeti kritikusa. 1912. május 5-én Budapesten, a VII. kerületben házasságot kötött Róth Edittel, Róth Móric és Perls Fanni lányával.[3] Az egyik tanú Osvát Ernő volt. Nagy tevékenységet fejtett ki, hogy a munkásosztályban felkeltse a képzőművészet iránt való szeretetet és előmozdítsa a művészeti alkotások megértését. Elbeszéléseiben a nagyváros nyomorának sötét képeit festette erős szociális érzékkel.
Önálló munkái
Város (novellák, Madarász Emillel, 1906);
Így történt! (novellák);
Képekről munkásoknak, Kernstok Károly (életrajzi monográfia).
Jegyzetek
↑A Belügyminisztérium 1906. évi 38970. sz. rendelete. MNL-OL 30790. mikrofilm 170. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1906. év 4. oldal 23. sor.
↑Bálint Aladár önéletrajz - Száz Magyarok Könyvei - Légrády, Budapest, 1915.