Buday Béla (1823–1900) mérnök és Kelemen Tekla (1842–1902) gyermekeként született.[4] A Ciszterci Rend Pécsi Katolikus Főgimnáziumában érettségizett (1897), majd négy évvel később a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen szerzett állam- és jogtudományi doktori oklevelet. Tanulmányai után kezdetben megyei, később bírósági szolgálatot el. 1906-ban kapott egyetemi magántanári kinevezést a kolozsvári egyetemre, 1913 szeptembere és 1919 között pedig a kecskeméti református jogakadémián oktatott (peres és peren kívüli eljárás).[6] 1913. december 22-én Budapesten, a Ferencvárosban házasságot kötött Jaritz Hildegard magánzónővel, Jaritz András és Liptay Jozefin lányával.[4][7][8] 1917-ben szeptember elsejei hatállyal megválasztották a kecskeméti református jogakadémia helyettes igazgatójává.[9] A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt Kecskeméten a helyi direktórium tagja volt, 1919. május 1-jétől kezdve a fővárosban dolgozott: a Közoktatásügyi Népbiztosság egyik vezető pozícióját töltötte be. A kommün bukása után szeptemberben letartóztatták, és Kecskemétre vitték, a fogházba, majd az orgoványi erdőbe hurcolták és meggyilkolták.
Számos szociológiai tanulmányt írt, és foglalkozott irodalommal is. Rokonságban állt Babits Mihállyal.[2]
Halála után több mint 10 évvel felesége kérvényezte rehabilitálását, amelyet a bíróság 4/1932. számú rendeletével első fokon elutasított, a Dunamelléki Református Egyházkerület 21/1933. sz. rendeletével ezt feloldotta, és 1933. november 20-án újratárgyalták az ügyet, amelyben Buday Dezső elhalálozásának idejét 1919 utolsó napját, december 31-én határozták meg.[3]
Emlékezete
Pécsett utca viseli nevét.[10] Korábban Kecskeméten is neveztek el utcát, de ez a név azóta megszűnt.[11]
Művei
A házasság jogbölcselete (Budapest, 1901)
A szenvedő ember (regény, Budapest, 1916, Hungarieus álnéven)
Az egyke Baranya vármegyében (Budapest, 1909)
Szociális családjog (Budapest, 1918)
Mi is az a köztársaság? (Budapest, 1919)
Jegyzetek
↑ abBuday Dezső. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. június 29.)