Bruysi Péter vagy más átírásokban Brueyi Péter[1] (francia: Pierre de Bruys vagy Bruis vagy Brueys, Petrus Brusius; kb. 1095 – 1131 körül) középkori francia vándorprédikátor volt, a róla elnevezett mozgalom alapítója.
A vele kapcsolatos információk két fennmaradt forrásból származnak, Petrus Venerabilisnak a Bruysi Péter követői ellen írt értekezéséből [2] és a Pierre Abélard skolasztikus teológus által írt [3] részletből,[4] aki az egyház felforgatójaként ítélte őt el.[5]
Élete
A források szerint a délkelet-franciaországi Bruisban született. Korai életének története ismeretlen, de római katolikus pap volt, aki vagy lemondott vagy a klérus megfosztott hivatalától, mert egyházellenes tanokat tanított.
Prédikációját Dauphinéban és Provence-ban kezdte, valószínűleg 1117 és 1120 között.
A helyi püspökök, akik felügyelték az egyházmegyéket, próbálták elnyomni a tanításai nyomán kialakult mozgalmat.
Számos katolikus vallási gyakorlatot és tant ellenzett,[4][6] és sok követőt talált,[7] kisebb mozgalom alakult ki körülötte. Végül az egyház ösztönözte [7] feldühödött katolikus csőcselék elfogta és Saint-Gillesben, Arles közelében megégette.[7]
Tanításaiban számos ponton szembehelyezkedett a katolikus egyházzal: [7][1]
a csecsemőkeresztség elutasítása, mert csak a személyes hit vezethet üdvösséghez, de a kisgyermekeknek nem lehet hite a keresztelésükkor és senkit nem lehet addig megkeresztelni, míg el nem jutott a szellemi érettség fokára;
az átlényegülés tanának elutasítása; a kenyér és bor nem változik át Krisztus testévé és vérévé;
a szentségeknek a halottaknak való kiszolgáltatásának elutasítása, az értük végzett imák és szertartások semmit nem használnak;
a kereszt kultuszának elutasítása; a keresztet nem volt hajlandó szent jelképnek tekinteni, mert számára Krisztus halálának eszköze nem imádható vagy tisztelhető;
a templomok használatának elutasítása; Isten bárhol tisztelhető és imádható.
Követői
A kívülállók a követőit a nevéről az ún. petrobruziánusok[8] vagy más neveken a petrobrusiánusok[9]petrobrusiak[7] hívták. De ezeket az elnevezéseket a követők soha nem fogadták el.[1]Clairvaux-i Bernát panaszkodott, hogy a hívők nem fogadnak el semmiféle nevet, ami az alapítójukra utalhatna.[1] Így ír erről: „Tudakozódjál náluk, ki a szektájuk szerzője, és ők mindig rámutatnak arra, hogy ilyen nincs. Miféle eretnekség ez – kérdezi, – amely nem tudja kiemelni a kezdeményezőt: a főeretneket?[1]
Tanításaikat gyakran elítélte a római katolikus egyház, és az 1139-es második lateráni zsinaton is említést kaptak.[10]
Lausanne-i Henrik misztikus 1135 körül vette át a tanításait és Bruysi Péter halála után kissé módosítva tovább terjesztette azokat.[11] Az ő követőit Henriciens néven hívták. Clairvaux-i Bernát a római egyházhoz való visszatérésért kezdett prédikálni Dél-Franciaországban [11] és 1146 végén a toulouseiaknak írt levelében arra szólította fel őket, hogy irtsák ki az eretnekség utolsó maradványait.[11]
Henrik követői a halála után a katharok mozgalmába olvadtak bele, de még 1151-ből is ismertek Languedocban.[11]
Nincs viszont bizonyíték arra, hogy Waldo Pétert (Pierre Valdo) vagy bármely más későbbi vallási reformátort közvetlenül befolyásolta volna Bruysi Péter.[12]
Emlékezete
Az Ószövetségről és az újszövetségi levelekről alkotott elutasító nézetét nem osztották az olyan későbbi protestáns személyiségek, mint Luther Márton vagy John Smyth angol protestáns teológus.[13] Azonban sokan, például egyes evangéliumi protestánsok[1] és az anabaptisták a protestáns reformációelőfutáraként tartják számon.[14]
Jegyzetek
↑ abcdefEdmund H. Broadbent - Zarándok Gyülekezet; 5. fejezet: Waldensek és albigensek (Evangéliumi Iratmisszió)
↑Pierre le Vénérable (Petrus Venerabilis), Contra Petrobrusianos hereticos (ou Epistola aux titulaires de diocèses des Alpes méridionales et de Provence, 1137-1138); Pierre le Vénérable, Epistola minor, in Contra Petrobrusianos Hereticos Epistola, p. 3-6.
↑Pierre Abélard, Theologia scolarium (1140 ?), livre II, p. 439.
↑Karl Heussi: Az egyháztörténet kézikönyve (Osiris, 2000)
↑FL Cross; EA Livingstone, szerk. (1997). The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3. kiadás USA: Oxford University Press. p. 1264. ISBN 0-19-211655-X.
↑ abcdAlphandéry, Paul Daniel (1911). "Lausanne-i Henrik" . InChisholm, Hugh(szerk.). Encyclopædia Britannica . Vol. 13. (11. kiadás). Cambridge University Press. 298–299. oldal.
