VII. Brankovics István vagy Vak Szent István (szerbül: Стефан Бранковић), (1417 – 1476. október 9.[1][2]) szerb despota 1458-tól 1459-ig.
Fivére, Lázár özvegyével, Jelenával, és Angyelovics Mihály vajdával együtt foglalta el a trónt.[3] Vak volt,[3] és Jelenával a magyarokhoz húzott,[3] Angyelovics a törökökhöz.[3] A magyar párt győzött, I. Mátyás magyar király ezek után pedig Szerbiát magyar tartománynak tekintette és a szegedi országgyűlésen Tomasevics István boszniai herceget – aki II. Lázár leányát, Jelenát feleségül vette – ismerte el Szerbia és Bosznia uralkodójának.[3] A Brankovicsoknak semmi sem maradt Szerbiából: István trónfosztása után családjával Siklósra menekült,[3] és csak a szerb despota címét viselte,[3] de országa nem volt.[3] Járt segítségért Albániában és Velencében is, de hiába.[3] A Szerémségben halt meg,[3] a krusedoli zárdában nyugszik.[3] Felesége, Angyelia és gyermekei: György, Mára és Iván a Szerémségben maradtak.[3]