Astrud Gilberto, a Girl from Ipanema előadójaBossa nova ritmus
A bossa nova (jelentése: „új divat”) brazil eredetű dzsessz stílus, amit João Gilberto, Antônio Carlos Jobim és Vinicius de Moraes alkotott meg. A bossa novának számos követője, kedvelője van napjainkban is.[1] Habár fénykora mindössze hat évig tartott (1958–1963), számos népszerű, örökzöld bossa sláger gyarapítja azóta is a jazzrepertoárt.
Története
A bossa nova Brazíliában alakult ki az ötvenes évek közepén olyan szerzők közreműködésével, mint Johnny Alf és João Gilberto. A stílus alapja és őse a szamba, de a bossa nova dallama jóval komplexebb, tempója lassabb, előbbi felfokozottságával szemben a bossa nova andalító, szinte álmos hangulatú. A favellák környékén megjelent szambával ellentétben a bossa nova a Rio de Janeiro-i tengerpartokról származik.
Gilberto felvételei és az 1959-es Fekete Orfeusz című film zenéje divatba hozta a bossa novát szerte Latin-Amerikában, ezután észak-amerikai jazz-zenészek is felfigyeltek a stílusra. Az első, nemzetközi hírnévre szert tevő bossa-sláger a The Girl from Ipanema, Astrud Gilberto (João Gilberto későbbi felesége) közreműködésével.
A jazz-műfajban Charlie Byrd és Stan Getz felvételei idézték elő a nagy bossa-robbanást a Jazz Samba című albummal (ezen ugyan brazil bossa nova dalok szerepelnek, de a zenészek között nem találunk brazilokat), majd 1963-ban megjelent a Getz/Gilberto című lemez is, ami brazil és észak-amerikai zenészek közös munkájának gyümölcse és óriási sikert aratott. Ezt követően számos híres előadó készített bossa nova felvételeket, olyanok, mint például Ella Fitzgerald(Ella Abraça Jobim) és Frank Sinatra(Francis Albert Sinatra & Antônio Carlos Jobim). A bossa nova stílusjegyei végül beépültek a jazzbe, majd világzenébe.
A korai bossa nova kialakulásában nagy szerepe volt a Dans mon île című számnak, amit Henri Salvador énekelt az 1957-es olasz Europa di notte (rendezte: Alessandro Blasetti) című filmben. Ezt később olyan brazil művészek dolgozták fel, mint Eumir Deodato (Los Danseros en Bolero – 1964) és Caetano Veloso (Outras Palavras – 1981). 2005-ben Henri Salvador brazil állami kitüntetésben részesült, amit Gilberto Gil énekes és kulturális miniszter, illetve Luiz Inácio Lula da Silva elnök adott át.
Hangszerek
A bossa novát leginkább nylon-húros klasszikus gitáron játsszák, inkább ujjakkal, mint pengetővel, így a gitár hangja lágy és visszafogott. A legpuritánabb formátumú bossa-előadás a gitárral kísért éneklés (lásd João Gilberto-t). Még nagyobb, jazz-szerű együttesekben is van általában egy gitár, ami a kötött bossa-ritmust játssza. Gilberto alapvetően egy jellegzetes szamba-ütőhangszer ritmusát (általában a tamborimét) vette át, és alkalmazta a pengető kezére.
Bár nem annyira prominensen mint a gitár, de a zongora is jelen van a bossa novában; Jobim zongorán írta és azon is adta elő saját számait. A zongora jelenti a stílusbeli hidat a bossa nova és a jazz között.
A dobfelszerelés nem képezi a klasszikus bossa nova hangszerelés részét, de ettől függetlenül létezik egy tipikus bossa nova dobstílus, amit Helcio Milito és Milton Banana dolgozott ki. A lábcinen folyamatos nyolcados játék hallható (ezzel imitálva a pandeiro-t), miközben a tipikus clave ritmust(wd) ütik. A lábdob általában az "1-és3-és" leütéseket játssza. A basszushangszer (bőgő vagy basszusgitár) szintén a lábdob ritmusát követi, hangok tekintetében pedig sokszor csak az akkordok alaphangjára és kvintjére szorítkozik.
A nagyzenekari kíséret leginkább az észak-amerikai bossa novára (amit gúnyosan liftzenének, vagy lounge zenének is neveznek) jellemző, emellett hallható több Jobim és Astrud Gilberto felvételen is. Dusty Springfield 1967-es The Look of Love című felvételén is hallható ilyen kíséret.
Szerkezet
A bossa nova a szamba ritmusvilágán alapszik. A szamba az Afrikából származó, Brazíliában élő rabszolgák zenéje volt. A szambát leginkább 2/4-es metrumban szokták lejegyezni, a bossa nova lényegében ennek egy lassabb tempójú változata (amit már főleg 4/4-ben írnak), de a szambától eltérően a bossa novához nem társul semmilyen jellegzetes táncstílus.[2]
A bossa ugyan szoros kapcsolatban állt és áll a jazzel, de a jazzes swingeléstől eltérően ez egyenes, nyolcados zene. A bossára hatással volt a blues is, de mivel a legtöbb bossa nova nem követi a 12-ütemes szerkezetet és szövegvilágot, ezért ezt a hallgató általában nem veszi észre.[3]
Harmóniai összetettség szempontjából a bossa nova vetekszik a jazzel, főleg a szeptimakkordok vagy az oktávon felüli skálahangokat tartalmazó akkordok használatának tekintetében. Az első bossa nova dal, a Chega de Saudade több szerkezeti elemet is átvett a choro műfajból; későbbi kompozíciók már nem sűrűn követték ezt a tendenciát. Jobim gyakran alkalmazott bonyolult, disszonáns dallamvonalakat, a legismertebb a Desafinado (a cím jelentése: "Hamis" vagy "Kívül a skálán") című szám. A dallam gyakran lép az akkord alterált hangjára. Például ha az akkord egy D-dúr majorszeptim, a dallam a G#-hangra, azaz a bővített 11. fokra lép.
A gitárstílus mellett João Gilberto másik fontos találmánya a jellegzetes énekstílus. A bossa nova előtt a brazil énekesek leginkább az operából merítkeztek. Gilberto-val megjelent a nazális vokálstílus, ami az észak-brazil cabaclo-n alapszik.[4] Gilberto szinte suttogásig halkította az éneket.
A korai bossa novák lírai szövegviláguknak és hosszuknak (általában 2-4 perc) hála könnyen népszerűvé váltak még úgy is, hogy zeneileg elvetik az európai és észak-amerikai verse-refrén, vagy 32 ütemes AABA formát. A bossa-dalok általában két verse részt tartalmaznak és sok átvezetést. Néhány korai João Gilberto szám két percnél is rövidebb volt, s csak egyetlen versszakot tartalmaztak, amik ismétlődtek. A szövegek témája általában a nők, a szerelem, a vágyakozás és az ifjúság.
Két bossa-típust különböztetünk meg, az egyik az ötvenes évek végi, a másik pedig az 1964 utáni. Az ötvenes évek bossa-szövegei leginkább a brazil közép- és felsőközéposztály életéről szól (noha a népesség legnagyobb része munkásosztálybeli volt). 1964 után a szövegek politikai tartalmakkal bővültek, megjelent a rendszerkritika.[5]
Későbbi tendenciák
A kilencvenes évek közepétől különböző európai művészek alkalmazták a bossa novát inspirációként elektronikus zenei kompozícióikhoz. Ez szülte a BossaElectrica és TecnoBossa stílusokat. Új énekesek, mint Bebel Gilberto, João Gilberto és Miúcha lánya, és európai zenekarok, mint a Nouvelle Vague és a Koop használ modern eszközöket bossa nova dalaikban és előadásaikban. Stephen Sondheim Broadway-szerző egy bossa nova ritmust használt a Company című musicalben 1970-ben.
Az évek során a bossa nova túlnőtt brazil és jazzes gyökerein, s beépült a populáris zenébe is.
1963-ban Elvis Presley kiadta Bossa Nova Baby című számát.
Szintén 1963-ban Eydie Gorme feljutott a slágerlistákra Blame it on the Bossa Nova című dalával.
1967-ben Frank Sinatra több számot is előadott Antônio Carlos Jobim-al.
1995-ben George Michael kiadta Jesus To A Child című számát bossa nova stílusban. A dalt exszeretőjének, Anselmo Feleppának ajánlotta (aki 1993-ban halt meg).
2006-ban a The Black Eyed Peas rögzítette a Mas Que Nada-t Sérgio Mendes Timeless című albumára.
Szólókarrierje előtt Lani Hall énekes a Brasil '66-ban zenélt.
José José zenei karrierje kezdetén basszusgitáron és nagybőgőn játszott egy bossa nova trióban, a Los PEG-ben.
Jay Chou tajvani énekes Mitiehsziang című dalát írta bossa nova stílusban.
A Matt Bianco albumain számos bossa nova dal hallható.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Bossa nova című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Castro, Ruy (ford. Lysa Salsbury). "Bossa Nova: The Story of the Brazilian Music That Seduced the World." 2000. Első angol nyelvű kiadás. A Capella Books, an imprint of Chicago Review Press, Inc. ISBN 1-55652-409-9 Megjelent Brazíliában a Companhia das Letras-tól. 1990
McGowan, Chris és Pessanha, Ricardo. "The Brazilian Sound: Samba, Bossa Nova and the Popular Music of Brazil." 1998. második kiadás. Temple University Press. ISBN 1-56639-545-3
Mei, Giancarlo. Canto Latino: Origine, Evoluzione e Protagonisti della Musica Popolare del Brasile. 2004. Stampa Alternativa-Nuovi Equilibri. Előszó: Sergio Bardotti, utószó: Milton Nascimento