Patai Tamás (balra) és Boros Csaba (jobbra) a 2010-es SzeptemberFeszten25 éves a Dévai Szent Ferenc Alapítvány - Nem Adom fel koncert az Arénában, 2018.08.13.
Boros Csaba 1962. november 17-én született Csorna városában,[1][3] és 1969-ben, hétéves korában családjával együtt elköltözött Győrbe. Fiatalkorában tehetséges tornásznak bizonyult, 1972-ben a serdülő tornászválogatott keretbe is beválogatták. Edzője Röck Samu volt.[4] 1976 körül, általános iskolás korában a brit Deep Purple hard rock hatására néhány társával elhatározta, hogy egy együttest alapítanak; eredetileg elektromos orgonán játszott volna, de végül a gitározás mellett döntött.[3]
Általános iskolai tanulmányait a győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában folytatta, ezt követően a Kazinczy Ferenc Gimnázium, majd a Zrínyi Ilona Gimnázium keretei között tanult.[4] Már iskolás évei alatt több együttesben játszott, de első komolyabb zenekara a Citrom volt, amellyel egy kislemezt is megjelentettek. Ezt követően a Kenguru nevű együttesben zenélt, aminek köszönhetően megismerte Cipőt, aki az együttes dalszövegírójaként tevékenykedett és vendégszerepelt a koncertjein.[3][5]
Republic
A Republic megalakulása előtt Bódi Lászlóval való ismeretségének köszönhetően meghívták a zenekar basszusgitárosának.[3] 1990. február 23-án, utolsóként lépett be a Republic zenekarba, melynek tagjai Bódi László, Tóth Zoltán, Bali Imre és Szilágyi László voltak. Cipő javaslatára hivatalosan innen számítják a Republic együttes indulását. 1990 nyarán már felléptek a Beatrice koncertjein, mivel Nagy Feró megkedvelte a zenéjüket.[6][7]Indul a mandula!!! címmel jelentették meg az első nagylemezüket 1990-ben.
Az együttes munkájában zeneszerzőként is részt vett, főleg a 2000-es években írt egyre több dalt.[7] Az ő szerzeménye például a Könnyek helyett,[8] a Só és cukor,[9] az Ahová megyek,[10] a Dudu[11] és a Varsó hiába várod.[12] 2004-től dalszövegeket is ír, ezeket a szerzeményeit ő maga énekli.[7] Az első ilyen dala a Sose ébressz fel, ha más dala szól.[13]
2010. március 15-én a Republic tagjaként „az Együttes megalakulása 20. évfordulója alkalmából, méltán népszerű, nagy sikernek örvendő előadóművészi tevékenységük elismeréseként” Boros az együttes többi tagjával – Bódi Lászlóval, Nagy László Attilával, Patai Tamással és Tóth Zoltánnal – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatában részesült.[14]
„
Nekem mindig az a fontos, hogy a koncerteken a színpad előtt kik állnak és mit tudok nekik aznap este nyújtani. Hogy mi a visszajelzés az ő részükről. Számomra a közönség a legfontosabb, azok, akik ott vannak.
Jelenleg egy tárnoki házban él családjával. Felesége Szilvia, ikerfiaik vannak,[4] akik közül a kisebbik, Ákos oxigénhiány miatti agyvérzéses állapotban született.[15][16] Zenei példaképének John Lennont (1940–1980), a The Beatles gitárosát tekinti. Elmondása szerint „azért óriási John Lennon, mert ő nemcsak egy zenész. Ő egy korszaknak az élenjáró prófétája. Nemcsak arról lehet beszélni, hogy miről írta meg a dalt, vagy hogy jól írta-e meg, hanem arról is, hogy mit képviselt. És ő nagyon sok minden képviselt”.[4]