Bokszerlázadás

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Ebben a szócikkben az orosz nevek magyaros átírásban szerepelnek.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Bokszerlázadás
Kínaiak és a külföldi expedíciós erők harca a tiencsini csatában
Dátum	1899. november 2. – 1901. szeptember 7.
Helyszín	Kína
Casus belli	Clemens von Ketteler báró halála
Eredmény	A 8 nemzetből álló szövetség győzelme
Terület- változások	tiencsini koncessziós zóna (tianjini koncessziós zóna) növekedése
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Nyolcnemzeti szövetség: Francia Köztársaság Japán  Német Birodalom Orosz Birodalom  Egyesült Királyság  Egyesült Államok  Osztrák–Magyar Monarchia Olasz Királyság  Csing-dinasztia Igazságot és Békét Teremtő Ököl
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Külképviseletek C. M. MacDonald Seymour-különítmény E. H. Seymour Gaselee-különítmény A. Gaselee, J. I. Alekszejev, Ny. P. Linevicsv, Fukusima J., A. Chaffee, E. H. Liscum† Megszálló erők A. Waldersee Orosz mandzsúriai megszálló erők A. Kuropatkin Ce-hszi császárné (Cixi császárné), Jüan Si-kaj (Yuan Shikai), Nie Si-cseng (Nie Shicheng) †, Zsung-lu (Ronglu), Tung Fu-hsziang (Dong Fuxiang), Ma Fu-lu †, Ma Fu-hsziang (Ma Fuxiang), Cao Fu-tien (Cao Futian)
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
50 255 expedíciós katona 100 000 katona Mandzsúriában 70 000 császári katona, 100 000–300 000 bokszer
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
1000 katona,[1] 526 külföldi 20 000 császári katona,[1] ismeretlen számú bokszer
Civil veszteségek: legalább 13 000[2]–32 000 kínai kínai keresztény, 200 misszionárius, összesen 100 000 fő lett a bokszerek áldozata,[3] 5000 kínai civil a külföldi katonák miatt[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Bokszerlázadás témájú médiaállományokat.

A bokszerlázadás vagy bokszerfelkelés^[4] 1900-ban volt Kínában, a külföldiek egyre erősödő hatalma és a terjedő kereszténység ellen. Az első ópiumháborúig Kína elzárkózási politikát folytatott, 1842-től azonban már nem volt lehetőségük az európaiak kizárására. A következő évtizedekben a külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban; a gazdasági hasznot kivitték, ópiumot hoztak az országba, a helyi vallást és tradíciókat nem tisztelték, és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek az egyre gyengülő Csing (Qing)-dinasztiára.

A növekvő feszültségek hatására 1900. május 18-án robbant ki a bokszerlázadás egyszerre több tartományban. A megmozdulást a kínai császár özvegye, az ország tényleges uralkodója is támogatta. A felkelők tönkretették a vasútvonalakat és távíróvonalakat, melynek oka az volt, hogy rengetegen az infrastrukturális modernizációt okolták a nyomorukért. A vasúthálózat és a távírdák kiépülésével ugyanis százezrek maradtak munka nélkül, akik teherszállításból vagy hírvivői munkából éltek.^[5] A bokszerek megöltek több mint 3000 keresztényt, és minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki.

Az angolok eleinte sikertelenül próbálták megfékezni a felkelést, és magas rangú kínai politikusok tiltakozása is visszhang nélkül maradt. A követségi dolgozók meggyilkolása nyomán azonban az európai hatalmak – Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország –, valamint Japán és az Amerikai Egyesült Államok, az úgynevezett „nyolcnemzeti szövetség”, csapatokat küldtek Kínába. A britek saját csapataikon kívül indiai erőket is vezényeltek Kínába. A felkelők egyik központját, Tiencsin (Tianjin)t július 13-án vették be, amikor a lázadók a diplomatanegyed megtámadására készültek. A nemzetközi külképviseletek ostroma után a császárnénak menekülnie kellett a fővárosból, a pekingi csatát követően pedig a külföldi csapatok három napig fosztogatták a nagyvárost. A felkelést augusztus végére verték le végleg.

Szeptember 27-én az Alfred von Waldersee német vezértábornagy vezetése alatt álló megszálló erőket a menekülő lázadók ellen büntetőexpedícióra küldték.^[6] A cári orosz csapatok ebben az időszakban foglalták el Mandzsúriát, ami az orosz–japán háború kitörésének egyik alapvető oka lett.

A konfliktust végül a bokszerjegyzőkönyvvel zárták le, melyet 1901. szeptember 7-én írtak alá.

Jegyzetek

1. Singer, Joel David, The Wages of War. 1816-1965 (1972)
2. Eckhardt, William, in World Military and Social Expenditures 1987-88 (12th ed., 1987) by Ruth Leger Sivard.
3. Rummel, Rudolph J.: China's Bloody Century : Genocide and Mass Murder Since 1900 (1991); Lethal Politics : Soviet Genocide and Mass Murder Since 1917 (1990); Democide : Nazi Genocide and Mass Murder (1992); Death By Government (1994), http://www2.hawaii.edu/~rummel/welcome.html.
4. A kifejezés eredete, hogy a felkelés időszakában a különféle ázsiai harcművészeteknek Európában még nem honosodtak meg a mai elnevezéseik. A kezeket (is) használó harcművészeteket egyszerűen boksznak nevezték („kínai boksz”).
5. Nagyhatalmi összhang és presztízsháború: A boxerlázadás története (ujkor.hu)
6. Kun Enikő: A bokszerlázadás megfékezése (magyar nyelven). National Geographic, 2004. július 13. (Hozzáférés: 2010. július 8.)