A bresciai származású Melchisedech Longhena és Giacomina legidősebb fiaként, szinte biztosan Velencében született 1596 vége és 1597 eleje között. Születési dátuma nem ismert pontosan, mivel a San Provoló-i plébánia (ahol nagy valószínűséggel keresztelték) erre az időszakra vonatkozó iratai elvesztek; az 1672-es kőfaragó-jegyzékben azonban hetvenöt évesként, az 1682-es halotti anyakönyvben pedig nyolcvanöt évesként szerepel. Három testvére volt, Decio, Medea és Giovanni.
A legújabb kritika teljesen felülvizsgálta a művészi fejlődése körüli negatív feltételezéseket; az 1950-es évekig tulajdonképpen Tommaso Temanza (1778) véleménye volt érvényes, aki tanulmányok nélküli, igen alázatos kőfaragónak tartotta, aki idővel állami építészi rangot tudott elérni.
Igaz, hogy apja, Melchisedech műhelyében tanult, aki sokkal több volt, mint egy szerény kőfaragó, és olyan ismeretségekkel büszkélkedhetett, mint Alessandro Vittoria és Vincenzo Scamozzi. Művészeti műveltségéhez Andrea Palladio és Sebastiano Serlio tanulmányozása, valamint a Contarini család mecenatúrája is hozzájárult. Dolgozott egy „bürokratikusabb” területen is (levélkészítés, könyvelés), így az egyik első példa a hivatásos építészre.
Húszas évei elején a Malipiero-palota felújításával (1621–1622) és a Giustinian Lolin-palota radikális átalakításával (1623) tűnt ki.
1631-ben megbízást kapott a Santa Maria della Salute bazilika tervezésére és felépítésére, amely a legjelentősebb műve, a velencei és itáliai barokk egyik legnagyszerűbb alkotása. A bazilikát fogadalmi felajánlásként építtették a polgárok egy szörnyű pestisjárvány végén, amely Velencében és Észak-Itália nagy részén 1630-ban tombolt. A nyolcszögletű központi korpuszt kupola fedi, amely impozánsan kiemelkedik a Punta da Marból, és tökéletesen látható mind a Canal Grande, mind Szent Márk tér felől. Belsőjének súlyos klasszicizmusa éles ellentétben áll a külső merész szcenográfiai felfogásával, amely egyértelműen a barokk ihlette mozgással teli formákban artikulálódik. A bazilika felépítése több mint fél évszázadot vett igénybe: az épületet valójában csak 1687-ben avatták fel, öt évvel alkotója halála után.
Longhenára mély hatást gyakorolt a tizenhatodik század két hazai nagy mestere, Jacopo Sansovino és Andrea Palladio. Az építész korának barokk áramlataiba teljesen beilleszkedett, és sikerült néhány művének pompát és mély drámaisággal teli chiaroscuro hatást adnia, amely mindenekelőtt vitathatatlan remekművében, a Santa Maria della Salutéban található meg.
Longhena tanítványai, későbbi munkatársai és követői Giuseppe Sardi (1630–1699), Bernardo Falconi Bissonéból, Antonio Gaspari (1670–1738) és a dél-tiroli Peter Strudel voltak. Az első, eredetileg Morcotéből származott, s a nagy mester mellett dolgozott az Ospedaletto templom építésében, míg Gaspari a Ca’ Pesaro építési munkálatait vezette Longhena halála után.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Baldassare Longhena című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Baldassare Longhena: architetto del '600 a Venezia, 2, Venezia: Marsilio
Douglas Lewis, Baldassare Longhena. Recensione di G. Cristinelli, Baldassare Longhena: architetto del '600 a Venezia, in Arte Veneta, XXVII (1973), 328–330.
Baldassare Longhena. Venezia: Istituto Veneto di Scienze, Lettere ed Arti
Baldassare Longhena 1597–1682
La Confraternita della SS. Trinità, nel contesto della "venezianità" di Loreo. Chioggia: Editrice nuova Scintilla. ISBN 978-88-89656-15-0