Az Év Fiatal Menedzsere díj

Az Év Fiatal Menedzsere díj a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ) által 2000-ben alapított díj.

Zsűri

A díjat egy 13 tagú zsűri ítéli oda, melynek tagjai a Joint Venture Szövetség, a Magyar Bankszövetség, a Menedzser Alapítvány, a Menedzsment Fórum, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Világgazdaság című lap képviselői.

Odaítélésének szempontjai

  • Szakmai elismertség.
  • Publikációk, média nyilatkozatok.
  • A cég fejlődésének dinamikája a pályázó vezetési időszaka alatt.
  • A fejlődés mennyire köszönhető a pályázó tevékenységének?
  • Mi az, ami a cég fejlődésében kizárólag az ő munkájának eredménye, és csak az ő személyéhez köthető?
  • Kapcsolata a többi vezetővel.
  • Kapcsolata a tulajdonossal/tulajdonosokkal, illetve a céget irányító testületekkel (közgyűlés, igazgatótanács, felügyelő bizottság) és a stakeholderekkel.
  • Kkapcsolata az alkalmazott munkatársakkal.
  • Szervezeten belüli változások menedzselése (szervezetfejlesztés, belső utasítások kiadása és bevezetése, szervezet átalakítás, humánerőforrás menedzsment, stb.).
  • A cég külső kapcsolati hálójának kiépítése (pl. média-kapcsolatok, társadalmi és szakmai kapcsolatok stb.).
  • Társadalmi kötelezettség vállalás, a pályázó viszonya a CSR-hez (Corporate Social Responsibility).

Eddigi kitüntetettjei

Jegyzetek

  1. Megválasztották az év magyar menedzsereit, deluxe.hu, 2010. február
  2. Lakics Péter - Az év fiatal menedzsere 2010. YouTube, 2011. január 31.
  3. "Az Év Menedzsere 2010" és "Az Év Fiatal Menedzsere 2010" pályázatok eredményhirdetése Archiválva 2014. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, manager.org, 2011. február
  4. Birgés Tibor az Év Menedzsere – Hernád Ágnes az Év Fiatal Menedzsere 2011-ben Archiválva 2014. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, manager.org, 2012. február
  5. Az Év Menedzsere 2012 Archiválva 2014. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, mfor.hu, 2013. február 26.
  6. Átadták az Év Menedzsere díjakat, HRportal.hu, 2014. február 25.
  7. agency, fps web: Átadták az Év Menedzsere 2016 díjakat (magyar nyelven). mediapiac.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 21.)

További információk

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!