Az Asszonysorsok Kínában (eredeti címe: Pavilion of Women) 2001-es amerikai-kínai filmdráma, amelyet Ho Yim rendezett. A forgatókönyvet Pearl S. Buck regénye alapján Luo Yan és Paul Collins készítette. A produkció főbb szerepeiben Willem Dafoe, Luo Yan és John Cho. 2001. március 16-án mutatták be Los Angelesben.[1] A magyar bemutató pontos dátuma ismeretlen, a televízióban futott magyar szinkronnal.[2]
Wu Ailian házasságát börtönként éli meg férjével, ezért hogy szabaduljon tőle, vásárol neki egy szeretőt. Ezalatt megismerkedik egy pappal, akivel egymásba szeretnek. A szerető azonban nem tudja sokáig fenntartani a férj minden figyelmét, a második világháború kitörésével pedig megindul a japán hadsereg Kínában.
A filmet gyengének írták le a kritikusok. A Rotten Tomatoeson 6%-os minősítést ért el 32 értékelés alapján, az összefoglaló szerint: „Pearl Buck regényének adaptációja, amely több habot termel, mint egy szappanopera, elsüllyed a túlzott melodráma, a mesterkélt alakítások és a giccses párbeszédek súlya alatt.”[3] Robert Koehler a Varietytől azt írta: „Sok szempontból ez a régi Europudding-produkciók kelet-ázsiai megfelelője, ahol a nemzetközi szereplők inkább kakafónikus, mint dallamos dolgokat hoztak létre.”[3] A. O. Scott a New York Timestól azt írta: „Ügyetlensége a legjobb szándéka ellenére félkész operai giccsé változtatja.”[3] Lou Lumenick a New York Posttól azt írta: „Tele van [...] színpadias melodrámával, béna párbeszédekkel és szirupos zenével.”[3]
A MetaCritic 26 pontot adott a 100-ból 14 vélemény alapján.[4] Kevin Thomas a Los Angeles Timestól azt írta: „Soha nem tud felülemelkedni egy letűnt korszak melodrámáján, annak ellenére, hogy Willem Dafoe nagyszerű és szenvedélyes, Luo Yan pedig megható alakítást nyújt.”[4] Michael Atkinson a Village Voice-tól azt írta: „Yim filmjét kétszeresen is térdre kényszeríti a filmzene.”[4]
A Box Office Mojo szerint a film 36 ezer dolláros bevételt szerzett, a költségvetésről nincs adat.[5]