Az Anti-HeroTaylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző dala, ami az első kislemez volt tizedik stúdióalbumáról, a Midnights-ról (2022). A szám szerzője és producere Swift és Jack Antonoff voltak, az Anti-Hero stílusát tekintve egy pop-rock és szintipop dal, amit retro szintetizátorokra és ismétlődő dobokra építettek. A dalszöveg témája főként önutálat, depresszió és szorongás. 2022. október 21-én jelent meg digitális letöltésként, három nappal később tették elérhetővé az amerikai rádióadóknak, a Republic Records kiadásában.
A dalt Swift rémálmai, önutálata és személytelenítése inspirálta, kritizálja azt a társadalmi nyomást, ami hibáira és hiányosságaira helyeznek. Zenekritikusok méltatták a dalt közvetlen szövegéért, fülbemászó ritmikájáért, szintetizátorokon alapuló hangszerelését és az énekes hangját. A Billboard a Midnights legjobb dalának nevezte, egyes magazinok pedig Swift pályafutásának legjobb kislemezének választották. Év végi listákon gyakran 2022 legjobb dalai között volt. A dal videóklipjét, amit Swift írt és rendezett, október 21-én mutatták be. A dalhoz hasonlóan az énekes félelmeit, bizonytalanságait és evészavarát mutatja be, Swiftet három különböző személyként megjelentetve. A videóban előadja egyik rémálmát, ami hagyatékáról és végrendeletéről szólt, kitalált családját Mike Birbiglia, John Early és Mary Elizabeth Ellis játsszák.
Az Anti-Hero megdöntötte az országos rekordot az Egyesült Államokban és a globális rekordot a legjobb nyitónapért a Spotify történetében. Negyven országban érte el a slágerlisták első tíz helyének egyikét, Ausztráliában, Belgiumban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, a Fülöp-szigeteken, Horvátországban, Indonéziában, Írországban, Izraelben, Kanadában, Lettországban, Malajziában, Portugáliában és Új-Zélandon első lett. Ezekben az országokban több esetben heteket töltött az adott lista élén, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is Swift pályafutásának leghosszabb ideig első helyezett dala volt. A kislemez Swift kilencedik listavezető dala lett a Billboard Hot 100-on, amivel az egyetlen szólóelőadó lett a slágerlista történetében, akinek öt dala az első helyen debütált és 2022 legtöbb példányban elkelt dala lett. Első lett a Billboard Global 200 és a Radio Songs listákon is, amivel Swift lett az első előadó, akinek az utóbbi listán első helyezett dala volt a 2000-es, a 2010-es és a 2020-as években is. 2022. november 7-én kiadták a dal remixét, amin közreműködött a Bleachers amerikai rockegyüttes.
Háttér
2022. augusztus 28-án Taylor Swift bejelentette tizedik stúdióalbumát, a Midnights-ot, október 21-i megjelenéssel.[1] Az énekesnő 2022 szeptemberében jelentette be, hogy az album producere ismét Jack Antonoff lesz, akivel Swift ötödik lemeze, a 1989 (2014) óta dolgozott.[2] 2022. szeptember 21-től Swift elkezdte megosztani az album számlistáját a TikTok platformon, a Midnights Mayhem with Me című sorozat részeként. Tizenhárom epizódja volt, mindegyikben egy új dalt jelentett be.[3][4] 2022. október 3-án, a hatodik epizódban jelentette be az Anti-Hero megjelenését.[5]
Zene és dalszöveg
„Szerintem még soha nem kutattam fel félelmeimet ennyire részletesen. Nagyon sok problémám van azzal az elképzeléssel, hogy az életem kezelhetetlenül nagy lett és, hogy embernek érezzem magam. Ez a dal egy vezetett utazás azon dolgokról, amiket utálok saját magamban. Mindannyian utálunk egyes dolgokat saját magunkban. Ezeket a dolgokat kell elfogadnunk, ha emberek akarunk lenni. Szóval igen, nagyon szeretem az Anti-Herot, mert szerintem nagyon őszinte.”
– Swift a dalról beszélve Instagramon[6]
Az énekes Instagramon osztotta meg, hogy az Anti-Hero az egyik kedvenc dala, amit életében írt. Azt mondta, hogy a dal mélységekbe menve elemzi félelmeit, részletezve a dolgokat, amiket utál saját magában.[5]
Az Anti-Hero egy pop-rock és szintipop dal,[7][8][9] amire nagy befolyással volt az 1980-as évek rockja.[10] Egy ismétlődő dobalapra és „lassú” szintetizátorokra épült.[9] A dalszövegében Swift kritizálja önmagát, kiemeli, hogy ő a „probléma” és megosztja félelmeit, beszél szorongásáról, illetve depressziójáról.[11] A megemlített témák között van ismerősei figyelmen kívül hagyása, nárcizmus álcázása, mint altruizmus, hogy kapcsolatai csak üzleti érdekűek és, hogy képtelen normálisan kommunikálni másokkal hírneve miatt.[12] Dallamát tekintve a versszakokban egyik pillanatban „lendületes,” míg a következőben „majdnem monoton.”[13] A szám áthidaló részében leírja egyik rémálmát, amiben menye meggyilkolja Swiftet, hogy megörökölje vagyonát.[14] Az utolsó refrénben Swift hangja a következőként van leírva: „kimerült, szinte vonszoló és sóhajokkal tűzdelt,” mielőtt visszatérne az eredeti refrénhez.[13] A szövegben utal a 30 Rock sorozatra is a „Sometimes I feel like everybody is a sexy baby, and I’m a monster on the hill” sorban,[15] amivel a fiatal nők fetisizálására hivatkozik.[16] Az Anti-Hero E dúrban íródott, 97 bpm-es tempóban, A–E–B–C♯m akkordmenetet követve. Swift hangja E3 és C♯5 között mozog.[17][18]
Népszerűsítése
Október 16-án Swift kiadott egy rövid videót Midnights Manifest címen közösségi média oldalain, amiben megosztotta, hogy milyen események fognak még megtörténni a Midnights megjelenése előtt.[19] Ezen látszott, hogy az album megjelenésének napján ki fognak adni egy videóklipet az Anti-Hero című dalhoz.[19] A videó részleteit lehetett látni az Amazon Prime VideoThursday Night Football közvetítésében október 20-án.[20] Swift mellett a videóklip szereposztásának része volt Mike Birbiglia, John Early és Mary Elizabeth Ellis, akiknek nevét először az előzetesben lehetett látni.[21] A megosztott naptárban lehetett látni a #TSAntiHeroChallenge hashtaget is,[22] ami október 21-én indult el, a videóklip premierje után, a YouTube platformon.[23]
A Universal Music Group 2022. október 21-én küldte el a dalt olasz rádióállomásoknak.[24] Ugyanezen a napon digitális letöltésként is megjelent Swift weboldalán.[25] A Republic Records október 24-én adta ki a dalt amerikai felnőtt kortárs slágerrádióknak,[26] majd október 25-én kortárs slágerrádióknak, mint a Midnights fő kislemeze.[27]
2022. november 7-én kiadtak egy duett remixet Antonoff Bleachers nevű alternatív rock együttesével. A dal csak digitális letöltésként jelent meg Swift weboldalán, mielőtt a következő nap kiadták streaming platformokon is.[28]
Kritika
Az Anti-Hero szinte csak pozitív reakciót váltott ki zenekritikusokból. Az Exclaim! szerzője, Megan LaPierre szerint „rég óta” Swift legjobb albumnépszerűsítő kislemeze volt.[29] Olivia Horn (Pitchfork) azt mondta róla, hogy a dal szembeszáll Swift hiányosságaival és úgy írta le, mint amiben az énekesnő keveri a „a 1989 polírozott szintipopját, a Reputation elemző jellegét, illetve a Folklore és az Evermore dalszövegstílusát.”[9] Brittany Spanos (Rolling Stone) szerint az Anti-Hero egyértelműen az album egyik legjobb dala volt, amiben „az énekes saját magát és kritikusait is annyira leszólja, mint a Blank Space-en.” Ezek mellett méltatta a dal azon részét, ahol az énekes rémálmáról beszél.[14] Rob Sheffield a következőt írta: „olyan, mint a The Man második felvonása, tele van gyilkos sorokkal.”[30]
Lauren Jackson (The New Yorker) méltatta a produceri munkát a dalon, a tiszteletlen refrént, a szám ritmikáját és Swift hanghordozását.[13] Lindsay Zoladz (The New York Times) a következő szavakkal írta le a dalt: „fertőző és játékosan önostorozó,” majd méltatta ahogy kritizálja a fiatal nők fetisizálását.[16] Chris Willman (Variety) kiemelte a dal szövegét, „mókás” hangulatát és „fülbemászó” refrénjét. Ezek mellett azt írta, hogy Swift a refrénben „úgy hangzik, mint aki lélekszakadva rohant be egy ajtón, hogy megossza ezt a váratlan, bátor vallomását,” majd azt mondta az énekesről, hogy „a tragikomikus dramaturgia mestere, énekesként és dalszerzőként is.”[31]
Alexis Petridis (The Guardian) azt írta, hogy Swift nagyon magabiztos a dalon, „már nem érzi úgy, hogy ugyanazokkal a feltételekkel kellene játszania, mint kortársai.”[10] A Billboard szerzője Jason Lipshutz az album legjobb dalának választotta, méltatta „bámulatosan metsző önelemzését,” „szardonikus mesterfogásait” és Antonoff „sima, ragyogó” produceri munkáját.[7] Helen Brown (The Independent) egy zseniális dalnak nevezte és kiemelte „elképesztő szürreális képvilágát,” amit Swift arra használt, hogy bemutassa hírnevét.[32]
A The Observer kritikusa, Kitty Empire az album egyik „legelbűvölőbb” dalának nevezte, „sötét önostorozása” miatt.[33] Carl Wilson (Slate) többekhez hasonlóan kiemelte a dal szövegét, méltatva a „turnézó szupersztár bemutatását, mint egy összehasonlíthatatlan szörny” és az Evermore-inspirálta rémálom-bemutatót az kislemez második felében. Wilson ezek mellett nagyon jónak tekintette Swift fejlődő énekhangját, amit esetenként Kate Bush-hoz hasonlított.[34] A dalt Rick Quinn (PopMatters) a Midnights „zenei és érzelmi középpontjának” nevezte, méltatva „fülbemászó” ritmikáját és zenei alapját. John Murphy (MusicOMH) azt írta, hogy a dal egy Taylor Swift-klasszikus lesz, szerinte az énekes pályafutásának egyik legjobb száma.[35] A DIY sok magazinhoz hasonlóan Swift egyik legjobb fő kislemezének nevezte,[36] míg a GQ 2022 egyik legjobb dalának választotta.[37]
↑DIY’s Tracks of 2022 (angol nyelven). DIY, 2022. december 9. [2023. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
↑ abcHorn, Olivia: Taylor Swift: “Anti-Hero” (amerikai angol nyelven). Pitchfork. [2022. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
↑Swift, Taylor; Antonoff, Jack: Anti-Hero. Musicnotes.com, 2022. október 21. [2022. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
↑Anti-Hero Digital Single. Taylor Swift Official Store, 2022. október 21. [2022. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
↑Ford, Lucy; Atkinson, Jessie: The 22 best songs of 2022 (brit angol nyelven). British GQ, 2022. november 29. [2022. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
↑Top 100 Brasil: December 19, 2022 – December 23, 2022 (brazíliai portugál nyelven). Crowley Broadcast Analysis. [2020. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 20.)Note: In SEMANA REFERÊNCIA select 19/12/2022 – 23/12/2022. To access the full Top 100, click on VER TOP 100 COMPLETO and enter your name and email. Then enter the code you received by email.
↑"SNS IFPI" (szlovák nyelven). Hitparáda – Radio Top 100 Oficiálna. IFPI Czech Republic. Megjegyzés: a keresésnél válaszd ki a 20231 hetet!.
↑"SNS IFPI" (szlovák nyelven). Hitparáda – Singles Digital Top 100 Oficiálna. IFPI Czech Republic. Megjegyzés: a keresésnél válaszd ki a 202243 hetet!.
وليد الأعظمي، أبو خالد معلومات شخصية الميلاد 1348هـ/1930م المملكة العراقية / بغداد الوفاة 1425هـ/2004م العراق / بغداد مكان الدفن مقبرة الخيزران / الأعظمية مواطنة العراق اللقب شاعر الشباب شاعر الإسلام العرق عربي الديانة مسلم المذهب الفقهي حنفي الأولاد عمر ، مكي، ثابت الحياة …
Vuelo 707 de Aerolíneas Argentinas avión similar al accidentado.Suceso Accidente aéreoFecha 4 de febrero de 1970Causa Turbulencias severasLugar Colonia Tacuarí (Chaco), ArgentinaCoordenadas 26°45′54″S 58°48′00″O / -26.765, -58.8Origen Aeropuerto Internacional Silvio Pettirossi, Asunción, ParaguayÚltima escala Aeropuerto de Camba PuntáDestino Aeropuerto Internacional Ministro Pistarini, Buenos Aires, ArgentinaFallecidos 39Heridos 0ImplicadoTipo Avro 748-105O…
English politician and solicitor The Right HonourableThe Viscount BrentfordBt PC PC (NI) DLHome SecretaryIn office7 November 1924 – 5 June 1929Prime MinisterStanley BaldwinPreceded byArthur HendersonSucceeded byJ. R. ClynesMinister of HealthIn office27 August 1923 – 22 January 1924Prime MinisterStanley BaldwinPreceded byNeville ChamberlainSucceeded byJohn WheatleyFinancial Secretary to the Treasury (Office in Cabinet)In office25 May 1923 – 27 August 1…
US organization of broadcasters with the aim of coordinating educational programs This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: National Association of Educational Broadcasters – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2014) (Learn how and when to remove this template message) The National Assoc…
Jalur kereta api Rajawali–CikampekJembatan Kedunggedeh di atas Ci TarumIkhtisarJenisJalur lintas utamaSistemJalur kereta api rel beratStatusBeroperasiTerminusRajawaliCikampekStasiun23OperasiDibuka1898-1902Pemilik Direktorat Jenderal Perkeretaapian PT Kereta Api Indonesia (Persero) (pemilik aset tanah dan bangunan) OperatorPT Kereta Api Indonesia Daerah Operasi I Jakarta DKI Jakarta Stasiun Jatinegara Jawa Barat Kota Bekasi (hanya Stasiun Bekasi) Kabupaten Bekasi (timur dari stasiun Cikarang) K…
سديم دمبل الصغير بيانات الرصد الصفات الفيزيائية انظر أيضا: سديم تعديل مصدري - تعديل سديم دمبل الصغير سديم دمبل الصغير سديم الفراشة أو سديم دمبل الصغير أو مسييه 76 (بالإنجليزية: Little Dumbbell Nebula) (له عدة أسماء، سديم الفلينة Cork H و سديم باربل Barbell) سديم من النوع الكوكبي ويقع ضمن ك
Bahraini Dilmun Asal Bahrain Kucing domestik (Felis catus) Bahraini Dilmun adalah salah satu ras kucing yang telah ada sejak berabad-abad yang lalu. Ras kucing ini adalah ras kucing asli dari Bahrain. Keunikan dari ras kucing ini adalah, ia dapat hidup dalam perubahan iklim yang ekstrem[1] dan kelembapan tinggi di malam hari.[2] Di Bahrain, kucing ini sebagian besar hidup di jalanan, dan mereka yang hidup di jalanan akan diberi makanan oleh pencinta kucing dan akan diadopsi…
1977 Indian filmAngeekaaramPosterDirected byI. V. SasiWritten bySherifScreenplay bySherifProduced byRamachandranStarringPrameelaSrideviVincentKP UmmerSukumaranCinematographyVipin DasEdited byK. NarayananMusic byA. T. UmmerProductioncompanyMurali MoviesRelease date 12 May 1977 (1977-05-12) CountryIndiaLanguageMalayalam Angeekaaram is a 1977 Indian Malayalam-language film, directed by I. V. Sasi and produced by Ramachandran. The film stars Prameela, Sridevi, Vincent, Sukumaran, K. P…
1833 fairy tale poem by Pushkin Mikhail Nesterov. The Tale of the Dead Princess and the Seven Knights. 1889 The Tale of the Dead Princess and the Seven Knights (Russian: «Сказка о мёртвой царевне и о семи богатырях», romanized: Skazka o myortvoy tsarevne i o semi bogatyryakh, literally: The Tale of the Dead Tsarevna and of the Seven Bogatyrs) is an 1833 poem by Aleksandr Pushkin telling a fairy tale of Prince Yelisei's search for his love, the Tsarevna …
Peta Kabupaten Buton Selatan di Sulawesi Tenggara Berikut adalah daftar kecamatan dan kelurahan di Kabupaten Buton Selatan, Provinsi Sulawesi Tenggara, Indonesia. Kabupaten Buton Selatan terdiri dari 7 kecamatan, 10 kelurahan dan 60 desa dengan luas wilayah 509,92 km² dan jumlah penduduk sebesar 94.727 jiwa (2017) dengan sebaran penduduk 186 jiwa/km².[1][2] Daftar kecamatan dan kelurahan di Kabupaten Buton Selatan, adalah sebagai berikut: Kode Kemendagri Kecamatan Jumlah Kelura…
1995 edition of the World Junior Ice Hockey Championships 1995 IIHF World U20 ChampionshipTournament detailsHost country CanadaDatesDecember 26, 1994 – January 6, 1995Teams8Venue(s)13 (in 13 host cities)Final positionsChampions Canada (8th title)Runner-up RussiaThird place SwedenFourth place FinlandTournament statisticsGames played28Goals scored249 (8.89 per game)Scoring leader(s) Marty Murray(15 points)← 19941996…
American basketball player This article is about the basketball player. For the politician, see Nancy Dunkel. Nancy Lynn Dunkle[1]Personal informationBorn (1955-01-10) January 10, 1955 (age 68)Listed height6 ft 2 in (1.88 m)Career informationCollegeCal State Fullerton (1973–1977)PositionForward / CenterCareer historyAs player:1979–1980California Dreams1980San Francisco Pioneers1980–1981Minnesota Fillies1981San Francisco PioneersAs coach:1977–1979Cal State Full…
For the bridge in Kota Bharu, Kelantan, see Sultan Ismail Petra Bridge. This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2020) (Learn how and when to remove this template message) Bridge in Federal Route Muar–Melaka Highway, MuarSungai Muar BridgeJambatan Sultan Ismailجمبتن سلطان اسماعيلCoordinates2°03′04″N 102°34′01″E…
Grammatical voice in the English language This article is about the passive voice in English. For the passive voice generally, including its use in other languages, see Passive voice. A sign using the passive voice to indicate a mask mandate during the COVID-19 pandemic Part of a series onEnglish grammar MorphologyPluralsPrefixes (in English)Suffixes (frequentative) Word typesAcronymsAdjectivesAdverbs (flat)ArticlesCoordinatorsCompoundsDemonstrativesDeterminers (List here)ExpletivesIntensifierIn…
A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (March 2020) (Learn how and when to remove this template message) DrugScienceFormation15 January 2010; 13 years ago (2010-01-15)Chief Executive OfficerDavid Badcock [1]Key peopleBarry Everitt, David NuttWebsitewww.drugscience.org.ukFormerly…
Ismael Lengah, Panglima Divisi IX Banteng Komando Divisi IX Banteng adalah suatu komando militer yang dibentuk pada masa perang kemerdekaan (1945–1950) di Sumatra Tengah yang wilayah operasinya meliputi empat provinsi sekarang, yaitu Sumatera Barat, Riau, Jambi, dan Kepulauan Riau. Komando Divisi IX Banteng mempunyai pasukan yang banyak karena adanya Sekolah Pendidikan Opsir di Bukittinggi yang pendiriannya diprakarsai oleh para perwira Giyugun pada masa pendudukan Jepang, bahkan salah satu pa…
2019 Ring of Honor event Honor Reigns Supreme (2019)PromotionRing of HonorDateJanuary 13, 2019CityConcord, North CarolinaVenueCabarrus ArenaPay-per-view chronology ← PreviousFinal Battle Next →Road To G1 Supercard Honor Reigns Supreme chronology ← Previous2018 Next →2020 Honor Reigns Supreme 2019 was a professional wrestling event produced by Ring of Honor (ROH), that took place on January 13, 2019, at the Cabarrus Arena in Concord, North Carolina. The event was shown…
Species of fish Canara pearlspot illustration by Francis Day (1878) Conservation status Endangered (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Actinopterygii Order: Cichliformes Family: Cichlidae Genus: Etroplus Species: E. canarensis Binomial name Etroplus canarensisF. Day, 1877 The Canara pearlspot (Etroplus canarensis), also known as banded chromide or Canara pearlspot cichlid, is an endangered species of cichlid endemi…
This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (July 2014) (Learn how and when to remove this template message) Mark Turnham Elvins OFMCap (26 November 1939 – 1 May 2014) was Warden of Greyfriars, Oxford, until its closure in 2008. Life Mark Turnham Elvins was born on 26 November 1939 in Whitstable, the son of an Anglican priest who had been rector of St Mary …