A kézdivásárhelyi mezőgazdasági szakiskola után a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban végzett, ahol tanári pályáját is megkezdte. Három évig aspiráns volt Moszkvában, ahol Zene és affektivitás c. értekezésével a Lomonoszov Egyetemen filozófiai doktorátust szerzett (1965). Az esztétika tanára a zeneművészeti főiskolán.
1967-ben jelentkezett zenepublicisztikával; 1970-ben esztétikatörténeti cikksorozata jelent meg az Utunkban. Írásait közölte a Korunk és A Hét is. A VII. Esztétikai Világkongresszuson (Bukarest, 1972) s a Nemzetközi Zeneszociológiai Társaság szimpóziumján (Zágráb, 1974) szakelőadásokkal szerepelt. Esztétikai tanulmányai jelentek meg az Árkos 1971 (Sepsiszentgyörgy, 1972), Bartók-dolgozatok (1974), Zenetudományi írások (1977) és A filozófia műhelyében (1978) c. gyűjteményes kötetekben, valamint több román és német nyelvű kiadványban. Dévald László gyűjtéséből aforizma-kötetet állított össze és vezetett be Gondolatok a művészetről (Kriterion, 1975, Téka sorozat) címmel.
Értéktől jelentésig; Pro Philosophia, Kolozsvár, 2004 (Műhely)
Zenei művelődésünk a változó régióban. A VII. Hungarológiai Kongresszus Zenetudományi Szekciójának előadásai; szerk. Angi István, Csákány Csilla; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2013
A megérintett szép továbbgondolásai; Verbum, Kolozsvár, 2018